Küzdött a törökkel, a franciákkal, és az egyháza elöljáróival is

Pálffy Lajos - 2019. február 19. 12:43

Az már bizonyos, hogy talán egy olyan kalandos életű építészünk sincsen, mint a 200 éve ezen a napon elhalálozott Péchy Mihály. Aki harcolt a török, majd pedig Napóleon ellen is, és fogságba is került mindkét esetben. A franciák fogságába kétszer is az idők folyamán.

Egy a maga korában is különlegesnek számító életpálya végére tett hát pontot a halál a szatmári Fejérszéken, ahol a nyugdíjba vonuló tábornok birtokai voltak. S mivel az örökös háborúzásban sem ideje, sem lehetősége nem volt a házasodásra, így a családnak a szilágysági Monón lévő családi sírboltjába lett eltemetve. 64 esztendőt adott az Úr Péchy Mihálynak, aki Álmosdon látta meg a napvilágot, református nemesi családban. És hová is mehetne a Debrecentől alig több, mint húsz kilométerre lévő Álmosdról tanulni, mint a híres kollégiumba. Az 1770-ben megkezdett stúdiumok után, 1776 és 1779 között a bécsi katonai mérnöki akadémia hallgatója lesz, de bejárogat a művészeti társintézmény óráira is. 1788-tól már mérnökkari főhadnagyként van jelen II. József török ellen indított háborújában. Ami lényegében eredménytelenül végződik, Péchy viszont két évre Isztambulba kerül, hadifogságba. Ahonnan persze idővel kiváltják, így aztán már Napóleon ellen, Itáliában folytatódik a katonai pályafutása.

Ahol megint csak fogságba kerül egy levél szerint 1794-ben, a franciák ellen küzdve, valahol Poroszországban. Aztán 15 esztendő múlva már alezredesi rangban, a győri vár parancsnokaként tárgyal Napóleon tábornokaival Péchy. Az osztrák csapatok és az utolsó magyar nemesi felkelés 1809. június 14-én veszít csatát Ménfőcsanaknál, és Péchy azt a feladatot kapja, hogy a visszavonulást fedezendő, legalább egy hétig tartsa nem egészen kétezer emberével Győr várát. E parancsot három nappal még túl is teljesíti, majd a szeptember 8-ig tartó újabb hadifogság után nemsokkal megérkezik az ezredesi, majd 1813-ban a tábornoki kinevezése is.

Ekkorra már jórészt túl van élete másik nagy feladatán is, mert még az 1801-ben induló nagyszebeni szolgálata alatt, mint egykori diákot, őt bízzák meg a református kollégium, majd a nagytemplom újjáépítésének tervezési részével. A gótikus alapokon álló, a reformátusok által átvett egykori Szent András templom és a kollégium az 1802. június 11-i tűzvészben pusztult el. Ugyanakkor Péchy már korábban is foglalkozott az elavult kollégium ügyével. Így aztán tervei szerint 1804-ben meg is indul az építkezés. Ami 1818-ig tart, tehát elvileg még láthatta a máig álló épületet. A klasszicista stílusban tervezett Nagytemplommal már nem volt ilyen szerencséje, ide kör alakú, monumentális kupolás központi teret tervezett, de ezt az egyházi vezetés leszavazta, ragaszkodván a kisebb és „szegletes” templomhajóhoz. Így aztán Rádl Károly gyöngyösi építőmestert bízták meg a folytatással, és pénzhiány miatt végül a kupola is lemaradt az épületről. Ezt a két torony közötti magas oromfallal orvosolták, de Péchy ezután többet nem volt hajlandó a templommal és az egyházi elöljárókkal foglalkozni. Négy év adatott csupán neki e világban nyugdíjasként a megpihenésre, kár, hogy nem írta meg a minden részletre kiterjedő visszaemlékezéseit.

Borító: Mellszobra Debrecenből (kozterkep.hu)