Krencsey Marianne-t a harc tartotta életben

Kecskés Nikoletta - 2023. április 3. 10:50

Börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték, miután férjével együtt disszidált, Krencsey Marianne-t azonban semmivel sem lehetett eltántorítani az elhatározásaitól. Hiába rajongott érte egy egész ország a Liliomfiban nyújtott alakítását követően, mégis nemet mondott a további sztárságra – nem tudta volna elviselni, hogy besúgóként kelljen élnie.

Pedig a rendszer igyekezett mindent megtenni, hogy betörje a lázadó természetű színésznőt. Elmondása szerint második férjéről, Makk Károlyról kellett volna jelentéseket írnia, ő azonban erre kategorikusan nemet mondott; „Aki a megalkuvást választja bármilyen kis mértékben is, az a rendszer részévé válik.” – hangzott a hitvallása. A következmények pedig nem várattak magukra. Egyre kevesebb szerepajánlatot kapott, a kritikák pedig egyre ridegebb hangvételben íródtak. A végső tőrdöfést az jelentette, amikor útlevelét is bevonták.

Végül harmadik férjével, Nemes Gyulával szánta rá magát, hogy évtizedekre búcsút intsen hazájának. „Két hónapig bolyongtunk Európában – mesélte 2006-ban a Filmkultúrának adott interjúja során – Londonban tudtuk meg, […] hogy nem engednek be, és a magyar állammal kötött egyezmény értelmében nem is fogunk olyan országot találni, amelyik befogadna. Óriási dilemma elé néztünk. Ekkor Gyuszinak az jutott eszébe, hogy talán Izlandon segítenének. És így is történt. Csoda, hogy Izland befogadott. Olyan szeretetet és megértést sehol máshol nem kaptunk.” Izlandról Amerikába vezetett az útjuk, s a szépsége és tehetsége miatt egyaránt körülrajongott színésznőt a nélkülözés hónapjai sem bizonytalanították el. „[…] 66 végén megérkezett Faludy Gyurka!” – idézte fel az erőt adó fordulatokat – „Amikor meghívták a Columbia Egyetemre professzornak, jó pár hónapon keresztül velünk lakott. Együtt nyomorogtunk és együtt éltünk át nagyon szép pillanatokat. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy velünk van egy ilyen kiváló ember, egy ilyen nagyszerű költő, aki utat mutat abban a zűrzavaros világban, amit otthagytunk magunk mögött. […] Örültünk, hogy ott van velünk és a mienk. Előadásokat, felolvasásokat szerveztünk. […] A versekkel vigasztaltuk magunkat, mert hát… a honvágy jön, marad, és el nem múlik…”

Később egyszerű banki alkalmazotti munkát vállalt, majd nőgyógyász férje titkárnőjeként tevékenykedett. A színpad soha többé nem csábította, inkább teljes szívvel és lélekkel feloldódott az anyaságban és a családi tűzhely őrzőjének szerepében. Azt azonban sosem tudta megbocsátani magának, hogy szüleit mekkora fájdalomra ítélte távollétével. 1986-ban végül hazalátogatott édesanyja betegsége miatt, s ezután időnként – ahogy ő mondta – vendégként fordult meg az országban. „Most óriási öröm számomra, hogy itthon én lehetek a vendég. Lépten-nyomon megállítanak az utcán és megkérdezik: »Krencsey Mariann?! Jaj, de jó látni!« És ez igazán jólesik.”

Az Alzheimer-kór végül sajnos azt vette el tőle, amit talán a legfontosabbnak ítélt: az emlékeket. Férje az utolsó pillanatig odaadóan kísérte ezen a tragikus úton, s azon végső kérését is tiszteletben tartotta, hogy magyar földben szeretne nyugodni. Krencsey Marianne nyolcvannégy éves korában távozott örökre a földi világból, arca és játéka azonban a Liliomfin túl számtalan régi magyar filmből visszaköszön. S hogy milyen irigylésre méltó erővel élte meg a sorsába begyűrűző viszontagságokat és a „kétlakiságot”, arról jól árulkodik egyik nyilatkozata: „Rendkívül színes, küzdelmes, tartalmas, szép életet éltem mind a két helyen. Több nehézségen mentem keresztül, mert sok irigy ember dühe okozott nekem problémát, de megúsztam. Igazából mind a két életem jót tett nekem, meg Gyuszinak is, mert újra kellett harcolni, és az sosem árt. Életben tartja az embert.”

Borítókép: Krencsey profilból Zelenák Crescencia Fapados szerelem című Máriássy filmhez készült plakátján, 1959 (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, CC BY-NC-ND)