Mi lett volna itt, ha a kommunisták nincsenek?

Pálffy Lajos - 2019. február 25. 12:13

Ma pedig a kommunizmus áldozataira emlékezünk, immár a 19. alkalommal. A hivatalos főhajtás mellet most egy ember életútjából villantunk fel néhány részletet. Egy olyan áldozatéból, akit nem vertek meg, nem küldtek a munkatáborokba, nem lőttek agyon és nem is akasztottak fel. Csak szűkre szabták az életét, nem tudta kibontakoztatni sokirányú tehetségét. Csak be volt zárva a rendszerbe negyven esztendeig, vagy talán még tovább is.

1947-ben ezen a napon abszolúte törvénytelenül a megszálló oroszok letartóztatták a képviselői mentelmi joggal bíró Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát. Kovács a baranyai Patacsról indult hat holdon gazdálkodó kisparaszti családból, de a négy polgári elvégzése, és a pincérszakma kitanulása után a csizmát cipőre cserélte. De úgy, hogy soha, egy pillanatra sem felejtette, honnan kezdte. S mivel kemény volt és következetes, fő ellenség lett a hatalmat már 1947-ben is a megszállókon keresztül birtokló kommunisták szemében. Ezért aztán az oroszok kémkedés és fegyveres szervezkedés hamis vádjával elhurcolták, majd húsz évre ítélték. Amiből végül kilencet le is töltött, megjárva a gulágok iszonyatát is.

72 évvel ezelőtt, február 24-én, amikor az oroszok már szervezték Kovács nyílt utcán foganatosított letartóztatását, avagy az emberrablást, két éves volt egy fiúcska a Vas megyei Szemenyében. Az apját soha nem láthatta, mert az 1944 őszén bevonulva, valamikor a tél végén elesett a Budapest körül vívott harcokban. (Már felnőttként kiderítette, hogy egy aknagránát csapódott abba a tüzérségi figyelőbe, ahol az apja is tartózkodott.) Így az apa nélkül maradt család rövidesen útra is kelt, Rábafüzesre költözött. Ahol a gyermekét sokáig egyedül nevelő anya aztán munkát talált, majd később megértő párra is lelt. A gyerek pedig barátokat szerzett, a tanulás és a munka mellett sokat járták a falu feletti erdőt, háborús relikviákat is keresve. Aztán eljöttek a legényévek, és a tantárgyak mellett a futballban is tehetségesnek bizonyult. De megtanult szaxofonozni is csak úgy jórészt magától. Egy falusi bál pedig elhozta a szerelmet, jött az esküvő is és elkezdődött az egészen tegnap kora reggelig tartó közös élet. Szerelemben, szeretetben, békességben.

Albérletekből indultak, szakiskolák és tanfolyamok után a cipőiparban helyezkedtek el. Mindennapos volt a kora hajnali kelés, hiszen be kellett érni a gyárba időre. A hajnali utazás pedig korai fekvéssel is járt, csak a szombat este és a vasárnap lehetett igazán az övék. És hamar, 1966-ban megérkezett az első gyerek is, és akkor volt már egy kis pénz együtt, hogy Körmenden, az újonnan kimért Nyírfa utcában telket vegyenek. Hogy aztán évekig az építkezés vigye el a munkahely után maradó időt, és persze a hétvégéket. Elmaradt a foci és a szaxofon is, megmaradt viszont a világra való nyitottság, a pozitív életszemlélet. És az akkor rendelkezésre álló forrásokból: a beszélgetésekből, a Szabad Európából arról is lehetett tudni, hogy van nem is olyan messze egy másik világ. Ahol nincs a mindenható Párt, ahol nem kell suttogva beszélni és a rendőr előtt haptákban állni. Ahol akinek esze, szorgalma van, az boldogul. Mert mentek el, disszidáltak a rokonságból és baráti körből is, és jöttek a levelek. Ő is indult, ismerte az erdőt ott Füzes felett. De pici volt a gyerek, maradtak inkább és végül itt élték le az életet.

A Pártba nem lépett be, megőrizte az anyjától, környezetétől kapott hitet. De kiváló dolgozó lett, a munkájára szükség volt, „szabadon” élhetett. És gyarapodhattak éppen csak úgy, mint a többiek. Könyveket olvasni pedig jórészt mindig lehetett, aztán egyszer csak az érmegyűjtés is megkezdődött. Amit a bőrrel való mindenféle munka mellett szintén professzionális módon művelt. A határok megnyitása után Ausztriában járva németül is megértette magát, és nagyon jól ismerte a történelmet. A múltkor azt is tudta csak úgy, hogy mi is a Toldi előhangjának a pontos háttere. Most, hogy az emléknap előtt 12 órával elment, arra gondoltam, miként alakult volna sorsa, a családé, ha a kommunisták egyszerűen nincsenek?

A borító és a cikk képei illusztrációk, valamikor a nyolcvanas években, egy KRESZ-park átadásán készültek (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)