Igazából luxusfeleségek

Fejes Katalin - 2020. április 30. 8:34

Antik csipkék és brokátok, vagyonokkal felérő hímzések, bársonyok, megannyi ereklye, melyek egy-egy hétországra szóló esküvő alkalmával kerültek elő a családi kincsestárból. A 20. század első évtizedeiben a szalonoknak állandó munkát jelentettek az esküvői előkészületek, az átalakítások. Egy-egy ruha ára kincsekkel ért fel, hiszen ilyenkor a családi ékszerek legnemesebb darabjait tűzték fel rá.

A pompás menyasszonyi ruha méltó kiegészítője volt a brüsszeli csipke. Hídvégi és oltszemi Nemes Anna grófnő – akit 1932-ben vezetett oltár elé a vallon felmenőkkel bíró Piret de Bihain István báró – fátyla többszáz éves brüsszeli csipkéből készült. A korabeli magazinok számára nemcsak az esküvő elegáns és előkelő násznépe volt szenzáció, hanem a Nemes-család tulajdonában lévő csipkekülönlegesség is. A több méter hosszú csipkeanyagból a Gergely-kalapszalonban készült el a kor divatjának megfelelő menyasszonyi fátyol. A szalon tulajdonosnője elmondása szerint ebből a csipkefajtából mindössze három van az egész világon, ezek egyike a Nemes-család birtokában, egy Izabella főhercegnő örököseinél, a harmadik pedig a spanyol király tulajdona.

1933-as báli szezon bálkirálynője Wangel Klára volt, a Magyar Atlétikai Club (MAC) elnökének, Wangel Gyulának a lánya, aki maga is ismert sportladyként kitűnően teniszezett, úszott, síelt, de legjobban táncolni szeretett – legalábbis ez derült ki a Színházi Élet magazinnak adott interjújából. A tánc nemcsak báli sikereket hozott Klárának, hanem egy vőlegényt is, az egykori svájci konzul fia személyében. A bálok ünnepelt szépsége egy évvel később, 1934 februárjában már az oltár előtt állt hosszú ujjú testhez simuló hófehér szatén selyemruhában, melyre zuhatagként omlott a régi családi brüsszeli csipkéből készült fátyol. Klára három húga, mint koszorúslányok, rózsaszín tüllfelhőként vették őt körbe, akik egyúttal a gyönyörű csipkefátyol várományosai is voltak.

1938 tavaszán minden fotós kamerája Apponyi Geraldine grófnőre szegeződött. A fiatal kontessza ekkor fogadott örök hűséget Albánia királyának, I. Zogunak. Az esküvőn ott voltak Európa nagy filmgyártói, a Fox-Tonfilm, az Ufa, a Paramount-News és az olasz Luce, mellettük pedig a nagyobb lapkiadók tudósítói. A szertartásról készült felvételek gyorsan bejárták a világot, köztük az az ikonikus fotó, ahol a fiatal feleség az anyakönyv fölé hajolva aláírja a házassági szerződést, miközben több méteres hosszú fátyla beteríti testét. Ezek után joggal vetette fel a kérdést a korabeli sajtó, hogy vajon a katolikus neveltetésű, magyar-francia szülői házból érkező Geraldine, az albán nőkhöz hasonlóan fátylat fog-e viselni, és áttér-e a mohamedán hitre. Egyesek az egyiptomi királyra, Farukra hivatkoztak, akit felvilágosult uralkodónak tekintettek, mégis elvárta, hogy felesége, Furida kövesse a tradicionális viseletet.

A tiranai esküvőn Geraldine-t három koszorúslány vette körbe, Edelsheim-Gyulay Marietta, Apponyi Paulina és a – sokak által – nemes szépségűnek nevezett Festetics Izabella. A lányok ezüstbrokát ruhája és a hozzá tökéletesen illő ezüstös jácintlevelekkel ékesített diadém mindenkit elbűvölt, de Festetics Izabella szépsége különösen magával ragadta a nemzetközi újságíró stábot. A csinos és sportos grófnő Budapesten is a társasági élet egyik meghatározó alakja volt, akinek szépségét a kor egyik elismert festője, gróf Batthyány Gyula is megörökítette. A dégi kastély kontesszája kiváló díjlovas volt, de jelentős eredményei voltak galamblövészetben is. Amikor Izabella Apponyi Geraldine koszorúslányaként a leendő albán királynőt kísérte, még nem sejtette, hogy néhány évvel később az ő esküvőjére gyűlik össze a magyar arisztokrácia színe-java. Festetics Izabella 1942 januárjában mondta ki a boldogító igent Carlo Perrone olasz követségi titkárnak a Szent István Bazilikában. A menyasszony, Pálffyné Apponyi Júlia grófnő szalonjában készült fehér muszlinbársony ruhában állt oltár elé, a családi ereklyék között őrzött, brüsszeli csipkéből készült fátylát pedig az apró kövekkel díszített diadémra tűzték.

A csipkék királynőjének tartott brüsszeli csipke a csipkekészítésnek egy rendkívül nehéz és időigényes módja, ám az eredménye egy valódi műalkotás. Nem véletlen szerette a csipkének ezt a fajtáját a tragikus sorsú francia királynő, Marie Antoinette. Jeanne Louise Henriette Campan a királynő egyik társalkodónője, Marie Antoinette magánélete című visszaemlékezésében számolt be a palota életének utolsó napjairól. Madame Campan az álruhában menekülni készülő királynőnek beszerzett néhány kevésbé finom anyagú fehérneműt. A királynő azonban ragaszkodott a brüsszeli csipkéből készült alsóneműhöz, ezért addig nem volt hajlandó csomagolni, amíg az meg nem érkezett. Hiába mondta neki Campan asszony, hogy a csipkére heteket kell várni, az idő pedig sürgeti őket, Marie Antoinette nem hallgatott rá. A nyakravalóért a nyakával fizetett.

Borító: Menyasszonyi ruha 1860-ból (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)