Kétezer éves koponyák dobozokban
Forum Hungaricum - 2021. január 8. 10:01
Tárolóedényekben eltemetett emberi koponyákat őrző, több mint kétezer éves sírokat tártak fel a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban, jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A szakértők szerint a mintegy 2300 évvel ezelőttről fennmaradt, 25 sírban lekerekített formájú tárolókban (egyebek mellett bronzból és vasból készült dobokban és edényekben) temették el az emberi koponyákat. Az 1970 óta folyó ásatás során továbbá bronz- és vastartókban elhelyezett emberi lábfejcsontokra is akadtak a régészek. A Hszinhua a tartomány régészeti intézetének egyik kutatójára hivatkozva arról számolt be, hogy a sírokat a Hadakozó Fejedelemségek (i.e. 475 – i.e. 221) korának kései szakaszától a Nyugati Han-dinasztia (i.e. 202 – i.sz. 25) végéig használhatták temetkezőhelyként, és feltehetően a Jelang kultúra részeit képezték. Jelang egy kisebbségben lévő nemzetiség királysága volt, mely a mai Kína délnyugati részén terült el, ahol napjainkban Szecsuan, Jünnan, Kujcsou és Kuanghszi tartományok találhatóak.
A Hadakozó Fejedelemségek idejében létrejött királyság a Nyugati Han-dinasztia kezdetén érte el virágkorát, ám a dinasztia fennállási idejének közepére rejtélyes módon eltűnt, kevés nyomot hagyva maga után a történeti feljegyzésekben. Egyes kutatók úgy vélik, a különleges temetkezési módszer arra utalhat, hogy a Jelang királyság népe vallási jelentőséget tulajdonított a természetnek, a léleknek vagy esetleg a temetkezéshez használt edényeknek. Mások szerint a sírokban eltemetett emberek különleges nemzetiségi identitását jelképezték ilyen módon. Elképzelhető az is, hogy a temetkezési módszer egy olyan vallásos hiedelemhez kapcsolódik, mely hangsúlyozta a fejek megóvását.
(mti)
Borító: Koponya az Árpádok idejéből (Magyar Természettudományi Múzeum CC BY-NC-ND)