Miklós cár azonnal meghalt, a lányokat puskatussal verték agyon
Pálffy Lajos - 2018. július 16. 1:08
Száz éve annak, hogy Jekatyerinburgban, az Ipatyev-ház pincéjében a bolsevikok lemészárolták az orosz cári családot. Száz éve keresik e gaztett megparancsolóját, és okát is, de mindhiába. A kivégzők között minden esetre volt egy Nagy Imre nevezetű magyar is.
Be kell vallani, a 19. században, különösen annak második felében már eljutott odáig a „fejlődés”, hogy nem volt eget rengető dolog az orosz cárra sem kezet emelni. A Dosztojevszkij által is megírt orosz anarchisták egyenesen utaztak a mindenkori uralkodóra, és hát tudjuk, 1881. március 13-án II. Sándor esetében sikerrel is jártak. (A katonai szemlére kocsizó cárnak szinte letépte a lábait az eléje hajított bomba, bele is halt rövidesen a sérülésekbe.) Az 1896 májusában trónra lépő II. Miklós és környezete nyilván már jobban odafigyelt az ilyen lehetőségekre, ugyanakkor 1911-ben a cár reformer miniszterelnökét, Sztolipint mégis csak sikerült lelőni Kijevben, egy díszelőadás alatt. De ha merényletet nem is követtek el ellene, II. Miklós trónra lépését és uralkodását végig kísérték a véres események. Amelyek már a koronázást követő ajándékosztáson megkezdődtek, a Holdinka mezőn, ahol egyszerűen beszakadt a föld a tülekedő tömeg alatt. Aztán ott volt a japán háború felesleges véráldozata, majd az azt követő 1905-ös forradalom sok vért követelő összecsapásai, és az a bizonyos véres vasárnap is, mikor a cár tudta nélkül belelőttek a békés tömegbe. És akkor nem is beszéltünk még a Nagy Háborúról, amelyben az orosz vér folyt a legnagyobb „hozamú” patakokban, talán ekkoriban tudatosult a világban, hogy arrafelé az emberélet nem nagyon számít.
Ami persze nem igaz, hiszen éppen a veszteségek vezettek 1917. március 2-án II. Miklós váratlan lemondásához. Ami egyes vélemények szerint elsietett volt, hiszen voltak még jócskán olyan csapattestek, amikkel helyre lehetett volna állítani a rendet. A káosz elsodorta a kijelölt örököst is, jött a kalandorok Ideiglenes Kormánya, és a háttérben már ott voltak a bolsevikok. De ennek az Ideiglenes Kormánynak még volt gondja arra, hogy Miklóst, négy évvel fiatalabb feleségével, Anna Fjodorovnával (Alix hessen-darmstadti hercegnő) és gyermekeivel együtt a lemondás után hat nappal letartóztassa, és Romanov polgártársként Carszkoje Szeloban őrizetben tartsa. Innen „biztonságuk érdekében” a szibériai Tobolszkba telepítették a családot, majd az Uralba, a jekatyerinburgi Ipatyev-házba vitték át őket. Ekkor megmaradt értékeik már a lányok fűzőjébe voltak varrva, ezek az ékszerek fogják majd fel a lövedékeket a 100 évvel ezelőtti, Jakov Jurovszkij vezényelte sortűznél. A parancsnok a virradatkor felvert családnak azt mondta, fényképezés lesz a pincében. Az 50 éves uralkodó, a 16 éves Alekszej cárevics és anyja, valamint a 21 éves Tatjana azonnal meghaltak, a 22 éves Olgát, a 19 éves Mariját és a 17 éves Anasztáziát, miután a lőporfüstöt kiszellőztették, puskatussal, vagy más visszaemlékezések szerint szuronnyal ölték meg. Nem kerülhette el a sorsát a család orvosa, az inas, a nevelők, a szakács és a két komornyik sem.
A cári család maradványait aztán előbb megpróbálták elégetni, majd egy mocsárba dobták. A csontok az erőszak nyomaival jórészt 1991-ben kerültek elő, a cárevics és Marija maradványaira csak 2007-ben bukkantak rá. Jelenleg a családi sírboltban nyugszanak, a keleti egyház szentként tiszteli őket. A kivégzők (a névsorban ott volt egy Nagy Imre nevű bolsevikokhoz álló hadifogoly is) Kun Miklós kutatásai szerint később sorra erőszakos halállal távoztak az árnyékvilágból.
Borító: Wikipédia
