Kallós Zoltán utolsó útja a Házsongárdi temetőbe vezet
Forum Hungaricum - 2018. február 16. 9:18
Az életének 92. évében szerdán elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutatót szombaton helyezik örök nyugalomra a kolozsvári Házsongárdi temetőben, közölte a Kallós Zoltán Alapítvány.
Kallós Zoltán végső búcsúztatása szombaton 13 órától lesz a református egyház szertartása szerint a válaszúti Kallós Kúrián, majd ezt követően a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. Pénteken virrasztást tartanak Válaszúton. Budapesten pénteken 21 órától a Fonóban tartanak virrasztást mindazokkal, akik tisztelték Kallós Zoltán munkásságát és szerették emberségét. Kérik a résztvevőket, hogy a virágra szánt összeggel a válaszúti templom felújítását támogassák, az adományokat a Fonóban aznap este lehet leadni az erre kijelölt gyűjtőládákban. A virrasztás miatt a péntek esti rövidített koncertek 21 óráig tartanak. A Kossuth-nagydíjas néprajzkutatót, népzenegyűjtőt, a Corvin-lánc kitüntetettjét, a nemzet művészét szerdán, életének 92. évében, rövid szenvedés után válaszúti otthonában érte a halál.
Nem lehet felmérni és elmondani szavakban, mi mindent köszönhetünk neki, nélküle nem lenne a térképen Magyarország népzenéje, emlékezett a szerdán elhunyt Kallós Zoltán néprajztudósra Sebestyén Márta. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész kiemelte: szükséges, hogy akik még itt maradtak, olyan méltón tudják folytatni, feldolgozni, valamint élni az ő örökségével, ahogyan várná. Továbbra is rajtunk tartja azokat a jellegzetesen szúrós, de nagyon szeretetteljes nagy fekete szemeit – fogalmazott. Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk – idézte Kallós Zoltán szavait, hozzátéve: ez öt földrész magyarságára vonatkozik, és kötelességünk, hogy ezzel éljünk, hogy a maga területén mindenki a hozzá legméltóbban folytassa a munkáját. Amit Kallós Zoltán véghezvitt, az páratlan, sok emberéletre való. Éjjelét-nappalát ez tette ki, rengeteg embernek segített, mérce volt és tekintély – jellemezte a néprajztudóst Sebestyén Márta. Felidézte, hogy nyáron találkoztak utoljára, s már akkor is úgy érezte, ez volt a búcsú. A mindig viccelődő, csipkelődő Zoli bácsi nagyon szomorúan maga elé nézett, mint az idős sas egy szirt fokán, aki tudja, hogy vége, vagy egy idős sziú indián, aki leszámol az élettel. Az előadóművész döbbenetesnek nevezte, hogy a szomorú hír előtti estén egy jótékonysági koncerten énekelt a Mátyás-templomban, ahol a záróénekként elhangzó moldvai csángó dal olyan, mint egy elszámolás, s mintha neki szólt volna, tőle búcsúzott volna.
Sebestyén Márta megtisztelő és különleges dolognak nevezte, hogy akadémikus társak lehetettek a Magyar Művészeti Akadémiában (MMA), ahova Kallós Zoltán és Erdélyi Zsuzsanna védjegyével csatlakozhatott. Kitért arra is, hogy élete háromnegyed részében ismerhette a néprajztudóst, első lemezére ő írt ajánlást, valamint sok közös út, gyűjtőélmények fűzték össze őket. Ajánlócédulát adott, megmondta, hogy kikhez menjen gyűjteni és mindenütt bizalommal, szeretettel fogadták, mert Kallós Zoltán ajánlója menlevél volt. Elmondta, hogy Kallós Zoltán vigasztalt, erőt és hitet adott, ha kellett, s számára a halála olyan, mintha egy édesapát veszített volna el.
(mti)
Borító: Wikipédia
