Kosztümök minden mennyiségben

Fejes Katalin - 2021. április 12. 7:37

A negyvenes évekre a könnyed, derűs vígjátékok eltűntek. A habos-fodros estélyik, a könnyű selyemruhák korszaka véget ért. A kora tavaszi égbolton nemcsak a felhők gyülekeztek, hanem a háború szele is közeledett. A divatújságírók mégsem adták meg magukat, ám a párizsi újdonságok mellett a kényelmes, praktikus és szükségszerű divatra is felhívták az olvasóik figyelmét.

„Úgy érezzük, hogy a Nő rovatnak most kötelessége tanáccsal szolgálni a nőknek, melyek azok a praktikus ruhadarabok, amelyeket állandó készenlétben tartsunk légiriadó esetére, főleg az éjszakai riadóra. (…) jól megfelel a hosszú nadrág vagy egy kényelmes szoknya. Hozzá blúzt vagy pulóvert vegyünk és mindenesetre egy kényelmes kabátot. Sálról sem feledkezzünk meg, mert a légvédelmi pincékben hűvös van. Alacsonysarkú cipőt húzzunk, ami a gyors járást nem akadályozza. Most vesszük csak igazán hasznát a divatos nagy retikülöknek, ezekbe – szintén már este – minden szükséges holmit berakhatunk.” (Film Színház Irodalom, 1944/15.) A légvédelmi öltözködés mellett a divat irányítói a hétköznapokra is gondoltak. Bár a háború a harmincas évek után jelentősen visszavetette a textil- és divatipar fejlődését, ennek ellenére a 40-es években egy új nőideál jelent meg. A lapossarkú cipőhöz szoknya-, vagy nadrágkosztümöt viselő nő erőt és határozottságot sugallt. A divatszalonok által megálmodott nőtípus a filmet is meghódította. A filmvászonról eltűnt a Meseautó öntudatos, ám romantikus lelkű utasa, és helyét a férfiak szívét egyetlen pillantásával összetörő végzet asszonya lépett.

Az új divatstílus elterjedésében ismét fontos szerepet játszott a film. A háborús helyzet ellenére a stúdiók egymás után gyártották az új produkciókat, és fedezték fel az új sztárokat. A szerelmi melodrámák, a kémtörténetek és a történelmi filmek hősnőit Tasnádi Fekete Mária, Szörényi Éva, Simor Erzsi, Szeleczky Zita és a korszak legnagyobb csillaga, Karády Katalin alakították. A színésznők körül kialakult rajongói kultuszt a divatszalonok is igyekeztek kihasználni, így Karády, Simor és a többiek nemegyszer a magazinok oldalán álltak modellt a legújabb ruhákban.

A szalonok aktívan részt vettek a filmes jelmezek tervezésében és kivitelezésében is, melyről a divatrovatok is rendszeresen beszámoltak. Így gyakran előfordult, hogy az olvasók előbb látták a ruhákat, mint magát a filmet. A mindennapok divatjának – a filmekhez készült ruhák mellett – a színésznők magánruhatára is irányt szabott. Simor Erzsi szívesen reklámozta a szoknyát blúzzal vagy pulóverrel kiegészítve, Karády Katalin a kosztümöt népszerűsítette: „Kosztüm, kosztüm, kosztüm. Ezt szeretem, viszont nem szeretem a magassarkú cipőt és a „felvágós” ruhát” (Film Színház Irodalom, 1943/42.), míg Szeleczky Zita a magyaros viseletnek volt elkötelezett híve. A magazinok a közkedvelt színésznők minden „divatlépéséről” beszámoltak, legyen szó egy olasz, vagy németországi turnén beszerzett új ruhatárról, vagy egy fényes esküvőről, mint Szeleczky Zita vagy Szörényi Éva esetében.

A divatújdonságok azonban nem mindig nyerték el az újságírók tetszését, ez történt az Európa nem válaszol című film esetében is, ahol Tasnádi Fekete Mária divatszalon tulajdonost alakított, ezért a megszokottnál jóval több kosztümöt terveztek a szerepéhez. Az Élet című folyóirat egyik szerzője a film méltatása mellett meg is jegyezte: „Finom jelenség ezúttal is Tasnády Mária, csak túlságosan merész ruházkodását kifogásolhatjuk.” (Élet, 1943/13.)

Borító: Kosztümreklám Butykai Emmivel (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)