Hunky-k és a burdos házak

Pálffy Lajos - 2020. december 4. 11:43

Aztán ha már a Károlyi-féle földosztásról szóló, az Elsüllyedt világok sorozat korábbi írásában előkerültek, vessünk hát egy pillantást az amerikás magyarokra is. A „kitántorgókra”, akik József Attila szerint másfél milliónyian voltak.

De hát a számok világában könnyen elvesznek a költők, mert ez az 1,5-1,7 millió lélek a Monarchia teljes területéről indult útnak 1890 és 1921 között. Közülük 1913-ig mindössze félmillióan voltak a magyar anyanyelvűek. De ez a szám a szakmai konszenzus szerint elérte végül az 1,2 milliós számot, tehát a költő csak 300 ezret tévedett. Hogy manapság 1,7 millióan vallják magukat az Államokban magyar gyökerűnek, abban nagy szerepe van az 1945 utáni nagy emigrációs hullámnak, amit az ’56-os, ugyancsak jelentős magyar emigráció követett. De a létező szocializmusból disszidálók közül is sokan választották az Egyesült Államokat, mely ki tudja miért, de a köztudatban úgy élt, mint ígéret földje a magyarság számára.

Talán éppen a szabadságharc leverésével induló, 1849-es emigrációnak köszönhető ez az „érzület”, de az is biztos, hogy az 1890-es évektől toborzóügynökök járták a Monarchiát, hogy az Egyesült Államok roppant ipari fejlődésének munkaerőszükségletét kielégítsék. Magyar szegényparasztok, zsellérek kerültek hát a bányák mélyére, a futószalagok mellé, és helyt álltak ebben az embert próbáló világban is. A kezdeti időkben Hamburgból, Triesztből, Fiuméből indultak a sokszor 2000 emberrel is megterhelt hajók, majd az 1903-as kivándorlási törvény Fiume kikötőjét és a Cunard Line hajóstársaságot jelölte ki erre a célra. Utóbbinak az emberhez méltó körülményeket is garantálnia kellett a fedélközben, korábban nem volt ez mindig meg. Pedig a keleti partig tartó 14-20 napos hajózás sokszor rettenetes volt az ehhez nem szokott, amúgy is legyengült emberek számára. Akiket aztán szigorú orvosi vizsgálat várt Ellis Island partján, ahol az egészségesek 22, korlátokkal elválasztott folyosón járulhattak a bevándorlási tisztviselő elé.

Aki pedig itt is megfelelt, az „hunky” lett, mehetett az ügynök által szerzett munkára, amely általában időben hosszabb és körülményekben keményebb volt és mégis kevesebbet fizetett, mint mondjuk az az amerikai állampolgároké. A hunkyk télen is szellős fa barakkokban, „burdos házakban” (bourd house – deszkaház) laktak, jobbára Jersey, Pennsylvania, Ohio és Indiana államokban. Ha ezek városban voltak, akkor saját negyedekben („pléz”), ahol a papok, kocsmárosok, boltosok és a mesteremberek is magyarok voltak. Ugyan indítottak nyelvtanfolyamokat, de a magyarok többsége haza akart térni, ezért inkább a „hunglis”, a kevert beszéd volt jellemző, amit sokszor még itthon is használtak.

Mert a többség hazatért, hozta a dollárokat, amiken házat, földet vásárolt, és szerencsésebbje a tehetős gazdák közé is emelkedett.

Borító: Kivándorlók a fedélzeten (huszadikszazad.hu)