Színház kocsmában, templomban

Pálffy Lajos - 2019. december 6. 12:40

A hazafias nevelés és a testgyakorlatok mellett azért volt mód és lehetőség a könnyedebb műfajokra is. Sőt, a falusi művelődés, a kulturális élet olyan változatosságban és számosságban volt jelen a két világháború között, mint még sohasem. Aztán 1949-ben fölszámoltak a kommunisták mindent.

A leventék mellett az országban a tárgyalt időszakban működő több mint 14 000 egyesület legnagyobb részt amúgy is ellehetetlenült erre az időre. Az egyesületi életet vezető, irányító falusi papok és kántortanítók minimum nagy nyomás alatt voltak tartva, de voltak olyanok, akiket meg is vertek. Sőt, olyanok is, akiket elítéltek, bebörtönöztek, megöltek. Mert az új hatalom is ismerte a Bibliát, s tudta, ha megveri a pásztort, akkor minden bizonnyal szétszéled a nyáj is. Amit aztán majd az új eszmék alapján összeterelnek azok vezetésével, akik semmik voltak, de minden lettek az orosz hadsereg támogatásával. No de megint előre szaladtunk, hiszen célunk ama sokszínű és pezsgő egyesületi élet bemutatása lenne. Amely a tárgyalt korszakban, a két világháború között, és néhány évvel ezután egyaránt jellemző volt városban és falun is. Természetesen voltak országos szervezetek, mozgalmak, de minden falunak megvoltak a maga közművelődési és kulturális szerveződései is. Amelyek munkájában nagy szerepe volt a tanítónak, kántortanítónak.

Sokszor egyesületi formát fel sem véve adtak elő a falu erre hajlandóságot mutató lakói népszínműveket. A betanításban, a rendezésben és a díszletek előállításának levezénylésében is a tanítót találjuk érintve elsősorban. A főleg a „dologmentes” téli időszakban a falu kocsmájának nagytermében (vagy ha vallásos volt a téma, akkor a templomban) előadott darabok (János vitéz, Sárga csikó, Falu rossza, A betyár kenője stb.) elsősorban a szórakoztatást szolgálták. Jöttek a hosszú őszi, téli esték, a földeken befejeződött november közepére általában a munka, lehetett szerepet tanulni, próbálni, díszletet festeni, fellépőruhát varrni. Maga az előadás valóságos ünnep volt, a sok néző, érdeklődő miatt sokszor kétszer, háromszor is el kellett játszani a darabot. Aztán jellemző volt a „vendégjáték” is, a színjátszókör az aktuálisan betanult darabjával „végigturnézta” a szomszédos, de akár a távolabbi falvakat is. A belépti díjakból aztán elő lehetett készíteni a következő darabot, megvásárolni a szövegkönyveket (ha kevés volt a pénz, kézzel másolták), előállítani a jelmezeket, díszleteket.

No persze jutott belőle mondjuk egy közös ünnepi vacsorára is, amin azok vettek részt, akik tettek valamit az előadásért.

Borító: Iskolás színjátszók Bakonyjákón a 20-as években (sulinet.hu)