Indul a vonat, átszállás Nagykanizsán Fiume felé!

Pálffy Lajos - 2020. december 18. 7:47

Azért alaposabban körbejárhatjuk azt is, hogy kik indultak útra Amerika felé, és azt is, hogy mi motiválta őket. Egyáltalán honnan tudtak erről a vonzónak tűnő lehetőségről. Íme a részletek.

Nem árt felidéznünk, hogy szó esett már úgy általában az amerikai kivándorlásról, azután pedig az odavezető út és a megérkezés megpróbáltatásairól. Most az elindulást vesszük szemügyre, melynek okai leginkább anyagi természetűek voltak. E sorok írójának a századelőn huszonévesen útnak induló nagyapja a családi legendárium szerint éppenséggel két csendőrt is megvert a kocsmában, és azért kellett mennie, mert ilyen vagányság akkoriban nem maradt megtorlatlan. Kényszerű kalandjában segítségére lehetett, hogy az úti okmányok 1915-ig nem tartalmaztak fényképet, így aztán piaci áruk lett, adták-vették az ilyen papírokat. Az elindulás amúgy különösen nehéz lehetett azoknak, akik soha nem jutottak még a szomszédos kisvárosnál, falunál tovább. De a hazaérkező levelek, vagy a hazatérők történetei, látványos gyarapodása kellő motiváló erővel bírhatott.

Ha a Királyi Magyarország területét nézzük, akkor Szabolcs, Szatmár, Ung, Bereg, Vas és Zala vármegyékből, valamint a Székelyföldről indultak leginkább útnak. A Nyugat-Dunántúlról nem is kellet olyan nagyon sokat vonatozni, az északi és keleti részekről indulókat pedig segíthette az, hogy Magyar Királyi Államvasutak vonalain egy bizonyos megtett kilométer után már nem emelkedett a tarifa. De ettől még nem volt olcsó egy ilyen út Fiumébe, és mint tudjuk, az orvosi vizsgálatért és a hajójegyért is fizetni kellett. Így aztán olyan ügynökök is járták az országot, akik ott helyben munkaszerződést kínáltak, no és megelőlegezték az úti költséget is. Később ezeket visszavonták, épp az amerikai szakszervezetek tiltakozására. Aztán a férfiaknál egyik indulási, pontosabban útlevélhez jutási feltétel a kötelező katonai szolgálat letöltése volt, de mint már tudjuk, 1915-ig nem volt fénykép a papírokon..

Az sem mellékes, hogy a „csúcsidőszak” a századforduló után, 1904 és 1906 között volt, amit még egy 1920-1925 közötti kiugrás követett. Azt is sejthetjük már, hogy az elindulók hatvan százaléka a 20 és a 40 közötti korosztályból került ki, és leginkább egyedülállók, vagy a család nélkül utazó fiatal nős emberek mentek. Akik aztán már az első évben, ha tehették, kiutaztatták a családot is. Mert a nőknek is akadt munka, a cselédkedés mellett a szövőiparban, élelmiszer feldolgozásban helyezkedtek el. Vagy ha a férjük megvett és szobánként kiadott egy burdosházat, akkor „burdosmisziszek” lettek. Főztek, mostak, varrtak és takarítottak a nappali órákat a gyárakban, bányákban töltőkre, már ha nem a feleségével jött a kalandvágyó magyar.

Borító: Indul a vonat, átszállás Nagykanizsán Fiume felé! (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)