Írország 100

Pálffy Lajos - 2022. december 6. 8:58

Mondhatnánk azt is, hogy a Mikulás hozta az írek államát, ha nem lett volna korábban is Írország. Nos, az biztos, hogy éppen 100 esztendeje, ezen a napon vonták le Dublinban azt a bizonyos, andráskeresztes zászlót, és húzták fel a most használatos nemzeti lobogót. A brit oroszlán tehát kiengedte a karmai közül a hat ulsteri megye kivételével az írek sokat szenvedett földjét.

Igen, éppen száz esztendeje beszélhetünk Ír Szabad Államról, amikor is V. György király kegyeskedett szabadságot adni annak a földnek, melyet évszázadokon keresztül uralt így vagy úgy a brit korona. Az angol és az ír történelem tehát összeforrt már szinte a kezdetek kezdetétől, de hát nem is lehetett ez másképp, hiszen két szomszédos szigetről van szó, hajózni pedig már elég korán megtanultak erre az emberek. Azt, hogy a titokzatos, és Európa nagyobbik részét uraló kelták előtt kik laktak az írek szigetén, nem nagyon tudni. Az biztos, hogy valamikor a Krisztus előtti 3. században tűnt fel itt ez a vasat használó népcsoport. (Amelynek eredetét és nyelvét sem ismerjük, de azt tudjuk, hogy fejlettségben erős konkurenciája volt Rómának is.)

A kelták aztán megszállván a szigetet, kis királyságokat alapítottak, ezekben pedig a nemességé volt a katonáskodás feladata, a többiek a földet túrták, avagy druidák, a titokzatos papi rend tagjai voltak. A mai Írország földjére végül a rómaiak sem nagyon merészkedtek, inkább ír hódítók jelentek meg Skóciában, vagy a Cronwall-félszigeten. 432-ben aztán megérkezett Szent Patrik püspök is, aki korábban az írek rabszolgája volt, de úgy döntött, hogy megtéríti ezt a népet. Megérkeztek aztán a bencések is, és jól fejlett kolostorgazdaságokat hoztak létre a szigeten. De 840-ben kikötöttek itt is a vikingek, akik Angliához hasonlóan idővel már télre sem mentek haza. Egyik ilyen megerősített táborukból lett aztán Dublin is. Aztán az első évezred vége felé leszoktak a rablásról és a vérengzésről, beolvadtak az ír népbe.

Hogy aztán 1169-ben a normann vikingek is befussanak, miután 1066-ban elpusztították az angolszász törzsek, királyságok seregeit Hastingsnál. 1171-ben pedig II. Henrik angol király úgy döntött, hogy fiát, Jánost teszi meg Írország lordjává, ettől kezdve pedig nem is nagyon szól másról az írek történelme, mint a függetlenségi harcról. Kezdte ezt legelőbb Edward Bruce 1318-ban, aki Skóciából jött vissza, 1541-ben, Buda elvesztésének az évében pedig már az írek parlamentje megszavazza, hogy VIII. Henrik az országuk királya. Protestánssá, vagy anglikánná azért nem lesznek, és a parlament mellett közigazgatásuk is bíráskodásuk is jórészt független. De mégis mindenhez London jóváhagyása kell, amikor pedig az ulsteri katolikusok fellázadnak az erőszakosan terjeszkedő protestánsok ellen, akkor 1649-ben megérkezik Oliver Cromwell és a vasbordájúak, Drogheda városa pedig az egyik legdurvább mészárlással írja be a nevét a történelembe. Százezreket gyilkoltak le ekkor az országban, a maradékot pedig az éhínség tizedelte. Innen indul az a totális elnyomás, ami egészen a bevezetőben említett Mikulás ajándékig tartott. Közben újabb felkelések és mészárlások jönnek, Napóleon mellett Ír Légió alakul, de Trafalgar és Nelson elviszi a reményeket. Aztán jön a „kolorádóbogár” és 1845 és 1849 között a nagy éhínség, a százezres halálozás mellett a kivándorlás felgyorsulásával.

Aztán a Nagy Háború meghozza a húsvéti felkelést is, 1919-ben már titkos parlament és kormány is van. No és megalakul az Ír Köztársasági Hadsereg. Ismét folyik a vér, de Michael Collins tárgyal is, és 1921-ben megszületik az Anglo – Irish Treaty, majd megtörténik az a már kétszer is említett zászlócsere ott Dublinban. Boldog 100. születésnapot, Írország!

Borító: Írországi fejfák (vandorboy.com)