Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam

Pálffy Lajos - 2019. május 21. 11:25

Hogy aztán a háborúkban edződött Ferenc Józsefnek mi volt a véleménye a kérdések ilyetén való eldöntéséről, arról sokat mond az a nyilatkozat is, amit a Nagy Háború kitörése előtt intézett tarka birodalma népeihez.

Mert tarka volt ez a birodalom, hiszen ha nyugatról haladunk keletre, akkor az osztrák németek mellett lakták szudétanémetek, csehek, morvák, olaszok, szlovének, magyarok, tótok, ruszinok, horvátok, bosnyákok, szerbek, románok, ukránok és még kitudja mennyi kisebb nép. Jobbára szláv és germán eredetű népcsoportok, köztük beékelődve mi magyarok, akik egyedül voltunk akkor is nyelvünkkel, no és töretlen szabadságvágyunkkal. Így aztán a családi tragédiáktól sújtott uralkodónak valóban mondania kellett valamit, amivel megmagyarázza döntését. Hiszen szláv alattvalói (akik később nagyrészt el is árulták a monarchia ügyét) délen és északon, észak-nyugaton is valamiféle testvériséget tartottak fenn a nagy Oroszországgal. Amely pedig egyfajta védnöki szerepben lépett fel e kis népek mellett. Így a szarajevói merényletet követő ultimátumot bátran utasította vissza, mismásolta el Szerbia, mert ott tudta maga mögött a nagy orosz medvét. Ferenc József pedig elhitte a vezérkar azon állításait, miszerint a Monarchia hadereje, haditechnikája hetek alatt ledarálja majd a szerb ellenállást, aztán minden erővel az oroszok ellen fordulhatunk, ha támadni mernek.

Így született meg az uralkodói döntés, amelyet Tisza István magyar miniszterelnök kéthetes ellenszegülése sem ingatott meg végül:
Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke műveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam. A gondviselés másként határozott. Egy gyűlölettel telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjak monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására és területi épségének biztonságára.
Fegyveres erővel kell tehát államaim számára a belső nyugalom és az állandó külső béke nélkülözhetetlen biztosítékait megszereznem. Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének s a Mindenható előtti felelősségnek.
Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.
Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára.
Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré és hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak.
Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet.

Ha pár percet szánunk a szövegből kiragadott sorokra, láthatjuk, hogy ezekből valami régi, letűnt lovagias becsület, erkölcsiség árad felénk. Amelyen már rég túllépett a „fejlett” világ, gondoljunk csak a korabeli angol és francia nagypolitikára. De túlléptek a Monarchia árnyékában meghúzódó, annak érdekei ellen politizáló, azt megsemmisíteni akaró kis államok is. (Lásd Románia politikai helyezkedését, célirányosan hazug diplomáciáját. Vagy a délszláv és a cseh politikusok párizsi tevékenységét a háború alatt. Ezzel szemben Ferenc József a Mindenhatóra, mint a legfőbb bíróra hivatkozik, becsületet védelmez, és a lelkiismeretét emlegeti.)

S valóban, ahogy már olvashatták is e sorozat korábbi, Ferenc Józsefről szóló cikkeiben, az uralkodó mélyen vallásos volt. Letérdelve, imádkozva indította a napot, és úgy is fejezte be. Számára az ünnepi szentmiséken való részvétel nem csak uralkodói kötelezettség volt, hanem lelki szükséglet. Uralkodása alatt országaiban virágzott a katolicizmus, de türelemre intette hivatalnokait, a törvényhozó és végrehajtó hatalmat a más vallásokkal szemben is. A polgári forradalmak másik követelése, a sajtószabadság is egészen jól állt uralkodásának vége felé, hogy aztán a háborús cenzúra árnyalja majd ezt a képet. Az általános választójog magyarországi bevezetésének késlekedése pedig inkább a magyar politikai osztály ellenállásán múlott. A Monarchia gazdasága is rendben lévőnek látszott, a hadseregről pedig legalább annyit biztosan gondolt az uralkodó, hogy képes Szerbia megrendszabályozására. Itt komolyabb hódítási célok nem is voltak kitűzve, mert különösen a magyarok voltak tisztában azzal, hogy csak rosszul járnánk a bekebelezett szerbekkel.

A szigorú öröklési rend alapján kijelölt trónörökös meggyilkolását pedig nem lehetett szó nélkül hagyni. És elkezdődött a háború.

Borító: Szarajevó a merénylet után (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)