Metszés és fattyazás

Pálffy Lajos - 2018. május 18. 9:26

A szőlőmetszéshez májusban hozzáfogni, az bizony nagy szégyen lett volna a két világháború közötti faluban is. Ez inkább február végi, márciusi munka volt, ami igényelt azért némi szakértelmet. Májusra, júniusra a fattyazás maradt.

A szőlőtermesztés egyik alapművelete, a szőlő metszése, amellyel a tőkéket megszabadítjuk az előző évben növesztett, és az ősz, a tél folyamán részben le is száradt vesszőktől. Ezt a munkát mindenek előtt azért kell elvégezni, mert különben a tavalyi vesszőkön lévő rügyek, vagy szakszóval: szemek mind kipattannának, növekedésnek indulnának, és éppen a lényeg, a jövendőbeli fürtök kárára történne mindez. Most szokásunkkal ellentétben idézünk egy szakmai oldalról, hogy láthassuk, nem is annyira egyszerű ez a dolog. Tehát a „kellő számú csapot a megfelelő rügyszámra metsszük vissza oly módon, hogy az idei termővessző alatt maradjon egy kétrügyes, úgynevezett ugarcsap, amely a következő évi termőhajtásokat fejleszti ki. Ezt nevezik váltócsapos metszésnek”. Nos, abban biztos lehet a kedves olvasó, hogy eme szöveg hallatán csak megcsóválta volna a fejét a falusi szőlősgazda, és tette volna tovább a dolgát. Mert az apjától, nagyapjától jól tudta, hogy két rügyet/szemet kell meghagyni a metszésnél, két szere kell vágni, ahogyan mondani szokták. A két szemből aztán csak lesz egy új és egészséges vesszőkezdemény, ami majd esetleg fürtöt is hoz.

Mivel aztán az időjárás időnként művel furcsa dolgokat, hát van rizikó a korai metszésben. Mert ha a frissen metszett, nedvező szőlőre rájön egy nem várt éjszakai fagy, akkor bizony elpusztulhatnak a meghagyott szemek, és beüthet a krach. Ezért aztán a tapasztaltabb szőlőmetszők inkább kivárnak, de arra is oda figyelnek, hogy a metszőollóval úgy vágják ferdén a vesszőt, hogy a meginduló víz ne a rügyekre folyjék, mert az a biztos halál fagy esetén. És ha már említve lett a metszőolló, meg kell jegyeznünk, hogy az egy újabb találmány. Korábban különleges, épp a funkciónak megfelelő formájú metszőkésekkel dolgoztak a szőlősgazdák. Ezek forgatása is gyakorlott kezeket igényelt, de aztán a tavaszi permetezéshez is kellett némi tudomány. Ezt inkább csak a borvidékeken vetették be, a falvakban, különösen ott, ahol nem volt a szőlőművelésnek nagy hagyománya, inkább a „direkttermő” fajtákat kedvelték. Ezek igénytelensége ugyanis határtalan, ha hozzájuk sem nyúlsz, akkor is évről évre teremnek, amint azt látni is lehet mostanában például az Őrség pusztuló kertjeiben. Ahol a rigók szemezgetnek a kurminból, vagy korminból, aminek jellegzetes bora gyógyír volt sokáig a testi és lelki bajokra.

A címben is szereplő fattyazásról pedig csak annyit, hogy megéri eltávolítani azokat a hajtásokat, amik jól láthatóan nem hoznak fürtöt majd. Mert ezek feleslegesen „dolgoztatják” a szőlőtőkét, kevesebb lesz a fürtneveléshez az energia.

Borító: Szépen művelt szőlő a badacsonyi Római útnál 1905-ben (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)