Jegyesség, mátkaság, boldogság

Pálffy Lajos - 2019. április 30. 11:27

Na jó, nem csak a „piszkos anyagiak” döntöttek a száz esztendővel ezelőtti falusi párválasztásnál. Volt azért esélye a szerelemnek is. A szerelmek pedig már szövődhettek a gyermekkorban, hiszen sokat játszott együtt a gyereksereglet. És lángra lobbanhattak a fiatalok egymás iránt bizonyos közösségi eseményeken is.

Bizony, megtörténhetett a dolog akár egy vasárnapi mise után, ahol ugyan általában külön padokban volt a legények és a leányok helye, de előtte és utána meg lehetett állni egy rövidebb, hosszabb beszélgetésre. Szerelem szövődhetett aztán a munkában, különösen a kalákákban, amikor mondjuk a házépítésen a rokonok mellett a baráti családok, ismerősök is megjelentek. Hogy aztán majd ha náluk lesz hasonló munka, akkor visszakapják ezt a segítséget. Szerelem szövődhetett a fiatalok között a búcsúi, és más alkalmakkor tartott bálokban, ahová a lányok előbb kísérővel (szülőkkel, az idősebb testvér családjával) érkeztek, majd pedig már a barátnőikkel együtt is mehettek. Ugyanígy esély volt a lángra lobbanásra a színdarabok betanulása és előadásai alatt, vagy éppen a tánciskolában. Mert olyan is volt ám falun, mondjuk egy-egy agilisebb tanító vezetésével. Aztán ott voltak a fonók és a tollfosztók, mint ismerkedési alkalmak, ahová szabad bejárásuk volt a legényeknek, és így nyilvánosan is találkozhattak választottjukkal.

S ha a csillagok szerencsés együtt állása olyan kölcsönös vonzódást eredményezett, ahol a társadalmi státusszal sem volt baj, akkor következett a lánykérés, az eljegyzés ceremóniája. Amelynek ugyan többnyire voltak helyi jellegzetességei, de közel hasonló volt a menete mindenütt. Amikor eljött az idő, a legény előzetes értesítés után felkerekedett a szüleivel, és elment a lányos házhoz. Itt, a két család előtt megkérte jövendőbelije kezét, és pozitív válasz esetén kezet fogtak („kézfogó”). A 20. század elejétől jegyajándékot is váltottak, amely általában egy kendő volt, amit a legény aztán a zakójának szivarzsebében viselt. A jegygyűrű váltása nemesi szokás volt, aztán átvették a városi polgárok, majd a századforduló után a falusiak is. Szokásban volt sokfelé a kendő mellett, jegyruhát, vagy jegypénzt is adni a lánykérésnél a jövendőbeli arának. Volt ahol a leánykérésnél már ott volt a leendő esküvő vőfélye is a tanúkkal együtt, ilyenkor hosszúra nyúlhatott a ceremónia, amit aztán vacsora követett.

A vacsora után aztán általában megbeszélték a továbbiakat, „móringlevelet” írtak a hozományokról, tisztázták a lakodalom időpontját, a vendégek számát, a zenészeket és a menüt is. Aztán jött a jegyben járás általában rövid, de annál boldogabb időszaka.

Borító: Szerelmesek kirándulnak (Déri Múzeum CC BY)