Király utcai lovag a bécsi Burgban – Adolf von Sonnenthal élete II.

Dombi Gábor - 2020. november 2. 8:48

Ritka eset egy-egy épület történetében, hogy szinte építésétől, a 19. század első felétől generációkon keresztül követhetjük (egykori) lakói élettörténetét. A régi Pest, s később Budapest leghíresebb, „óránként egy aranyat jövedelmező” bérháza, az 1937-es lebontásáig a Király utca sarkán álló Orczy-ház volt, amelyben fennállása során családok ezrei laktak. Így mások mellett Sonnenthalék is, a későbbi neves színész családja. Adolf von Sonnenthal életének történetét a bécsi évekkel folytatjuk.

Sikeres császárvárosi művészként Sonnenthal volt a fiatalok mintaképe. Az újságok publikálták élceit, sőt életének minden kisebb és nagyobb részletét, lábtörésétől felesége halálán át gyerekei, unokái életeseményeiig. Megjelenésével, ruháival is ő diktálta a bécsi divatot. A színpadon minden műfajban kiváló volt, az elsők között volt, akik a pátosszal teli színpadi szónoklatot felcserélték a természetes beszédre, emberi gesztusokra. Faust, Wallenstein, Moor Károly, Don Carlos, Lear király, Hamlet, Náthán, Macbeth és Clavigo voltak legendás szerepei, de a klasszikus drámák mellett a vígjátékokban is nagyon sikeres volt. 1870-ben lett a Burgtheater főrendezője és igazgatója, 1884-ben főigazgatója. A színháznál töltött 53 éve alatt több mint 400 szerepben játszott. Visszaemlékezéseiben felsorolta a Burgtheaterben játszott szerepeit, ritka volt az a hónap, amikor csak egy új szerepet játszott. A színházi szezonban havonta 3-4 új bemutatón lépett fel, hatalmas memória kellett az újabb és újabb szerepek, szövegek elsajátításához, és tehetség azok árnyalt előadásához. Nevét az egész világon ismerték, vendégszereplésre hívták Oroszországba (1884, 1900) és az Egyesült Államokba is (1885, 1899, 1902). Kevés szabadidejében francia színdarabokat fordított német nyelvre. 1881-ben I. Ferenc Józseftől megkapta az Osztrák Császári Vaskorona-rendet és mellé lovagi címet, majd 1906-ban a Ferenc József-rend parancsnoki keresztjét is. Kitüntette a badeni nagyherceg és a bolgár fejedelem. Nem csak a közönség és az uralkodók kedvelték, hanem színész kollégái is: ő lett az Osztrák Színészek Szövetségének első elnöke. Pályájának 40. jubileumára színésztársai színaranyból készült babérkoszorúval lepték meg. A koszorú felirata: „A német színművészet mesterének — a Burg-színművészei. 1896. június 1.”, a levelek külső felén ez olvasható: „1856—1896”.

Budapesttel való kapcsolata – már csak szülei miatt is – mindvégig élő maradt. Egyedül az hozta lázba a pestieket, amikor a művész lemondott magyar állampolgárságáról és „igazi osztrák” lett 1889-ben. Bár sokan vitatták, nem egy forrás úgy tudja, hogy beszélt magyarul, különben ifjúkorában nem lett volna számára meghatározó a magyar színészek hatása – Lendvay Mártont többször is emlegette –, s később nem küldött volna koszorút Egressy Gábor magyar színművész temetésére. Magyar tudása minden bizonnyal megkopott; a német nyelv volt számára az anyanyelv mellett a munka és a mindennapi élet nyelve. Egy interjújában felpanaszolta, hogy tökéletesen ért magyarul, de nem beszél; az újságíró szerint a magyar kiejtése akcentus-mentes volt. Francia tudása is alapos lehetett, rendszeresen fordított francia színdarabokat színháza számára.

