Meglátogatta közönségét a veszprémi színház
Forum Hungaricum - 2020. március 25. 8:05
Március 21-én és 22-én, szombaton és vasárnap első alkalommal rendezte meg a Veszprémi Petőfi Színház MARADJ OTTHON – MAJD MI MEGYÜNK című otthontartó programját. A teátrum közleménye szerint a koronavírus-járvány idején a legfontosabb, hogy a nézők otthon maradjanak, ebben segítettek a hétvégén.
A színház műsora kizárólag az ablakokból, az erkélyekről volt látható. A Cholnoky lakótelepen, a Jutas ABC parkolójában, a Kossuth utcán, a Nővérszállónál, a Jutasi úti és Stromfeld lakótelepnél, valamint az egyetemi városrésznél tartott zenés összeállítást nagy örömmel fogadták a veszprémi polgárok.
Akik a közösségi oldalakon, telefonon, és e-mailekben is megosztották gondolataikat, élményeiket a társulattal és a világgal:
„Hallgattuk a 86 éves anyummal és együtt énekeltünk!”
„Gazdag ez a város, ha ilyen emberek élnek benne.”
„Vidámságot hoztatok az életünkbe! Remélem nem fáztatok meg?”
„Ez a program olyan volt, mint amikor egy 40 fokos melegben elkezd esni egy nyári zápor!”
„Egy kis boldogságot hoztak az életünkbe, ebben a nehéz időszakban”.
„Amint elkezdődött, elfelejtkeztem a hidegről és borúról.”
„A szemközti lépcsőházból átintegetett a kisunokám, aki most nem jöhet át, védve nagyszüleit, illetve saját magát. Szóval így, még torokszorítóbb volt. Köszönöm! Megértettük, amiről az első dal is szólt: maradj otthon!”
„Ilyen más városban nincs, hogy a színháza a legnehezebb időben is helytáll, maszkokat készít és gondoskodik a lelkünk ápolásáról, nem kímélve magukat, ránk, veszprémiekre gondolnak minden helyzetben! Jó így veszpréminek lenni!”
A Veszprémi Petőfi Színház a közlemény szerint – a további kormányzati intézkedések figyelembevételével – tervezetten folytatni szeretné otthontartó programját a következő hétvégén is.
Borító: Színészek munka közben (petofiszinhaz.hu)