És akkor az ember másodszor is elindult a Holdra

Pálffy Lajos - 2019. november 14. 8:02

Hogy hányszor is járt ember a Holdon, erre a kérdésre talán kevesen tudnának felelni. Az esetszám semmiképpen sem lehet magas, gondolhatnánk a költségek alapján, és így is van, összesen hét sikeres holdra szállásról beszélhetünk. A NASA második ilyen expedíciója, a Yankee Clipper hordozó éppen ötven esztendeje startolt el.

Arról is lehet most már beszélni, hogy az amerikai rakétatechnikát, közvetve tehát a holdra szállás lehetőségét is az a Werner von Braun alapozta meg, akit a II. világháború végén az amerikaiak szinte hadizsákmányként vittek magukkal a tengeren túlra. Braun eredményeiből lett aztán végső soron a NASA, ami méltó választ adott híres Gagarin repülésére. Ez a válasz szintén ötven esztendeje, július 20-án született meg, amikor Neil Armstrong megtette „kis lépéseit” otromba csizmáiban. Ez még ott van a történelemtankönyvekben is, de a mai évforduló, az Apollo-12 indulása már nem találtatott olyan fontosnak, hogy sorra vegyék hozadékait. Hollywood is a következő, sikertelennek bizonyuló próbálkozás, az Apollo-13 majdnem tragédiáját filmesítette meg, Tom Hanks főszereplésével.

De mi nézzük csak most a második, sikeres, sőt, több szempontból nagyon is sikeres akciót. Amelynek célja a pontos koordinátákra való leszállás gyakorlása volt, mert Armstrongéknak ez nem nagyon jött össze: hét kilométerre tudtak csak nyáron leszállni a kijelölt helytől. Most egy Surveyor-3 nevű, két és fél évvel korábban fellőtt holdszonda volt a cél, ha sikerül attól ötszáz méterre landolni, akkor kimehetnek hozzá, és megvizsgálhatják, leszerelhetik például a kameráját. Aminek a későbbiekben még különleges jelentősége lesz. És ebből már sejtheti is a Kedves Olvasó, hogy összejött a pontos leszállás, a szondától 300 méterre ért holdat az Alan Bean vezette komp. Bean úgy ugrott be a feladatra, a kijelölt sofőr, C.C. Williams ugyanis a felkészülés idején tragikus repülőbalesetet szenvedett. A parancsnok Charles “Pete” Conrad volt, aki a Gemini-11-es űrhajón repült már együtt pilótájával, Dick Gordonnal. Így az emberi tényező rendelkezésre állt a sikerhez, amit még az is segített, hogy a „vasat” gyártó Grumman lényegesen könnyebb leszállóegységet és kompot épített, mint az Apollo-11 expedíció esetén volt. És most egy rövidebb ívű leszállópályát használtak, az így megspórolt üzemanyag helyét is műszerekkel, élelemmel és oxigénnel tölthették ki. Ebből adódóan a második leszállás már kétszer négy órás holdsétát eredményezett. Most Conrad parancsnok volt az, aki először (és az emberiség történetében harmadszor) a Holdra léphetett.

És természetesen a kőzetgyűjtés, a műszerek telepítése mellett elmentek a szondához is, amelynek leszerelték a kameráját. Az első szenzációt ez, pontosabban a rajta még a Földön korábban megtapadt baktériumok okozták, amiket a laborban sikerült újraéleszteni. Pedig elég sokáig voltak oxigén nélkül és meglehetősen nagy hidegben. A harminc óra alatt végül 35 kiló kőzetet szedtek Conradék össze. Aztán a november 24-i, sikeres földet érés után, amikor a becses köveket éppen egy katonai laborba szállították át, ellopott egy darabot valaki. Ez a holdkőzet aztán 1995-ben került elő, állítólag egy árverésen. Az ilyen holmiknak amúgy jó ára van, tavaly 250 millió forintot adtak három kis darabért, amit a legénység nélküli orosz Luna-16 hozott le a Földre 1970-ben.

Borító: A legénység (Wikipédia)