Amíg létezett, tagja volt a pesti Német Színház társulatának is, s ünnepnek számított egy-egy fellépése. A véletlen úgy hozta, hogy Sonnenthal nevéhez kapcsolódik a budapesti német nyelvű színjátszás vége, a Német Színház pusztulása is, 1889. december 20-án, abban az évben, amikor Sonnenthal lemondott magyar állampolgárságáról. A Gyapjú utcai színház Sonnenthal egy zsúfolt házzal kecsegtető vendégjátéka előtt gyulladt ki. Érdekesség, hogy a korábbi, az Erzsébet téren lebontott német színházban is ő lépett fel utoljára, kedvelt szerepében, a Don Carlosban. A pesti német színjátszás sokat köszönhet neki: elsősorban nagyon sok pénzt. Sonnenthal fellépéseire felemelt helyárat szabtak, s a közönség, ha már nagyon rég lépett fel a városban a művész, hajlandó is volt megfizetni az árat.

Sonnenthal a nagy sztárok között is a kiemelkedően jól fizetett művészek közé tartozott, a régi fényképek fényűzően berendezett lakásában mutatják. A Fővárosi Lapok szerint 1875-ben a fizetése 9987 forint a Burgtheaterben – de az nem derül ki, hogy havonta vagy évente –, tizenöt évvel később ennek már majdnem duplája 18.000 forint, ami a budapesti színészek számára egy elérhetetlen álom volt akkoriban. Ezenfelül a bevételei kiegészültek a vendégjátékok jövedelmével, így Sonnenthal erkölcsileg, anyagilag a Monarchia leginkább megbecsült emberének számított.

A magas jövedelme arra késztette, hogy több segítő célú előadáson vegyen részt, s ezek között nagy számban szerepelnek zsidó intézmények. A pesti Gyapjú utcai német színház meghiúsult előadása is a Pesti Izraelita Nőegylet támogatását szolgálta volna, de 1869-ben fellépett a „Concordia“ izraelita jótékony egylet javára rendezett előadáson, valamint játszott az alföldi szegények javára is. Az 1881-es Sonnenthal-statisztika – a művész ezután még 25 évig állt színpadra – szerint 111-szer lépett fel jótékonysági esteken, akkor 25 éves színészi pályafutása alatt, és „összesen 1377 darabban s 3636-szor lépett színre, tehát évenként átlagosan 146-szor”. Zsidósága nem volt titok. Népszerűségét nem árnyékolta be az antiszemitizmus, mert túlságosan nagyszerű volt még az aljasok körében is. A Burgtheaterben 50. színészi évfordulóját a Lessing Bölcs Nathan-jával ünnepelte. Utolsó éveiben Shakespeare Velencei kalmárján dolgozott, egy új Shylock-értelmezéssel akart fellépni az antiszemitizmussal szemben. Számára Shylock, a zsidó, a jogaiban sérült igaz lelkű tragikus hős. A századvégen Bécsben az antiszemitizmus polgárjogot nyert és megakadályozták, hogy a császárváros díszpolgára legyen. De Bécs és a nagyvilág hódolata megmaradt: a császár kitüntette, emlékérmet készítettek róla, s halála után, 1911. november 5-én a bécsi Burgszínházban felavatták szobrát.

Sonnenthal halála (1909. április 4.) után minden újság közölte nekrológját, életrajzát, és a pesti „Az Ujság” részletesen beszámolt utolsó óráiról is. A prágai német színházban próbálta a Puppenschule (Babaiskola) című darabot, amikor a próba után hazatérve rosszul lett, „szélütés érte” – életében a harmadik –, és este nyolckor elhunyt. „Minden idők egyik legnagyobb művészét” az egész művelt világ megsiratta. I. Ferenc József magához kérette a gyerekeit és személyesen fejezte ki részvétét. A színművészi pályáján unokái követték csupán. Luise énekes, zongorista és színésznő lett, s Hollywoodban hunyt el. Másik unokája a Csehországban, Németországban és Ausztriában is fellépő Helene színésznő volt.

Borító: Emlékérem Sonnenthal 25. művész-jubileuma alkalmából. 1881