Mindössze tenyérnyi volt, és nem mindenkinek állt jól

Fejes Katalin - 2021. május 14. 7:48

Egyesek lelkesedtek, mások szégyenkeztek. A múlt század harmincas éveiben a short-nadrág premierjén, a könnyű és praktikus strand és szabadidős viselet nem aratott egyértelmű sikert a hölgykörökben. Bár az első világháború után jóval kényelmesebb lett a női divat, például eltűnt a fűző és rövidült a szoknya, de a short-nadrág csak lassan kezdte áttörni a divat határait.

Jean Patou, a neves francia divattervező nem sokáig teketóriázott. Először a női teniszversenyzők öltözékét alakította át, hogy könnyedén tudjanak mozogni a pályán. Rövidebb szoknyát és ujjatlan felsőrészt adott rájuk, átlépve a hagyományosabb teniszmódit. A következő forradalmi újítása a kötött fürdőruhák bevezetése volt, ahonnan csak egy lépés választotta el, hogy szabadidős viseletre rövid kisnadrágokat tervezzen. „Tizenegy óra tájban kezdenek előszállingózni a dámák a strandra. Mindenki shortot visel. Imádják ezt a divatot. (…) és mellette a színes szandál. Micsoda fényűzést fejtenek ki ezekben a strandcipőkben! A short fölött kendő, kis kabátka, – bolero – és kész a nappali toalett. Ebben ebédelnek, teniszeznek, sétálnak.” (Színházi Élet, 1934/37.)

Csakhogy a rövid kisnadrág, ami „mindössze tenyérnyi volt, egy édes kis színes folt”, ahogy az Újság napilap divattanácsadója írta, nem mindenkinek állt jól. A divatrovatok újságírói külön felhívták a hölgyek figyelmét, hogy csak az hódoljon az új divatnak, akinek „bársonyosan barna, hosszú karcsú lábszárai, remekbe formált bokája van”. Kezdetben akadtak olyanok is, akik mélyen elítélték a rövidnadrágot, mivel a „nekivetkőzés” divatjának tekintették. A szigorú mamák Balatonföldváron nyaraló fiatal lány ellen hirdettek bojkottot, mivel a lány short-nadrágban jelent meg egy cukrászda teraszán. „A finom és kedves áldozat, aki egyébként ünnepelt szépsége a téli báloknak, egy fiatal és ismert színésznő társaságában jelent meg egyik délután a cukrászdában, ahol már az estére felöltözött közönség táborozott uzsonnaidőben. A két hölgy – mely szörnyűség és vakmerőség! – rövid strandnadrágot, úgynevezett „short”-ot viselt s ezzel úgy maguk ellen hangolták a közvéleményt, hogy azóta számos szigorú anya megtiltotta lányainak a két „bűnössel” az érintkezést.” (Újság, 1934. augusztus)

Fanyalgók ide vagy oda, az új szabadidős viselet egyre népszerűbbé vált. A nyári szabadságra indulók gardróbjának egyik nélkülözhetetlen darabja lett a rövidnadrág. Természetesen akadtak bizonytalankodók, akik a divatrovatok tanácsadóitól várták az ötleteket. Dalmát tengerpart jeligére válaszolva az újságíró azt javasolta, hogy egybeszabott short-nadrágot is vigyen magával a nyaralni induló hölgy, mivel azzal csinos nappali viseletét is megoldja. „De ha csípőiben, nem erős, és ha a lábai szépek, csináltathat kis short-ruhát, nem kell kivágottnak lenni. A ruha dereka, rövid ujjal, kihajtott kis angol nyakkal elöl begombolva éppen olyan lehet, mint az egyszerű angol ruháé. Ebben járkálhat egészen délután 5—6 óráig.” (Színházi Élet, 1938/28.)

Búcsú a Balatontól, 1950-ben (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Azok, akik nem a házi varrónővel, vagy a divatszalonban készíttették a puha vászonból vagy nyakkendő selyemből szabott nyári short-nadrágjukat, azoknak a Kálvin téri Fenyves áruház kínált alkalmi vételt. A mosóanyagból – karton jellegű vászon – készült nadrágokat két pengő három fillérért tudták megvenni a vízpartra utazók. Az igazi divatdáma úgynevezett háromrészes shortot hordott, ami szoknyából, kis nadrágból és kabátból állt. Étkezésnél a félregombolható szoknyát egyszerűen csak leengedte, így szalonképessé vált, hogy a hotel teraszán fogyassza el az ebédet vagy az uzsonnát.

Borító: Hölgyek shortban (vintag.es)