Játék a bombazáporban

Dombi Gábor - 2022. március 9. 8:15

1970. január 17-én mutatták be a budapesti Madách Kamaraszínházban Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című színpadi játékát. A „játék” szót nem véletlenül használta a szerző. A színdarabban Budapest 1944-45-ös ostromakor egymáshoz sodródik egy bujkáló zsidó lány és egy gyilkossá lett, katonaszökevény fiú egy üres gellérthegyi villában, és az ágyúzások, bombázások förgetegében játékkal ütik el az időt, űzik el félelmeiket és álmodják meg jövőt.

Huszti Péter és Almási Éva főszereplésével, Ádám Ottó rendezésében színpadra vitt művet a szerző így reklamírozta a Film Színház Muzsika 1969-es utolsó számában: „Darabomban két fiatal embert vet össze a történelem véletlene, s ők a kiélezett helyzetben végigjátsszák, amit a jövőjükről képzelnek, vagyis mindazt a szerepet, amivel tartozik nekik az idő.” Ezt a gondolatsort egészítette ki a Pesti Műsorban fél hónappal később: „A darabból ugyanis – számomra is kissé meglepő módon – az derül ki, hogy a játék ugyanolyan életfunkció, mint a táplálkozás, lélegzés, fajfenntartás stb. Ez a funkció a legkiélezettebb, legvégletesebb helyzetekben is működik. Alapvető szükséglet, amely nélkül előbb-utóbb kihűl az agy és elpang a vérkeringés, és megáll a szív, és megszűnik az élet.” A nagy szellemi játékos, az egyszerre filozófus és humorista Karinthy Frigyes fia nyilatkozata ezt, aki mindig is igyekezett kibújni apja árnyékából. Sikerült is: művei messze kanyarodtak az apai stílustól, tartalomtól. De a karinthyság, az életigenlő játékosság benne élt tovább.

A sajtó és a közönség jól fogadta a színművet. A Magyar Nemzetben Mátrai-Betegh Béla hosszan visszhangozta a darab benne kiváltott érzéseit és mellesleg kiemelte a mű drámaiságát, a szerző bravúrjait, a rendező érzékenységét. A Népszabadság Karinthy Ferenc legsikerültebb színdarabjaként harangozta be az előadást. A színjáték csakhamar országos turnéra indult, és a vidéki sajtó is csatlakozott a lelkesedő kritikákhoz. Debrecenben úgy látták, hogy a dráma „két fiatalember lélektani hadviselése a háború ellen”. Író-olvasó találkozókon is tárgyalták a művet, amelyre meghökkentő példát a Postás Dolgozó című lap kínál, ahol a két főnyi (!) közönség kérdéseire, általuk megfogalmazott benyomásokra Karinthy megpróbált komolyan, mint a lap írja: minden „cinis” mosoly nélkül válaszolni. Itt kapjuk meg a mű megszületésének történetét is: „Most köszönetem jeléül hadd mondjam el itt először, a nagy nyilvánosságnak (egy tekintet az újságíróra), hogy miként is született ez a darab? Ruttkai Ottó, a Madách Színház igazgatója és Ádám Ottó főrendező, mint úgynevezett házi szerzőjüket felkértek, hogy a 25 éves évfordulóra [itt a felszabadulásról van szó – DG] írjak darabot nekik. Először szabódtam. Úgy éreztem, hogy azt, amit 1944-45-ben átéltünk, úgy egy az egyben, ma már nem lehet megírni; ilyen értelemben agyonírt téma lett 25 év alatt… S akkor éppen Szeged felé mentem kocsin, amikor eszembe jutott: igen, mindez volt, ám mindezzel együtt és mindebben játék is.”

Koltai Tamás a Színház című lap hasábjain a kortárs hazai drámákat a pótcselekvők drámáiként elemezte, és példának hozta a Gellérthegyi álmot is. „A játék itt is pótcselekedet. De most nem menekülés a valóságtól. Ellenkezőleg: tíz körömmel kapaszkodás a valóságba, ami az életet jelenti. A játék a valódi cselekvés illúzióját kelti egy olyan szituációban, amelyben a szereplők állapota a teljes tehetetlenség.” E tehetetlenség oka: a szörnyűségek elől menekülőket a szerencsétlenül megválasztott búvóhelyükön bomba és ágyútűz veszi körül, ahol a fejük felett a szovjet csapatok ostromolják a németek védte Gellérthegyet. Sajnos napjainkban, ötvenkét évvel később, a háború miatt nagyon is aktuális a mű üzenete.

Karinthy Ferenc 30 éve, 1992. február 29-én hunyt el.

Borító: A Kazán István Kamaraszínház is előadta (Magyar Színházi Portál CC BY-NC-ND)