Fakanál tábornok lövette a falakat

Pálffy Lajos - 2019. szeptember 26. 10:03

Aztán a Szepesség „fővárosának” számító Lőcsén is volt vár, pontosabban a város maga volt a vár, csak itt vagy negyven hektárt kerítettek be bástyákkal tűzdelt falakkal. Méghozzá háromszorosan.

Mivel Késmárk híres várkastélyában már jártunk, most egyenesen Lőcse felé vesszük az irányt. Mint ahogyan tették ezt a II. Géza királyunk által betelepített szászok is, akik a városkát megalapították a hasonló nevű patak partján. Ezt aztán a tatárok 1241-ben elfoglalták, kifosztották és fel is gyújtották, de a legenda szerint polgárainak java, akik a mongolok közeledtének hírére a közeli Menedékkőre menekültek, a mai helyén újjá alapították Lőcsét. S mivel a döntően lovasságból álló tatár sereg el tudta foglalni a várost, így annak nem is lehettek komolyabb védművei, talán csak fából épült palánkja. Ez változott meg az új Lőcsén, amit IV. Béla 1245-ös oklevelében említenek először. Kőfalak épültek a kor szokásának megfelelően kaputornyokkal és kör alakú bástyákkal. A 15-16. századra Horvay Ede leírása szerint már hármas falrendszerről és három várkapuról beszélhetünk. (Horvay Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című monumentális munkában dolgozta fel Lőcse történetét.)

Ő írt mások mellett arról is, hogy a város 1312-ben Károly Róbert mellé állt Csák Mátéval és az Abákkal szemben, ezért aztán 1323-ban szabad királyi városi titulust és árumegállító jogot nyert az Árpád-házzal csak szegről-végről rokon királytól. És pont eme jól jövedelmező jogosítvány miatt támadt évszázados konfliktusa Késmárkkal és Iglóval is, amely fegyveres összecsapásokat is eredményezett. De Lőcse közben gyarapodott és gazdagodott is, amit a számos, a falak közé zsúfoltság miatt általában mindent megsemmisítő tűzvész (1332, 1431, 1550, 1599) sem tudott lényegesen befolyásolni. Sőt, az 1550-es pusztítás után megjelenő reneszánsz átépítések még újat is hoztak a városnak. Aztán Lőcsét a 16-17. század nagy pestisjárványai sem kímélték – ebben is szerepe lehetett a falakon belüli szűkös viszonyoknak. De a falakra továbbra is szükség volt, jól jöttek azok a husziták próbálkozásai ellen, akik véres fejjel húzódtak vissza többször is a város alól.

Eme falak, bástyák és kapuk utolsó „éles bevetése” 1709 és 1710 fordulóján volt, amikor a kuruccá lett Lőcsét három hónapig Fakanál (Löffenholz) császári tábornok ostromolta. A történet Jókai egyik legolvasottabb regényéből is ismerős lehet, de számunkra most az a lényeges, hogy a vicces nevű tábornok tüzérei komolyan vették a feladatot, és nagy kárt tettek a védművekben. Amikre aztán már nem is volt igazán szükség. A várárkokba a takarékos szászok gyümölcsösöket telepítettek, ezt hívták akkoriban ott Zwingernek. Amúgy a város dicsősége már 1772-ben leáldozott, mikor Iglót tették meg a Szepesség központjának. Ezt még csak tovább fokozta, hogy az első vasútvonalak is elkerülték Lőcsét, ami így Csipkerózsika-álmába süllyedve várta sokáig hercegét.

Borító: Képeslapon a főtér (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)