Madaras József 54 évesen tanult meg újra járni és beszélni

Kecskés Nikoletta - 2023. március 20. 3:49

Zilált lelkű vadság, megtörhetetlen igazságérzet, szenvedély a költészet, a színpad és a folyton lobogó szerelem iránt – ha egyetlen mondattal kellene jellemezni Madaras Józsefet, talán ez lenne a legmegfelelőbb.

Az erős csontú, alacsony fiúban már a korai évektől kezdve pusztíthatatlan láng lobogott. Heves temperamentuma minduntalan rányomta bélyegét sorsára, ám színészi sikereiben még „renitensnek” nyilvánított magatartása sem tudta akadályozni. Talán azért bizonyult annyira indulatosnak, mert már gyermekként számtalan nehézség eltűrésére kényszerült. A valaha ötholdas erdélyi portán lakó család 1948-ban Budapestre költözött, egy nagynénihez.
„Egy szoba konyhában éltünk, tizennégyen – írta később önéletrajzában a színész, s fiatalkora további fordulatairól a következő rövid mondatokkal emlékezett meg. – Tizenegy éves koromtól tizennégy éves koromig Valiszka nevű fűszeresnél dolgoztam, tanítás előtt és tanítás után. 1951-ben kovács ipari tanulónak mentem. 1953-ban gyalus-marós-vésős szakmunkás bizonyítványt kaptam, és kineveztek segédoktatónak. A fizetésem 1.200-Ft volt. 1954-ben hangszál gyulladás miatt virágkertészként dolgoztam Galántai István mellett. 1955-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára színész hallgatónak.”

Bár tehetsége korán kitűnt, egyúttal megzabolázhatatlanságával is szembesülnie kellett tanárainak. Egy osztályfőnökével támadt konfliktusnak miatt 1958-ban fegyelmi eljárással kizárták az iskolából, ám vendégszínészként szívesen látták a József Attila Színház színpadán. Az 1959-es év már a győri színházban találta, csakhamar azonban innen is továbbállt fegyelmi vétség miatt. Ahogyan kollégája és barátja, Koncz Gábor fogalmazott: „tízmillió fokon égett, maga volt az őstehetség, az őserő”. S ez az erő nemcsak személyesen bűvölt el mindenkit, de a filmvásznon is átütött. 1957-től közel négyszáz filmben játszott, s Csupati őrmesterként éppoly élethű alakítással szolgált, mint Jancsó Miklós Égi bárányának lázadó pátereként.

Miközben szakmai sikerei sokasodtak, magánéleti fronton viharos korszakváltásokkal próbálta megtalálni a boldogságot. Négyszer házasodott és vált, szerelmeitől öt gyermeke született, majd 1992-ben egy döbbenetes és részleteit tekintve a mai napig homályba vesző baleset szakította félbe életpályáját – csaknem végleg. Bár ő maga élete alkonyáig kitartott amellett, hogy meg akarták ölni, valós emlékei nem maradtak a napról, amikor vérbe fagyva találtak rá otthonában. Koponyája olyan mértékben sérült, hogy az orvosoknak kis híján egy évig nem sikerült visszahozni a kómából, eszméletre térését követően pedig a teljes tabula rasa eredményeként nemcsak a járás, hanem a beszéd képességét is újra el kellett sajátítania. Bár ezzel is megküzdött, s évekkel később visszatért a filmvászonra és a színpadra, egészsége örökre megrendült. A nézők utoljára a Rokonok című filmben láthatták, s a rendező, Szabó István a következőket nyilatkozta róla: „[…] úgy született, hogy sugárzó ember volt. Bárhol jelent meg, rá kellett figyelni. Ha nem szólt egy szót sem, és sokan is voltak ott, ahol feltűnt, akkor is ő volt az, akire figyelni kellett. Sugárzott róla, hogy érez, gondolkodik, véleménye van, örömei és fájdalmai vannak. Hogy nem egy valaki, aki csak viselkedik, hanem ember.”

Földi pályafutását magányosan fejezte be 2007. április 24-én, egy magánpanzióban. S hogy miért volt örök és olthatatlan szenvedélye a színjátszás? Egyik nyilatkozatából ez is kiderül: „Minden taszít, ami embertelen, természetellenes, kimódolt. Filmen is, színpadon is. Lehet szeretni valakit, aki üvöltve ágál legintimebb érzéseiről? Az emberi hangon elmondott érzelmek és gondolatok viszont megrendítenek őszinteségükkel.”

Borító: Molnár Gál Péter cikke Madaras Józsefről, Népszabadság, 1998.08.16. (Hálózat a Színházért Alapítvány, Molnár Gál Péter örökösei CC BY-NC-ND)