Forinyák Gézától a Forradalmi Ifjúsági Napokig

Pálffy Lajos - 2020. március 13. 7:46

Március 15-e megünneplése falun leginkább valamikor a két világháború között kezdődött. Előtte a tisztaszobában egy-egy Kossuthot ábrázoló nyomat jelezte, hogyan is érez a ház gazdája. Aztán az is előfordult, hogy szemben pedig Ferenc József is megjelent a falon.

Persze, ez utóbbira azért kevesebb esély volt, de a „boldog békeévek” végén az idősödő, családi tragédiákat megélő uralkodónak is volt respektje a nép körében. Aztán jött a Nagy Háború, és felborult utána minden, de ne siessünk annyira, vegyük csak sorba a márciusi nemzeti ünneppel kapcsolatos történéseket, változásokat. Az biztos, hogy a kiegyezésig tartó önkényuralmi időkben szó sem lehetett ilyen ünnepről. Ettől függetlenül 1860-ban a megemlékező tömegbe belelőtt a katonaság, és Forinyák Géza joghallgató holtan maradt a helyszínen. 1867 után pedig szabadon lehetett már emlékezni, de ez nem emelkedhetett természetesen állami szintre. Ferenc József ugyan koronázási pénzajándékát az 1848-as veteránok istápolására fordította, de állítólag az aradi kivégzésekről is volt festmény közvetlen környezetében.

Aztán kompromisszumos megoldásként 1889-től Ferenc József április 11-ét, a törvények szentesítésének napját tette ünneppé. A pesti forradalmat, március 15-ét 1919-ben ünnepelték meg először, hat nap múlva pedig már a Moszkva által küldött kommunisták vették át a hatalmat. Horthyék, ellenforradalmárok révén előbb inkább Világost és Aradot tették a megemlékezések tárgyának. Aztán eljött 1927 is, amikor a helyére került a nemzeti ünnep. Amely a Szabadság téren, az irredentizmus jegyében zajlott, majd a II. világháború alatt átkerült a Hősök terére, ahol már több katona is elfért. Falun az ilyen kérdésekben nehezen mozduló egyház helyett a jegyző és a tanító feladata lett eme ünnep előkészítése, megvalósítása. A leginkább iskolai keretek között zajló megemlékezésről a szántáshoz vetéshez éppen hozzákezdő szülők inkább az iskolába járó gyermekektől hallhattak. (No és előtte ki kellett kérdezni a verset, ha éppen szavalt valamelyik gyerek.)

De egy-egy plébános, vagy tanító, faluról elszakadt értelmiségi vehette a fáradtságot, és az anyakönyvekben, levéltárakban utánanézhetett, kik lettek honvédek a faluból Kossuth hívására. A helytörténeti munkákban aztán ezeknek nyoma is maradt, emléktáblák, emlékművek is születtek az ilyen névsorokkal. A II. világháború után a végre beköszöntött szabadságot emlegetve pont a kommunista párt vezetésével a centenárium hangos ünneplésére készültek. Hogy aztán három év múlva minden hírverés nélkül sima hétköznappá tegyék a nemzeti ünnepet. Közrejátszott ebben a szabadság már nem annyira kívánatos emlegetése mellett az oroszok 1849-es szerepe is, ami nem nagyon fért össze az érvényes „felszabadító” státusszal. Kádárék aztán 1969-ben megtalálták erre a kérdésre is a megoldást, elindult a Forradalmi Ifjúsági Napok március 15-ével kezdődő, 21-ével folytatódó, és április negyedikével a csúcsra jutó ünnepségsorozata. Amelyben a kokárda éppen megfért a munkásőr egyenruha mellett, de az oroszok mindent eldöntő ’49-es szerepéről továbbra sem beszélhettek a szónokok.

A falu erre az időszakra már hozzászokott a felzászlózáshoz, március 15-e jobbára megmaradt az iskolákban a 21-ével együtt, a „felszabadulás” ünnepén pedig a vége felé már csak az apparátus és néhány hithű párttag jelent meg.

Borító: A Városháza előtti tömeg egy régi metszeten (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)