ÉVFORDULÓ SOROZAT

Elment a színe az első magyar színesfilmnek

Elment a színe az első magyar színesfilmnek

- 2020. február 27. 7:52

Nagy napra virradt a főváros és az ország hetven évvel ezelőtt, egyszerre 12 mozi kezdte ugyanis játszani az első teljes egészében színes magyar filmet, a Ludas Matyit. Ami aztán csodák csodája, 1961-ben, a felújítás után már fekete-fehérben került újra a mozikba.

Talán ez a történet is felvillantja valamennyire a hazai létező szocializmus, a diktatúra lényegét, mert a Párt utasítására (Filmpolitikai Bizottság!) nem fukarkodtak a rendelkezésre álló személyi és tárgyi eszközökkel, de aztán mégiscsak olyan (kísérleti) nyersanyagot sikerült vásárolni a belga Gevacolor nevű cégtől, aminek negatívja két év alatt elvesztette a színeit. És amit meg is mondtak előre a belgák, de hát valaki valahol úgy gondolkozott, hogy legfontosabb a bemutató, aztán majd csak lesz valami. Arról azért gondoskodtak, hogy Szinetár György író (Miklós nagybátyja) forgatókönyvíró Fazekas Mihály verziójánál jóval osztályharcosabbra írja a könyvet. Első számú rendezőnek Nádasdy Kálmánt jelölték ki, aki az Operában már bizonyított, és aztán meg is kapta az első Kossuth-díját 1950-ben a filmért. Mellé azért küldtek a filmgyárból is valakit, jelesül az ifjú Ranódy Lászlót, aki 13 év múlva Arany Pálmát kap a Pacsirtájáért. A kamera mögé pedig a zseniális Hegyi Barnabás került, aki már Szőcs István filmjeiben bizonyította kivételes látásmódját, tehetségét.

Főszereplőnek a kor kommunistákkal együttműködő sztárját, Gábor Miklóst nézték ki, de aztán úgy döntöttek, hogy a Shakespeare-darabokban remekelő színész túl intellektuális ehhez a filmhez. Így kapta a 20 éves Soós Imre, és a 19 éves, ugyancsak paraszti származású Horváth Teri a két főszerepet. A forgatás pedig jellemző módon az alkotmány kihirdetésének napján, 1949. augusztus 20-án kezdődött meg, az eredeti helyszínekre korhű ruhákba bújtatott 600 statisztát is felvonultattak.

A forgatás során sok baj volt a nyersanyaggal, de aztán csak sikerült tartani a céldátumot. A filmet premier előtt természetesen azoknak a szovjet elvtársaknak vetítették, akik a magyar-szovjet barátság hónapjának rendezvényeire érkeztek. Ezután kezdték el csak játszani a mozik, meg kell mondani, óriási sikerrel. Az első lendülettel ötmillióan látták állítólag, ami elképesztően nagy szám. De hát az első magyar színes filmről volt szó, korábban csak Radványi Géza 1941-es A beszélő köntösében volt három, összesen tíz percnyi színes betét. Tódultak hát az emberek a moziba, és nyilván voltak kötelező csoportos vetítések is.

A mű 1904-es, szép kiadása (Kecskeméti Katona József Gimnázium PDM)

Aztán lekerült a műsorról, és a negatív két év alatt szépen el is veszítette a színét. 1961-ig halasztgatták a felújítását, amikor arra is rá kellett döbbenniük, hogy a hangsáv is szinte használhatatlan már. S mivel Soós Imre 1957-ben, feleségével együtt öngyilkos lett, Csíkos Gábor hangján szól most hozzánk a főszereplő, Ludas Matyi.

Borító: A főszereplő helyi emberekkel (Wikimedia Commons)

Évforduló sorozat

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. december 16. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. december 9. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. december 2. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. november 25. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. november 18. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. november 11. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. november 4. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. október 28. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. október 21. 7:00

Múltidéző: Ezen a Napon
2024. október 14. 7:00