Kapitány, akit kizártak a várából

Pálffy Lajos - 2022. május 20. 7:00

Ki gondolná, hogy Varkocs György fehérvári várkapitány apja csak meglett férfi korában tanulhatott meg magyarul a német anyanyelve mellett. A tanulást aztán három magyar felesége is segíthette az amúgy Hedvig tescheni hercegnő kíséretében Magyarországra érkező Christoph Varkuch uramnak.

A történelmi Teschent (magyarul Tessényt), a Tescheni Hercegséget a cseh és a lengyel határon kell keresnünk. Mindig gazdag, iparosodott vidék volt ez, talán ezért is veszekedtek tulajdonlásáért a csehek és a lengyelek. (Az utolsó ilyen huzakodás 1918-tól 1920-ig tartott, amikor is az addig az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területet megosztották Csehszlovákia és Lengyelország között.) A Mátyás alatt felemelkedő Szapolyai Istvánhoz feleségül adott Hedvig hercegnő kísérete, ahogyan az szokott lenni, javadalmazásokat kapott. Hedvig szülte a később a nemesség által választott, az ország középső és keleti felét bíró királyt, Szapolyai Jánost. Varkuch Kristóf így Késmárk várának kapitánya lett, amellett pedig több falu ura is Zápolya jóvoltából. Aki amúgy kétségbeesetten próbálta kiépíteni diplomáciai kapcsolatait Európával, a Habsburgok ellenében. (De az akkori, „keresztény” Európa nem nagyon figyelt a magyarok segélykiáltásaira, így Zápolya, talán akaratán kívül, de a török mellett kötött ki.)

Herr Varkuch tehát szépen megtanult magyarul, fiait is már magyarnak nevelhette. Szolgálataiért ráadásnak magyar nemességet is kapott Zápolyától, tehát ez a része is rendben ment a dolognak. Harmadik fiaként született a mi Györgyünk, de azt nem tudni, hogy az a bizonyos Varkocs Tamás, aki az egri bástyát építtette, melyik fiúnak volt a gyermeke. (Az bizonyos, hogy az egri kapitányság után a váradi vár parancsnoka lett, majd bihari főispán is.) Varkocs György viszont maradt a Dunántúlon, először, mint Zápolya híve. Ekkoriban Székesfehérvár is a „nemzeti királyt” támogatta, ott is koronázták meg. Aztán a mohó Török Bálint is feltünedezett a város körül, rabolva, fosztogatva, így a jó fehérvári polgárok Ferdinándban látták meg a jövőt. Ezért is aztán 1540 decemberében beengedték a koronázó városba annak a méltatlan koronaőr, Perényi Péter és Leonhard von Fels általvezetett seregeit. Fels Bécs 1529-es, sikertelen török ostrománál vitézkedett, így lett belőle tábornok. Ferdinánd őt küldte 1540 őszén Buda ostromára, de csak Visegrádot tudta elfoglalni. No meg így Fehérvárt, ahova a már Ferdinándhoz pártoló Varkocs Györgyöt nevezte ki kapitánynak.

Aztán az újabb török offenzíva hírére, 1543. július 24-én I. Ferdinánd is őt találja meg a fehérvári kapitánysággal (előtte négyen sem vállalták). Fehérvár alá pedig augusztus 28-án maga, a nagy Szulejmán érkezik meg ostromágyúkkal. Varkocs uram pedig nem volt gyáva legény, ráadásul 5-6000 embernek parancsnokolt. Ennyiből telik kitörésre is, úgy gondolta, és ezt a bizonyos kirohanást a Budai kapunál, tehát a város keleti részén maga vezette. Csakhogy a jó polgároknak elege lett az ostromból, így bezárták a vagdalkozva visszavonuló kitörők orra előtt a kaput. Így esett el nagy káromkodások közepette Varkocs kapitány, de a számító polgárok mégsem jártak jól, Szulejmán nem kímélte meg árulásukért a városukat, hanem kihányatta még Szapolyai testét is sírjából, Szigethy Tamás városbíró temetteti el a csontokat a Szent Mihály templomban. Hogy Varkocs kapitányt ki és hová temette el, azt nem tudjuk, de a fehérvári polgárokban csak 1938-ban szólalt meg a lelkiismeret, hogy szobrot kellene állítani neki.

Borító: Varkocs fehérvári szobrának a részlete (kozterkep.hu)