Millenniumi rézkengyel

Pálffy Lajos - 2018. augusztus 23. 11:36

A lovaskatona számára létfontosságú kengyel egészen biztosan Belső-Ázsiából indult hódító útjára még Krisztus születése előtt. Most egy egészen különleges darabot nézhetünk meg minden oldaláról, amit még az is lehet, hogy a millenniumi ünnepségekre felállított jászkun lovas bandérium számára készítettek.

Hogy a kengyel miért is volt nagy találmány, azt egyértelműen megmutatta a hun lovasság kezdeti fölénye a római felett. A dolog lényege csupán csak annyi, hogy míg a hun lovas kengyelben a lábával szabadon tudta használni karjait, el tudta fordítani a felsőtestét, addig a rómainak térdeivel folyton szorítania kellett a lovat, hogy a nyeregben tudjon maradni. Így aztán nem is volt elég hatékony karddal a kezében, annál ügyesebben tudott vívni a hun, a kengyelre támaszkodva, azzal egyensúlyozva, a nyeregből kiemelkedve. Így aztán Európa is viszonylag hamar (állítólag már csak az avaroktól) átvette ezt a meglehetősen egyszerű és praktikus találmányt. Amelyet először nyilvánvalóan csontból, vagy éppen fából készítettek el, az első fém kengyel maradványai a Krisztus utáni 2. századból egy hun harcos sírjából kerültek elő Kelet-Mongóliában.

A gombos díszítés a külső felén lehetett (Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, el kell mondani, hogy más formájú kengyelt használt a puha talpú, sarok nélküli csizmában lovagló nomád, és ismét mást a sarkos csizmát hordó lovas. A kengyelre az évszázadok folyamán a praktikum mellett hatott a divat is, ami a forma mellett a díszítésben is megnyilvánult. Ha a múzeumban megállunk egy középkori lovag széles talpú, nagy nyílású kengyele előtt és felidézzük a ma használatos formát, akkor láthatjuk a különbséget. Egyesek amúgy ezeket a mostani szemmel nagynak tűnő kengyeleket azért alkalmazták, mert a nyeregből kiesve a lovas ebből könnyebben ki tudta húzni a lábát, és nem vonszolta magával – fejét a földhöz kocogtatva – tovább a vágtató ló.

A most vizsgált 15 centiméter magas kengyel már megelőlegezi a ma is használt formát. A túrkevei Finta Múzeum munkatársai szerint az 1896-os millenniumi ünnepségekre felállított jászkun lovas bandérium számára készülhetett, rézből. Az ezredévi ünnepségek legnagyobb lovas felvonulása június 8-án valósult meg 1000 résztvevővel. A menetet, pontosabban a bandériumot, amelyben az ország minden tájéka képviseltette magát, a belügyminiszter, Perczel Dezső vezette díszmagyarban, kezében buzogánnyal. Tervbe volt véve egy másik, 2000 gyalogost és lovast felvonultató díszmenet is, amit Vágó Pál festőművész szervezett. 400 ezer aranyforintot szántak rá, itt a Jászság 10 ezerből állította volna fel a maga 50 fős csapatát, a Kunság pedig Kun László idejét idézte volna meg. Ebből a díszmenetből végül nem lett semmi, csak a már említett 1000 lovas tett egy kört a városban a Vérmezőről indulva. Felmentek a Várba a Szent Koronáért, a Margit hídon át elvitték a Parlamentbe, majd a Lánchídon át újra fel a Várba, vissza Ferenc Józsefhez.