És a királyi fő a porba hullott
Pálffy Lajos - 2018. január 16. 11:48
Két és egynegyed évszázada az emberiség történetét a továbbiakban jelentősen meghatározó események zajlottak Párizsban. A jó franciák éppen perbe fogták, majd annak rendje és módja szerint ki is végezték a királyukat, XVI. Lajost.
Az 1793. január 21-én lezúduló bárd nemcsak egy ember életének vetett véget, hanem a régi, a születési előjogokra alapozott társadalmi rendnek is. Megkezdődött a nemesség, az arisztokrácia üldözése és kiirtása Franciaországban, a nagy terror idején, amikor a nyaktiló már nem győzte, nem tudta elvégezni a napi kvótát, hát ágyútűzzel, kartáccsal végezték ki Párizsban a halálraítélteket. Divat volt ekkoriban az „Akasszátok fel a királyokat!” felirat mellkasra való tetoválása is, a kispolgári származású Jean Baptiste Bernadotte is haladni kívánt a korral, majd a forradalmi hadsereg, később Napóleon katonája, tábornoka lett. Hogy aztán a sors furcsa szeszélyéből XIV. Károly János néven Svédország trónjára üljön – mellkasán ama felirattal.
Míg azonban Bernadotte dinasztiát alapíthatott (jelenleg is a család királykodik Svédországban), addig XVI. Lajost elítélték és lenyakazták a franciák többségének helyeslése mellett. Az amúgy az órák bütykölésében a kedvét lelő király ugyanis még látszatra sem tudott beletörődni az 1789-es forradalom utáni alkotmányos hatalomgyakorlásba. Amikor is korábbi korlátlannak tűnő lehetőségei helyett egy halovány vétójoggal kellett beérnie. Így aztán titkos levelezés folyt Versailles és a határ szélére húzódott arisztokraták, királyhű csapatok között, Lajos hozzájuk készült, hogy aztán az élükre állva leszámoljon a forradalommal. 1791 júniusában álruhában indul a családdal, de az úti cél előtt 50 kilométerre, Varennes községben lebuknak. Drouet postamester fia ismeri fel az uralkodót a pénzein szereplő jellegzetes arcéléről. A felelősségre vonást ekkor még megússzák, de a lejtőn már nem volt megállás. A folyamatot csak még gyorsította a két kolléga, I. Lipót és Frigyes Vilmos Pillnitz városkában született nyilatkozata, amelyben kötelezik magukat Lajos megsegítésére és a régi rend visszaállítására.
1792. augusztus 10-én addig fajul a helyzet, hogy az ellátás akadozása miatt éhező párizsiak megtámadják a kijelölt királyi lakhelyet, a Tuilleriák palotáját. Itt a tömeget az uralkodóhoz hű testőrség, a svájci gárda sortüze fogadja, de aztán a gárdistákat mind lemészárolják. A királyt ezután rövidesen megfosztották maradék hatalmától, letartóztatták és családjával együtt a Temple tornyaiba zárták. Időközben letisztulnak a politikai erőviszonyok is, a korábbi királyellenes, polgári gironde pártot immár a forradalmi lendületet fékezők, a magántulajdont védők között találjuk. A jakobinusok, azaz a Nemzeti Konvent, a törvényhozás felső soraiban ülő „hegypárt” viszont a radikális lépéseket szorgalmazza. Ezek közé tartozik a király bíróság elé állítása és kivégzése is. És a zászló a jakobinusoknak (Danton, Robespierre, Saint-Just) áll, 1792 októberétől december elejéig lezajlik a hazaárulást megállapító vizsgálat, majd a büntetésről a vita a Konventben. Ahol a közben zajló kivégzések miatt már az életüket féltő gironde képviselőinek egy része is a halálra szavaz. A Konventben tartott „per” 225 évvel ezelőtt ezekben a napokban zajlott, az indulatok pattanásig feszültek, végül 387 – 334 arányban megszületett Capet Lajos állampolgár halálos ítélete. A nyaktiló ebben az esetben is precízen végezte a dolgát, a királyi fő is a kosárba esett, majd a hóhér, Charles-Henri Sanson felmutatta a tömegnek.
Ugyanígy jár el aztán a gyűlölt királyné esetében is majd október 16-án, de lefejezik XVI. Lajos húgát is, míg a trónörököst, Lajos Károlyt a börtönben hagyják meghalni.
Borító: Német színezett metszet a kivégzésről (Wikipédia)
