Jaj a legyőzötteknek!

Pálffy Lajos - 2021. szeptember 15. 11:13

Az egykori Magyar Királyi Dunaflottilla öt monitorját és két őrnaszádját tehát útnak indították hadizsákmányként Belgrád felé. Ami pedig ellent mondott a november 13-án, Károlyiék által ostobán megkötött belgrádi katonai konvenciónak. Ennek ötödik pontjában ugyanis csak hat monitorról volt szó.

Bizony, jaj a legyőzötteknek (Vae victis!), ahogy azt már a korai Róma történetéből is tudhatjuk. Az „egy monitor helyett két őrnaszád” ötlet talán éppen az ekkoriban budapesti Ritz szálló elsőrangú szolgáltatásait térítésmentesen élvező Usborne sorhajókapitányé lehetett, amit már a november 26-án megérkező Fernand Vix alezredes, a magyar kormány mellé beosztott szövetséges katonai bizottság főnöke követelt aztán levélben Tánczos Gábor tábornoktól, a fegyverszüneti bizottság magyar elnökétől. A francia tengerészgyalogságnál szolgáló, majd a Nagy Háború végén Belgrádba, onnan pedig a magyar fővárosba vezényelt Vix nem ismert tréfát, és ha kellett, erővel is fellépett. (Tánczos pedig lovassági tábornok volt, 1916-ig diplomáciai pályán, katonai attaséként működött, majd IV. Károly szárnysegédjeként a frontokat is megjárta. Károlyiék később nyugdíjazták, majd külügyi szolgálatban tért vissza. 1951-ben a kommunisták Hajdúdorogra telepítették ki.)

Az őrnaszádos követelésre küldött magyar válasz ugyanis hiába hivatkozik a belgrádi konvenció ama bizonyos pontjára, és az abban világosan leírt hat átadandó monitorra, az alezredes nem engedett. Korábban arra a képtelenségre hivatkozott, hogy értékben két őrnaszád tesz ki amúgy is egy monitort, most meg felhánytorgatta, hogy nem voltunk hajlandók levinni Belgrádig a hajókat, amik pedig amúgy is hiányosak voltak, minden bizonnyal a fegyverzet szempontjából. Így hát angol személyzettel indult el új tulajdonosaihoz a 13 millió háború előtti aranykoronát érő kis flotta. De mindez még nem volt elég, a győztesek mohósága nem ismert határokat. Egy december közepén született átiratában Vix a belgrádi konvencióra hivatkozva a megmaradt hajók teljes lefegyverzését, és az óbudai téli kikötőben való összegyűjtését kérte. A fegyverzetet a magyaroknak egy uszályba kellett összegyűjteniük, és útnak indítani Újvidék felé. Aztán 1919. január 8-án újabb ötlettel jelentkezett az alacsony termetű, bajuszos alezredes: most már a maradék állomány hajógépeinek főbb elemeit is leszerelteti. Mégpedig arra hivatkozva, hogy a fegyverek átadása nem elégséges, hiszen azokat könnyű lenne az ország területéről pótolni.

A gépalkatrészeket végül a már angol tulajdonban lévő egykori hajónkra, a fővárosban horgonyzó Gizellára hordják, további sorsukról az angolok nem voltak hajlandók felvilágosítást adni.

Borító: Monitorok az óbudai téli kikötőben (Wikipédia)