Ma éjfélig lehet még jelentkezni az ELTE adatgazdász szakirányú továbbképzésére

Ma éjfélig lehet még jelentkezni az ELTE adatgazdász szakirányú továbbképzésére

- 2025. augusztus 18. 11:38

Lehetőség nyílt a pótfelvételire való jelentkezésre, amelynek határideje augusztus 18.

A képzésről

Azzal párhuzamosan, hogy a digitálisan született, valamint a digitalizált adatterek volumene egyre nő, egyre fontosabbá válik az egyetemeken és más kutatóhelyeken, a közgyűjtemények számára és az üzleti szférában is, hogy az adatkezelés komplex feladatát képzett szakemberek támogassák. Az adatgazdászok (data steward) olyan szakemberek, akik képesek a technológiai újításokkal lépést tartva megfelelően kezelni a nagy mennyiségű digitális adatot, származzon az kutatási, gyűjteményi vagy egyéb forrásokból. A szakképzés célja olyan szakemberek képzése, akik a könyvtár- és információtudomány, a digitális bölcsészet és az IT technológia határmezsgyéjén a digitalizált vagy eleve digitálisan keletkezett adatok kezelési technikáinak magas szintű elsajátítását követően képesek ezek egyéni vagy csoportmunkában történő, a jogi keretek adta mozgástéren belüli, akár projektszerű kezelésére. Hangsúlyt fektetünk az adatok biztonságának és hitelességének biztosítására, a FAIR kutatási adatkezelés körülményeinek megteremtésére, valamint a kezelt adatok másodlagos felhasználási célokra történő kijelölésére és felhasználására, az erre alkalmas rendszerek adatokkal történő feltöltésére és üzemeltetésére.

A képzés során a résztvevők szisztematikus ismereteket szereznek az adatkezelési modellekről és munkamenetekről, valamint az adatkezelés technológiáiról. A hallgatók megismerkednek a projektszemléletű csoportmunka folyamatával és lehetőségivel, valamint mindezek jogi hátterével, azokat a szempontokat kiemelve, amely az adatok nyílt vagy éppen zárt kezelése kapcsán az átgondolt döntéseket lehetővé teszik.A képzés gyakorlatorientált, a résztvevők a képzés során megismerik az eszközök mellett a munkafolyamatban betölthető lehetséges szerepek hatókörét is. A képzés részét képezi a különböző, magyar és külföldi kutatóhelyek, gyűjtemények gyakorlatainak megismerése, valamint egy projektfeladat végrehajtása szakmai partnereink közreműködésével.

Célcsoport

Kutatók bármely tudományterületről, kutatási infrastruktúrák fenntartói; egyetemi, kutatóhelyi könyvtárak munkatársai, tudománymetriával, kutatástámogatással és -menedzsmenttel foglalkozó szakemberek. Állami intézmények, cégek adatkezeléssel, adatbiztonsággal megbízott munkatársai. Kulturális intézmények, köz- és magángyűjtemények munkatársai, gyűjteménykezelők, digitalizálással foglakozó munkatársak.

Milyen tudást biztosít a szakképzés? Mitől különleges?

Az adatgazdász szakma most van alakulóban: több területen is szükségessé váltak olyan szakemberek, akik a megnövekedett adatmennyiséget a technológiai újításokkal lépést tartva szakszerűen tudják kezelni. Az adatgazdászat egyre keresettebb szakterületté fejlődött. Az ELTE TI Digitális Bölcsészet Tanszék Magyarország első oklevelet adó adatgazdász képzését nyújtja. A szakképzés piaci, ütőképes tudást biztosít. Betekintést nyújt hazai szakmai műhelyekbe, valamint nemzetközi projektekbe.

Tanrend

A szakképzés két félévből áll, melyek alatt a résztvevők 60 kreditet gyűjtenek össze. A szakképzés kimeneti követelménye záróvizsga és szakzáró projektmunka.

Képzés indulása: 2025. szeptember 

Az e-learning anyagok tartalmazzák az elsajátítandó alapismereteket, amelyeket gyakorlati órákon tesztelhetnek a résztvevők. Az e-learning tananyag esetén a szövegek mellett videók is segítik az egyéni tanulást. Az adatkezelési tájékoztató az alábbi felületen olvasható.

Pótfelvételi jelentkezési határidő: augusztus 18.
Pótfelvételi beszélgetés időpontja: augusztus 25.

Bejegyzés forrása, további információk és részletek: Adatgazdász szakirányú továbbképzés
Borítókép: (2025.08.18.)

A cikkhez kapcsolódik