Hadihajó harckocsitoronnyal

Pálffy Lajos - 2022. július 5. 8:50

Az első bécsi döntés után már nem nagyon kellett álcázni a haderő fejlesztésünket, a folyamőrség tehát a belügy és rendfenntartás helyett a hadügyhöz került, katonai erővé vált. Amire szükség is volt, mert küszöbön állt a második világégés, ahol a trianoni béke kedvezményezettjei közül Jugoszlávia és Románia jelentős Duna-szakaszokkal, no és hajóállománnyal bírt. Köztük ott voltak a Magyarországtól elvett monitorok is.

1939-ben a rendelkezésre álló „folyamerőket” egy csajkásezredre és két folyambiztosító zászlóaljra osztották fel. Ez utóbbiak alá tartoztak az aknarakók és aknamentesítők mellett a búvárok is. A legfontosabb erőt az őrnaszádosztály képviselte, amely egy esetleges támadásnál is bevethető volt. Ide tartozott az I. őrnaszádosztály a Sopron és a Kecskemét őrnaszádokkal, no és a PM 1 jelű páncélozott motorcsónak is. Ez a 28 méter hosszú hajó épp 1940-re készült el, 3,8 méter széles volt és összesen 480 lóerőt produkáló német Junkers motorok hajtották. Mégpedig elég jól, mert mintegy rekorderként 36 km/h-val tudott repeszteni. Arra viszont már nem volt sem idő, sem pénz, hogy lövegtornyokat fejlesszenek és gyártsanak le hozzá. Ezért aztán úgy döntöttek az illetékesek, hogy az itthon gyártott Turán harckocsik kissé módosított tornyát építik be a hajón. A Turán tornyán a 40 milliméteres harckocsiágyú mellett egy 8 milliméteres, ívtáras Gebauer ikergéppuska is helyet kapott, mindkettő fegyver hazai gyártású volt, így ezeket sem kellett megvenni.

A két Toldi-torony mellett a jó öreg Schwarzlose géppuskából is szereltek azért a PM-re, ami egy hat hajósra tervezett egység prototípusa lett így. Hozzá is láttak aztán a maradék öt „kisnaszád” megépítéséhez az újpesti hajógyárakban. Amelyek közül végül egy sem készült el a II. világháború végéig. A kettes számút 1944 novemberében egy repülőbomba semmisítette meg. A hármas számú pedig valahogy elsüllyedt a szállítás (evakuálás) közben 1945 elején a Szigetközben lévő bagaméri Duna-ágban. (Ezt 1948-ban kiemelték.) A négyes és ötös számú kisnaszádok már 40 százalékos készültséget mutattak, amikor még a front megérkezése előtt Németországba kerültek. A hatodik hajó pedig még vízre sem volt bocsájtva, amikor Budapestet, „Budapest-festungot” elfoglalta Malinovszkij és Tolbuhin 2. Ukrán frontja.

A magyar hadvezetés tisztában volt a folyami aknák megnövekedett szerepével is. Mivel ezek tömeges megjelenésére lehetett számítani elsősorban a Dunán, vagy a Tisza alsó szakaszán, ezért fel kellett a folyamerőket erre a feladatra is készíteni. A megmaradt aknarakók mellé a folyamzár zászlóaljak számára aknász motorcsónakokat (AM) terveztek építeni, mégpedig a balatonfüredi hajógyárban. Ezek párosával közlekedve hajtották volna végre az aknakeresést, kötelet vontatva a két hajó között. Tizenkét ilyen hajó építése volt tervbe véve, 15 méteres hosszúságú és 3 méter szélességű hajótesttel. Amit kettő, 150 lóerős dízelmotor hajtott volna meg, 22 km/h sebességgel. Fegyverzetül kaptak volna egy 37M, 8 milliméteres Gebauer ikergéppuskát (vagy ennek 20 milliméteres, „nehéz” változatát) és valamiért egy 36M, 200 milliméteres, a kisebb harckocsik ellen használt nehézpuskát is. No meg hat érintőaknát, hogy ne csak szedjenek, hanem telepítsenek is.

Borító: PM1 harckocsitoronnyal valahol a Délvidéken, 1942 után (cultiris.com)