Kapálós június

Pálffy Lajos - 2018. június 1. 10:01

Május végére, de legkésőbb június elejére kifényesedett rendesen a kapák vasa, hiszen már az ültetéskor forgatva voltak rendesen, aztán pedig a májusi esőkkel mindenféle gaz is megjelent a termőföldeken.

Amely gazoknak, haszontalan füveknek, élősködő növényeknek pedig a kemikáliák elterjedése előtt nem volt más ellensége, mint a kapa. A jó öreg kapa, amelyet fából, szarvasagancsból készített formájában már az ősember is használt. Igaz nem éppen gazolásra, hanem a vetés előtt a földecske feltörésére. A mezőgazdaság talán legfontosabb munkaeszköze azért az évezredek folyamán sokat finomodott, fejlődött, de a lényege ugyanaz maradt. Mégpedig a különféle fémekből öntött, kovácsolt kapafej (jó, voltak fából faragott, féméllel ellátott kapák is még nem is olyan régen), és hát a lehetőleg valami könnyebb, de szívós fából készített 1,5-1,8 méteres nyél. Amit aztán az emberi kéz zsírja, verejtéke tett idővel tükörfényessé, olyanná, mintha lelakkozták volna. Ha a kapafej formáját nézzük, sok változatot találunk az országban, de a gazolásra leginkább a háromszög alakú, ívelten hegyes változatot, esetleg a csapott végűt használták. (Ismét más a szőlőkapa kiképzése, de erről majd a következő, szőlőművelésről szóló cikkünkben olvashatnak.)

Amúgy a középkori Magyarországon, az Amerikából érkező kukorica és krumpli elterjedése előtt csak a szőlőben használták a kapát. Ezen utóbbi, a gazzal szemben „védtelen” növényeket viszont legalább évente kétszer, május végén, június elején, majd aratás előtt is meg kellett kapálni, mert a magról kikelő haszontalan gazok „elfojtanák” a palántáikat. A kukoricát ezen felül „egyelni” is szokták, hogy az ne legyen túl sűrű, minden növénynek legyen elegendő tere a kifejlődésre. A krumpli második kapálása során magasra húzták a bokor köré a földet, hogy az alatt több gumó fejlődhessen majd. Ez volt a krumplitöltés, töltögetés, amit a 19. század második feléig csak kapával végeztek.

Ekkor jelent meg az állatok által húzott krumplitöltő eke, ami persze csak a tehetősebbeknek állt a rendelkezésére. Ugyancsak a kapálás kiváltására, megkönnyítésére szolgáltak az „ekekapák”, vagy „sarabolók”. Előbbit szintén állatokkal vontatták és egyszerre több sor kukoricát is megtisztított. A kézzel tologatott saraboló ugyancsak a sorközökben volt hatásos, mindkét eszköznél még maradt munka a növények tövében maradt gazzal.

A kapálás általában kalákában zajlott, így jobban ment ez az unalmas, az ember derekát próbára tévő tevékenység, és jobban esett a laza fröccs is a szünetekben, a parcella végén, az árnyékban.

Borító: Kukoricakapálás Szankon (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)