Földosztás!

Pálffy Lajos - 2020. november 20. 11:24

Mivel Magyarország a Nagy Háború előtt némileg iparosodott agrárország volt, itt minden a földhöz kötődött. A lakosság 62 százaléka élt belőle úgy, hogy közülük csak 40 százaléknak volt saját birtoka. Ezért is lett volna óriási jelentősége egy átgondolt földreformnak, földosztásnak.

A köztársaság kikiáltása meglehetősen hidegen hagyta a vidék konzervatív társadalmát. Az ország nyugati részén inkább az Ausztriától való elszakadás gondolkodtatta el az embereket, hiszen ezáltal megszűnt a magyar mezőgazdaság terményeinek jól bejáratott belső piaca: aki mondjuk egy zsák búzát el akart adni a szomszéd, immár Ausztriához, Csehszlovákiához tartozó faluban, annak vámot kellett fizetnie, a csempészekre pedig a szomszédok mellett a magyar hatóságok is keményen vadásztak, mint ezt a korabeli híradós felvételek is bizonyítják. Változóban volt hát minden, és ebbe a bizonytalanságba robbant bele Károlyiék földreformja. Földet ígérnek egy olyan országban, ahol legutóbb még Amerikába kellett hajózni azért, hogy ott éveket dolgozva, a dollárokon földet vehessen az, akinek nem jutott, nem volt, nem lehetett. És ezrek meg ezrek hozták vissza ezeket a keserves körülmények között megkeresett dollárokat, aki pedig nem vállalkozott az útra, az leginkább meg is maradt a szegénységben, a más földjének a művelésénél.

Ez is ott volt abban a nagy várakozásban, amit végül az 1919. február 2-án született XVIII. néptörvényben szerettek volna kielégíteni. A kisajátított nagybirtokok tulajdonosait államilag kárpótolták volna, és elsősorban a hadirokkantak, a katonaviselt földnélküliek jelentkezhettek földért. Az igényeket a három fős birtokrendező bizottságok teljesítették, 1500 képzett mérnök dolgozott a kimérésen, amely Károlyi állítólag adósságokkal megterhelt birtokán, Kápolnán indult meg február 23-án. Különvonat vitte oda a kormánytagokat, Berinkey Dénes miniszterelnököt, öt miniszterét és ugyanannyi államtitkárát és a miniszteri tanácsosokat. No meg egy csapat újságírót, köztük Krúdy Gyulát, születtek is megható tudósítások a kápolnai csata emlékoszlopa alatt felállított pódiumon zajló ünnepségről, ahol az első birtokhoz juttatott Antal János hadirokkant zsellér volt, hogy kerek legyen a történet.

Aztán Károlyiékat március 21-én megpuccsolták a Moszkvából küldött kommunisták, és már április 3-án államosítottak, pontosabban köztulajdonba vettek minden 100 holdon felüli birtokot. De földet nem osztottak, lenini mintára szövetkezeteket szerveztek volna. Leállították a földigénylő és a birtokrendező bizottságokat is, iszonyú nagy volt a csalódás. Ezért sem állt Kun Béláék mellé a magyar vidék, hiába szónokoltak a Pestről leküldött, már eleve gyanús külsejű agitátorok a szövetkezetek mellett, a falusi ember továbbra is a földtulajdon megszerzésében látta a jövőt. És ez nem is változott a hatvanas évek elejéig, amikor sokszor szó szerint bevertek a téeszekbe mindenkit.
A következő, Horthy hatalomra jutása után bevezetett földreformról a sorozat egy másik cikkében olvashatnak.

Borító: Földosztás Kápolnán (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)