3D SOROZAT

Mire jó egy bogozó?

Mire jó egy bogozó?

- 2018. február 14. 10:15

Egy csontból készült bogozót forgathatunk most a 3D-s szoftver segítségével. A pusztazámori nagy, avar kori temetőből került elő, ahol 1234 sírt tártak fel a kilencvenes évek végétől a régészek.

Az ásatásokra azért volt szükség, mert itt, a Barcza-tanya területén épült fel egy óriási kommunális hulladéklerakó, ami ellen volt némi tiltakozás is akkoriban. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a munkálatok megindulása előtt alaposan megkutathatták a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum régészei a területet. Így bukkantak rá erre a nagy kiterjedésű avar-kori temetőre, amit a 6. század közepétől egészen a honfoglalásig használtak az ott élő emberek. Akik leginkább a földműveléssel és állattenyésztéssel voltak elfoglalva, mert fegyvert, azt meglehetősen keveset találtak abban az 1234 sírban. Amelynek ugyan nagyobbik részét ki is rabolták (talán éppen a fegyverekre utaztak a sírrablók?), de még így is rengeteg bronz csat, övveret és szíjvég, sok kés, orsógomb, fenőkő és tűtartó, no és még több ékszer került elő innen.


Csontból készült bogozó(Ferenczy Múzeumi Centrum CC BY-NC-ND)

Mindezeken kívül, a halottak mellett ott voltak azok az edények is, amelyek a túlvilági útra szóló élelmet tartalmazták. És hát a használati eszközök között, itt találták meg ezt a most vizsgált, állatcsontból készült bogozót is, amit a rajta látható furatba fűzött bőrszíjjal függesztettek fel a használója övére. A 12,2 centiméter hosszú és 1,7 centiméter széles szerszámot, ahogy a neve is mondja, csomók és gubancok semlegesítésére, kibogozására használták, mondjuk jó szolgálatot tehetett egy halászháló szövésénél. De kiválóan alkalmas volt bizonyos méretű lyukak megnagyobbítására, kitágítására is. Nem volt hát egy bonyolult szerszám, a készítéséhez sem kellett nagy tudomány. Elég volt egy darabka csont, amit erre a formára csiszoltak. No és kellett még egy bronz fúró, amivel kifúrták, de ez a feladatának ellátásához igazából nem is volt szükséges, arra szolgált csak, hogy olyan könnyen el ne keveredjen ez a keveset érő, de ugyanakkor meglehetősen hasznos jószág.

Borító: Ferenczy Múzeumi Centrum CC BY-NC-ND