Honvágyból épített kápolna

Pálffy Lajos - 2018. szeptember 7. 10:34

A Nagy Háború, hiába ígérte meg az uralkodó, hogy mire a levelek lehullanak, a katonáink itthon lesznek, bizony négy Karácsonyt is szomorúvá tett ezer meg ezer családnak. Ugyanakkor a harctereken lévők is ilyenkor vágytak talán a legjobban az otthon melege után, ennek az érzésnek a tárgyiasulása lehet ez a kis bádogkápolna is.

Amelyet természetesen a túrkevei Finta Múzeum munkatársai tettek „körbenézhetővé”, digitalizáltak három dimenzióban. A Nagy Háború volt az emberiség történetében ez első olyan összecsapás, mikor hosszú időre, sokszor hónapokra megmerevedtek a frontok, a katonák sokszor (például az Alpokban, az olasz hadszíntéren) alig néhány méternyire voltak beásva egymástól. Folyamatosan indítottak ugyan felderítéseket, szerveztek rajtaütéseket, ahogy ma mondanánk: kommandós akciókat, de az idő nagyobbik részét az őrködés mellett unatkozással töltötték. Nos, az ilyen unalmas órákban kerültek elő a bicskák, és faragták meg a különféle dísztárgyakat, fából készült láncokat, cifra botokat. Ugyanakkor felhasználták a „munkahelyükön” nagy mennyiségben fellelhető fémhulladékot is hasonló célokra.

Kis, nyitható ajtaja is van (Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

Jelesül a különféle űrméretű töltényhüvelyekről van szó, amelyeket valóban bőven lehetett találni mindenfelé egy-egy összecsapás után. Az is igaz, hogy ezek újrahasznosítás céljából való összegyűjtése is a katonák feladata volt általában. (Mindkét világháborúban megtörtént, hogy a rozsdamentes réz hüvelyeket olcsóbb bádogra kellett cserélni, a sárga fém hiánya miatt.) Ennek ellenére számtalan rézből készült, aprólékosan díszített virágvázát, gyertya- és tintatartót, poharat is láthatunk a múzeumokban, ahogy természetesen ezek bádogból előállított változatai sem hiányoznak az ilyen profilú gyűjteményekből. Ezek a tárgyak aztán a szabadságolások során, vagy a háború végén kerültek haza a frontról, amikor a katona előbb dobta el puskáját, felszerelési tárgyait, mint a hosszas munkával kialakított, sokszor a feleségnek, szülőnek szánt emléket.

Aztán nem csak az állóháborúban, hanem a hadifogság idején is készült számos ilyen darab. Ha nem dolgoztatták rendszeresen a foglyokat, márpedig ez bizony előfordult az első világháború alatt és után is, akkor ismét csak bőven volt idő az ilyen tevékenységre. Ami mögött mindig is ott volt a honvágy, ez a kis belülről mécsessel vagy villannyal kivilágítható kápolna is talán éppen a katonától több száz, vagy éppen ezer kilométerre történő karácsonyi éjféli misére emlékeztette készítőjét.