Három hotel a hóban

Fejes Katalin - 2020. december 29. 10:29

A karácsonyi időszakban a magazinok oldalain 100 esztendeje is egymást érték a téli üdüléseket kínáló hirdetések. Hotelek és szállók várták azokat a vendégeket, akik megengedhették maguknak, hogy az ünnepeket és a szünidőt a város zajától távol töltsék. A Magas-Tátra és a Kékes havas lejtői mellett az osztrák hegyek csalogatták a téli sportok szerelmeseit.

A századforduló egyik népszerű szállodája az Alpok csúcsai alatt elterülő Hotel Panhans volt. A francia Riviéra szállodáinak stílusát idéző, 44 szobás luxushotel gyakori vendégeinek számított az osztrák császári család, kiegészülve a Monarchia társadalmi krémjével. Az előkelő arisztokrata körök mellett neves művészek is megfordultak a patinás lakosztályokban, többek között Arthur Schnitzler, Stefan Zweig, Heinz Rühmann, Josephine Baker, Jan Kiepura és felesége, Eggerth Márta. A Hotel Panhans 1888-ban épült, a névadó Vinzencz Panhans megbízásából. A híres séf miután tetemes vagyont gyűjtött össze, saját vállalkozásba kezdett és felépítette a semmeringi Südbahn Hotel riválisát, a Hotel Panhanst. A szálloda hamar a Monarchia magára valamit is adó arisztokrata családjainak kedvelt téli és nyári üdülőhelyévé vált. Az egyre nagyobb kereslet miatt a hotel kezdte kinőni magát, ezért Panhans úr elhatározta, hogy új szárnnyal bővíti az épületet. Mielőtt azonban belekezdett volna az átépítésbe, agyvérzést kapott, így a feladatot és a hotel vezetését unokaöccsére, Franzra bízta. Az új szárny avatására 1913 karácsonyán került sort, ám Franz már nem tudott részt venni rajta, mivel az építkezés során baleset érte és belehalt sérüléseibe.

A világvárosi luxust nyújtó hotel irányítása feleségére, Clara asszonyra maradt, aki ismét felvirágoztatta a Panhanst. A díszes termekben bálokat, ünnepélyeket rendeztek; elegáns szalonjai ötórai teáknak, bridzspartiknak adtak helyet. A vendégek a tél örömeit a szálloda saját sí-, szánkó- vagy éppen korcsolyapályáján élvezték. A decemberi szezon ezenkívül exkluzív programokat is kínált, mint a karácsonyi ünnepség, a Panhans-kupáért folyó jégkorong-mérkőzés, síugróverseny, illetve az évet záró jégünnepély. Az első világháború alaposan megkoptatta a Panhans fényét, ezért 1918-ban Clara eladta a szállodát. Hosszú évek teltek el, míg az 1930-as években újra visszatért az élet Semmering legendás hoteljébe. Az új tulajdonos, a neves bankár, William D. Zimdin a korszak két jelentős építészét kérte fel a bővítésre, akik a hotelt modernizálva kiegészítették egy impozáns kaszinóépülettel, és egy látványos, eltolható üvegfalakkal megépített, fedett uszodával. Az idillnek, az önfeledt téli sportolásnak és a szikrázó jégünnepeknek a második világháború vetett véget, és a Panhans hosszú időre téli álomba merült.

A századfordulón a Monarchia társasági köreinek másik kedvelt úti célja a Magas-Tátrában lévő Ótátrafüred volt. Itt építette meg a korszak neves tervezője, Hoepfner Guidó Kornél a Grand Hotelt, 1903-1904 között. A felvidéki származású építész Budapesten, a Műegyetemen folytatta tanulmányait. Hoepfner tehetségére hamar felfigyeltek, így a fiatal építész egymás után kapta a felkéréseket. Tátrafüredre és Lőcsére édesapja révén került, aki a Szepesi Hitelbank és Központi Takarékpénztár igazgatója volt. A bank, mint befektető nagyszabású építkezési beruházásokba fogott Tátrafüreden és Lomnicon, mely munkákban Hoepfner Guidó is részt vett. 1904-ben átadott Grand Hotel stílusában sajátosan ötvözte a helyi népies formákat, és az osztrák-svájci alpesi mintákat. A luxusszálloda egyszerre volt otthonos, elegáns, rusztikus és mondén. Az igényesség nemcsak a szobák kivitelezésében, hanem a hotelhez tartozó tizenegy villaépület berendezésének kényelmében és eleganciájában is megmutatkozott.

A vendégek szórakozását az állandó műsorok, revük biztosították, melyről a hotel vezetője, Lilienthal Emil így nyilatkozott: „Én azt szeretném, ha a Grand Hotel téli programja is olyan lenne, amely megfelel annak az előkelő úri közönség igényeinek, amely immáron évek óta kultiválja a Grand Hotelt. Az igazgatóság a legteljesebb mértékben támogat engem törekvéseimben és igy válik lehetővé az, hogy a Grand Hotel mindenben a legtökéletesebbet tudja nyújtani. A legjobb zenekart szerződ tettem, a Grand Hotel bárja teljes üzemben lesz, gazdag műsorú bálokat rendezünk és előkelő nívójú táncos mulatságokat. Gondoskodunk arról, hogy a Grand Hotelben mindenki jól érezze magát és soha senki egy percig se unatkozzék.” (Színházi Élet, 1928/48.) A történelem évtizedei később elsodorták Emil urat, ám a patinás szálloda, a Grandhotel Starý Smokovec ma is várja a tél örömeinek hódolóit.

Csonka László, az Első Magyar Magas- és Mélyépítési Rt. tulajdonosa 1927-ben elnyerte az ország legmagasabb pontján épülő gyógyszálló építési jogát. Az építési vállalkozó a tervek elkészítésére Miskolczy László építészt kérte fel, aki korábban a Csonka család Gellért-hegyi villáját is tervezte. Miskolczynak ez volt a második munkája a Mátrában, korábbi megbízását egy erdei nyaraló felépítésére a kor ismert írónőjétől, Tormay Cécile-től kapta. Az 1932-ben átadott Kékesszálló, kiváló klímájának és felkészült orvos csapatának köszönhetően a korszak egyik neves gyógyszállója lett, ahol a kor igényeihez mérten tökéletes kényelem (balkonos, hideg-meleg folyó vízzel, központi fűtéssel és rádióval ellátott szobák) várta a vendégeket. A szálló konyháján a tátrai Palace Hotelből átszerződött mesterszakács, Csáky Sándor készítette az ínyencségeket, míg a bárban a Boby-jazz zenekar gondoskodott vendégek szórakoztatásáról. Nyáron kültéri medence, két teniszpálya, gyermekjátszótér várta a látogatókat, míg télen a lesiklópályák a síelni és szánkózni vágyókat. A Kékesszálló vezetőségének elve az volt, hogy olyan árakat alakítsanak ki, melyekkel a téli üdülés sokak számára elérhető válik.

A második világháború a gyógyszállót sem kímélte, kezdetben német hadikórházként működött, majd a háború után kezdett az enyészetté válni. Az újrakezdés egyik kezdeményezője Csonka László volt, aki a gazdasági nehézségek ellenére, megmaradt vagyonával próbálta helyreállítani a szállót. 1949-ben az államosítással a Kékes Szálló az Egészségügyi Minisztérium tulajdonába került, s mint magaslati gyógyintézet nyitotta meg kapuit. Az évtizedek során számos rekonstrukciót történt az épületkomplexumon, míg 1980-ban a Mátrai Gyógyintézetté vált, Parádfürdővel együtt.

Borító: Hotel a Magas-Tátra alatt (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)