Fejtől s lábtól, teknőben

Pálffy Lajos - 2019. július 26. 11:33

Megvolt hát a keresztelő, amit minden keresztény felekezet előír. Így aztán a kis jövevény egy nagyon nagy családnak is a tagja lett. Rálépett egy olyan útra, amely jobb esetben végig kísérte az egész életét. És valamiféle védelmet is adott, amire, ahogy manapság, korábban is szüksége volt az embernek.

„Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” – tartja a mondás, de ez nem volt feltétlenül igaz a múlt század második feléig. Már csak azért sem, mert a csecsemőgondozás feladata nem mentesítette a fiatalasszonyt a többi ház körüli és mezőgazdasági munka alól. Így aztán a pólyába kötött csecsemő ott aludt sokszor a krumpliföld végén, miközben az anyja tette az éppen aktuális dolgát: ültette, kapálta, töltötte, „bogarászta”, vagy éppen kiszedte, „ásta” a krumplit. S ha felsírt a csecsemő, akkor letette a kapát, ringatta, megszoptatta, tette, amit kellett. A pólya használata lehetetlenné tette, hogy a kicsi valami módon kárt tegyen magában, igaz már a múlt század első felében felmerült, hogy a mozgás ilyen akadályozása sem feltétlenül van jó hatással a gyermek fejlődésére. Ennek ellenére, talán éppen a fentebb részletezettek miatt is, a pólyázás még a múlt század hetvenes éveiben is elterjedt volt.

A kicsiny gyermek éjszaka az anyja ágya mellett aludt az ágy lábánál, többnyire bölcsőben. Ha felsírt, ennek ringatását lábbal oldották meg, vagy ha távolabb volt, akkor egy a mennyezet gerendáira kötött madzaggal mozgatták a bölcsőt. Akinek pedig bölcsőre sem tellett, az a disznóvágásoknál, húsfeldolgozásoknál, esetleg a kenyérsütéskor használt kisebb teknőt használta erre a célra. Aztán mikor a gyermek nagyobbacska lett, kinőtte a bölcsőt (amire esetleg már egy új jövevény tartott igényt), átkerült a többi gyerek mellé az ágyba. Nem volt ritka, hogy egy-egy normál méretű ágyon 3-4 gyereknek is helyet szorítottak. Amíg kicsik voltak, aludhattak keresztben, majd pedig egymás mellett, vagy „fejtől s lábtól”, hosszában. Az anyák a saját, jól felfogott érdekükben azon voltak, hogy a kisgyerek minél gyorsabban szobatiszta legyen, ezért hamar ráültették a bilire. A pelenka puhább anyagú vászonból volt, de különösen nyáridőben sokszor csak éjszakára került fel. Nappal, ha már tudott, elszaladgált a csöppség egy hosszabb ingecskében.

A legnagyobb gondot a védőoltások 30-as, 40-es években való elterjedése előtt a csecsemő-, majd a gyermekbetegségek jelentették. Az első hónapokban a gyomor és a belek működésével lehettek gondok (hurutok), fertőződhetett a szájüreg is (szájpenész) és a középfül gyulladását sem lehetett nagyon elkerülni. De ezek mellett nemsokára megjelentek azok a kórok is, amelyek már végzetesek lehettek (torokgyík, tüdőgyulladás, himlő, tífusz). És ott volt még az enyhébb lefolyású rubeola, mumpsz, skarlát és kanyaró is. Az orvos pedig drága volt, és sokszor már nem is tudott segíteni.

Borító: Pólyásbaba a harmincas évekből (Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára CC BY-NC-ND)