Esernyős idők

Fejes Katalin - 2022. október 3. 6:00

„Mikor kilépett a templomajtón, óriási záporeső zuhogott. A falu mögötti hegyekről szilajan nyargalnak le a vízzel megtelt patakok, s a barmok bőgve szaladgálnak az utcákon. Jánost a rémület fogta el. – A gyermeket ott hagytam az eszterhaj alatt. Jaj, annak vége van! Mint az őrült rohant a lakóháza felé, s igen elcsudálkozott a látványra, amely előtte kitárult. A kosár ott állt még most is. A gyermek a kosárban ült és a lúd az udvarban szaladgált, s az eső zuhogott egyre, zuhogott az eszterhaj alá is, patakban folyt ott is az esővíz, de a gyermek szárazon maradt, sértetlenül, mert egy hatalmas, fakó, piros szövetű esernyő volt a kosár fölé borítva. Folt hátán folt volt már az esernyőn, az alján is alig lehetett felismerni az apró virágos csíkot, mely köröskörül futott, régi időknek divatja szerint.”

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényének hőse, a titokzatos esernyő valóban a régi idők divatját idézte. Amikor a kötet 1895-ben megjelent, az esernyő olyan mindennapi kelléknek számított, mint a kalap, vagy a felöltő. A lelkes női olvasók sem gondolták, hogy alig negyven évvel korábban, az őszi esős időszakban a divattudósítóknak szinte rá kellett beszélniük a divatot követő dámákat, hogy hordjanak esernyőt. „Sok gond fordíttatik itt is, Párisban is oly tárgyra, melylyel nálunk Magyarhonban nem sokat gondolnak, s ez a hölgyeknek való esernyő. (…) Hogy tehát ne legyünk kénytelenek nehéz dísztelen esernyőt magunkkal czipelni, a párisi és brüsseli gyárnokok oly könnyükkel s csinosakkal látnak el bennünket, hogy nem is resteljük ezeket használni. Maroklata többnyire elefántcsont-faragásból áll, vagy valami csinos köböl, mint például Malachit vagy Agát; selyme szép, bár sötét, s halcsontjai oly vékonyak, s annyira összesimulnak, midőn az esernyő nyitva nincsen, hogy ez inkább könnyű pálczához mint esernyőhöz hasonlít. Különösen szépek a rózsaszín elefántcsontból faragott maroklatok, de legdrágábbak is” – számolt be 1859 őszén a Nővilág divatszakértője, Jósika Júlia a legújabb divatújdonságokról, így a Brüsszelben már nagy népszerűségnek örvendő esernyőről.

Majd száz esztendővel később forradalmi változás következett be az esernyődivatban, amikor a vas megyei Uraiújfaluban élő Balogh-testvérek előálltak találmányukkal, az összecsukható esernyővel. Balogh Károly és Kálmán 1920-ban alapították meg lakatosműhelyüket, ahol számtalan szabadalom, köztük az összecsukható esernyő prototípusa is megszületett.

Az esernyőkészítés elismert kézműves szakma lett, amelynek gyakorlását szakvizsgához kötötték. A szakma fortélyait a leendő iparosok tíz hónap alatt sajátították el, eközben a szak- és áruismeretet tanultak, illetve műhelygyakorlaton vettek részt.

A piacon való helytállás azonban már az iparos mesterségbeli tudásán és kreativitásán múlott, ahogy azt a Kleinberger-reklám is mutatta: „Esik az eső. Csinos nő halad az uccán, esernyő nélkül. Nyomában elegáns férfi esernyővel. Férfi odalép a nőhöz, fölajálja ernyőjét. Nő pofon vágja férfit, rendőrért kiált. Nagy csődület. Rendőr férfit igazoltatja, föl-írja. Nő kárörvendve mondja férfinak: „Úgy kell magának. Hogy mer nekem fölajánlani egy ilyen vacak esernyőt? Ha ez az esernyő Kleinberger-féle lenne, nagyon szívesen elfogadtam volna az ajánlatát. A Kleinberger ernyő egyébként Retek-ucca 186. szám alatt kapható” (Borsszem Jankó, 1925/12.).

Borító: Nap- és Esernyőgyár reklámja (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)