Követ kőre

Pálffy Lajos - 2021. február 19. 11:49

Ha már aztán építettünk itt sárból, fából és téglából is, akkor hogyan is hagyhatnánk ki az egyik legősibb, a természetben sokszor felhasználásra kész állapotban előforduló építőanyagot, a követ.

A kőből való építkezés, már ha a kötőanyag nélküli falazatokra gondolunk, ősibb, mint mondjuk Mezopotámia napon szárított, majd kiégetett agyagtéglái. De ősibb a farönkökből emelt építményeknél, de talán még a sárból tapasztott házaknál is, mert ezeket előbb valamivel ki kellett vágni, meg kellett munkálni, a követ pedig szerencsés vidékeken egyszerűen össze kellett szedni, egymásra rakni. Persze, arra vigyáztak, hogy az így emelt fal alapja, alja jóval szélesebb legyen, hiszen a statika törvényei szerint csak így maradhatott tartósan állva ez az építmény. Nagy minőségi ugrás volt aztán, amikor arra is rájöttek, hogy laposra, szögletesre faragva ezeket a köveket, nagyobb belmagasságokat lehet elérni. És aztán lassan eljutottunk a mészégetésig, az oltatlan, majd az oltott mészig, ami mindenféle, a köveket (égetett téglákat) tartósan összefogó habarcsok alapja.

Kőházat, várat, kerítést, bármit pedig elsősorban ott építettek, ahol könnyen megmunkálható kőzetek álltak a rendelkezésre. A magyar ember elsősorban mészkőből és homokkőből épített, de szóba jöhettek vulkánok által előállított palás, bazaltos kőzetek is. Utóbbira példát a mostani Magyarországon leginkább a Balaton-felvidéken találunk, míg mészkövet használtak a Mátra, a Bükk, a Börzsöny és a Pilis, a Bakony és a Mecsek, no és a Soproni- és a Kőszegi-hegységek települései is. A Kárpát-medencében, ha a honfoglalás utáni időket nézzük, az első kőfaragó szerszámok Szent István idejéből kerültek elő. A mesterség nem valószínű, hogy túlélte a népvándorlás zivataros idejét Pannóniában, ezért talán éppen Bajorországból érkeztek a honalapító udvarába az első mesterek.
Mert a faragott kő sokáig a király, a főnemesség és az Egyház privilégiuma volt, ahogyan egyébként a kőbányák nyitása is.

Visszatérve a kötőelemre, az első idők kőfalait úgy rakták, hogy a kövekhez oltatlan meszet adtak, majd pedig vízzel locsolták folyamatosan az egyre magasodó falat. Így épült váraink többsége is, csak a sarkokra, a nyílászárókhoz kerültek megfaragott kövek. Aztán a várakból, városokból a 18. századra a falvakba is eljutott a kőfaragás tudománya, szép példák erre azok az ablak- ás ajtókeretek, oromzatdíszek, párkányok és oszlopok, melyeket a népi építészet erre az időre létrehozott. Aztán, ahogyan az a képeken is látszik, legtöbbször a terméskövet használták a falvakban falazóanyagnak. A falak rakásánál pedig általában úgy igyekeztek, hogy a kívülre kerülő köveknek legyen egy egyenes oldala. Hogy ne csak kő kerüljön kőre, hanem mutasson is valamit az a falazat.

Borító: Terméskőből rakott fal Bogácson (Herman Ottó Múzeum CC BY-NC-ND)