Lélekmelengető gondolatok karácsony előtt

Kecskés Nikoletta - 2022. december 12. 6:21

Közeleg a szenteste: ragyogóra súroljuk a lakást és megtervezzük a karácsonyi vacsora menüjét. Azt azonban olykor elfeledjük, hogy az ünnepre lélekben is készülnünk kellene. Pedig „van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma? – kérdi Márai Sándor.

Miért fontos a szeretet ünnepe? „…háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannnégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül” – írja találóan Wass Albert, majd így folytatja. – „Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.” Fogadjuk hát el, hogy a gyakorlati készülődés mellett kedélyünk és érzelmi világunk ünneplőbe öltöztetését sem hanyagolhatjuk. Hangolódásként pedig – egy finom tea mellett, esetleg egy puha karácsonyi pléd alá bújva – érdemes elolvasni, mások milyen gondolatokkal készültek a karácsonyra.

„Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.” – mondja Müller Péter, aki a távollévők mellett a magányosokról sem feledkezik meg. – „Még az önmagam szeretete sem magányos élmény: van bennem Valaki, akit szeretek, és Ő szeret engem, ez adja lelkem harmóniáját, hogy jól vagyok magammal, és a reményemet, hogy rátalálok arra, aki ezt az adást veszi. Vagy ő talál rám, mert a szeretet ugyanúgy hiányzik neki, mint nekem! Hiányzik a szívének, hogy másokért is verjen! Mert ez az életünk legboldogabb csúcsélménye – de csak akkor, ha ez kölcsönös.” Mert: „Ha szeretek, jó élni. – mondja. – Ha nem… csak szorgalmi feladat az életem. Még annyi sem… jó, ha erre az ember nemcsak az útja végén jön rá, hanem mindjárt az elején. Vagy a közepén. Sohasem késő.”

Pilinszky János szintén hangot adott a minőségi várakozás jelentőségének. „A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
S hogy mit gondolt Pilinszky a szeretetről? „Egész létünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlanul tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzalitása. Ezért, hogy jó hírével mindent bevilágít, hogy térben és időben minden – ami szép és igaz – tudva, nem tudva feléje mutat, s méltán meríthet világosságot belőle.”

Persze, voltak, akik ennél kiábrándultabban vélekedtek. Hermann Hesse szerint például „Korunk átlagemberének életében a néhány, szokásból megtartott, nagy ünnepnap az a kevés alkalom, amikor eszményeket követ. Újévkor a fejét csóválja, vagy érzelgősen sóhajtozik az élet mulandósága, a rohanó idő miatt, a húsvétot és pünkösdöt a tavasz ébredése, az újjászületés ünnepeként ünnepli, mindszentek napján meg kilátogat a temetőbe. Karácsonykor pedig megajándékozza magát néhány pihenőnappal, vesz a feleségének egy új ruhát, a gyerekeinek meg néhány játékot. Sokan kissé rezignáltan osztoznak a kicsik örömében; fájdalmas gyermekkori emlékekkel szemlélik a csillogó karácsonyfát, és megajándékozott, boldog gyermekeik láttán ezt gondolják: örvendezzetek csak, és élvezzétek a boldogságot, az élet nemsokára úgyis megfoszt benneteket minden örömtől és ártatlanságtól.”

Ám ha netán így lenne is, e rezignáltságot egy pillanat alatt eltörölheti Reményik Sándor örökigazsága: “A szeretet erő/Ha kihűl, visszasugárzik a napba/És szeretteink lelke érkezik/Sugárhajón/Mindennap reggeliző asztalunkra.” Vagy épp a karácsonyi vacsoraasztalra… Csak észre kell venni, fogadni és becsülni ezt a kis sugarat, és örömmel, lelkünk díszbe öltöztetésével is készülni az ünnepre.

Borító: Egy karácsonyi fotó a Fortepan gyűjteményéből (Fortepan CC BY-SA)