Monstrumok

Fáy Zoltán - 2021. január 29. 7:52

Ha van érthető emberi szorongás, az a leendő szülők érzése, akik magzatuk egészségéért aggódnak. Az orvostudomány ma már sok eszközzel rendelkezik, hogy a félelmeket csökkentse, szükség esetén pedig még születés előtt megkezdődhessen a gyógykezelés. De az emberiség történelmének nagyobbik részében nem sok lehetőség volt a beavatkozásra, sőt, a természettudományok fejletlensége miatt képtelenebbnél képtelenebb hiedelmek terjedtek arról, milyen szörnyszülöttek vagy éppenséggel – részben vagy egészben – állatok születhetnek emberi anyától.

A XVII-XVIII. században sokszor hívtak papot vajúdó nőkhöz, hogy minél előbb megkeresztelhesse a gyermeket, és ezzel biztosítsa neki az örök életet. Néhány lelkipásztori kézikönyv még a szülés levezetésének módját is részletezi, beleértve a császármetszés alkalmazását. Elhúzódó vajúdás esetén a keresztelés még a szülőcsatornában megtörtént a következő fordulattal: ha élsz és ember vagy megkeresztellek téged az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Hiszen ha nem embernek adna életet az anyja, azt a valamit nem lehetne megkeresztelni…

A félig emberi, félig állati lények hiedelmének eredete a klasszikus mitológiában kereshető, szinte valamennyiben előfordul ilyesmi, de még a XIX. században is lehetségesnek tartották a keveréklényeket. A Vasárnapi Újság 1857. december 20-i számában tudósít arról, hogy Sopronból egy szörnyszülött világra jöttének híre érkezett. A sajnálatos eset úgy történt, hogy a kíváncsi édesanya várandós korában egy olasz cornaro, vagyis állathordozó előadására ment el. Az itáliai férfi krokodilokkal rótta a világot, és némi ellenszolgáltatásért cserébe bemutatta hüllőit. A szerencsétlen gyermek állítólag varacskos bőrű volt, két szájjal született és lelaffogó nagy fülekkel. Azonnal elküldték a bécsi orvosi egyetemnek. „Legyen e természet elleni szülési eset komoly intés egyfelől asszonyainknak, hogy gyöngéd állapotukban a nézendő tárgyakat lelkiismeretesen megválasszák, és közszemlére kitett szokatlan állatok, vagy torzalakok látásától őrizkedjenek. De intés ez végre a községi bíráknak is, hogy vásárok, búcsúk és más nagy összesereglések alkalmával a csonkabéna, sebes nyomorékok és undoritó mezítlen alakok piacra, utcákra kitevését mindenütt szigorúan megtiltsák” – vonta le a tanulságot a tudósító. Szintén XIX. századi a Félig kígyó, félig gyermek, vagy: A természet rejtelme. Legújabb csodatörténet Budapesten című ponyva, amelyet két képpel is illusztrálva nyomtattak ki.

A keveréklények hiedelmét a Physiologus közvetítette a középkornak. Nagyon sokáig tartotta magát az a vélemény, hogy a Gibraltártól nyugatra egy hatalmas szigeten olyan emberszerű lények laknak, akiknek a fejük nem a nyakukon, hanem a hasukon van. Erről a különleges teremtményről még Hartmann Schedel is megemlékezik 1493-ban megjelent Nürnbergi krónikájában. A középkorban szintén elevenen élt az a meggyőződés, hogy Dél-Afrikában előfordul az egyetlen lábú ember. Ők nagy ugrásokkal, sebesen közlekednek. A történet bizonyára ismerős a Narnia krónikáit olvasók számára: Coriakin varázsló alattvalói az együgyű gyügyük épp ilyenek voltak. Ennek a lénynek a legkorábbi említése, a fejnélküliekhez hasonlóan, Caius Plinius Secundus Maior, akinek Naturalis historiájában a farkasembertől kezdve a küklopszokig seregnyi később is ismert lényt fedezhetünk fel.

Ezek persze a szó szoros értelmében nem szörnyszülöttek, hanem egy önálló, az emberihez hasonló faj képviselői. A zsiráfnyakú lengyel férfi viszont bizonyosan nevezhető monstrumnak. Róla már közel egykorú ábrázolás is van, mert 1754-ben bukkantak rá Barodinszky herceg erdejében. Már ha igaz a történet. A zsiráfnyakú ember feje másfél könyök hosszú nyaka tetején billegett, egész teste meglehetősen szőrös volt, méghozzá vastag, kecskebunda-szerű szőr borította. Beszélni ugyan nem tudott, viszont fütyülni igen. Állítólag még be is sorozták a hadseregbe, és hősiességével kitüntette magát. Sajnos a hozzá hasonló emberek sorsa általában nem a legszívderítőbb: életük többnyire mutatványosok között, cirkuszokban telt el, mint a Próteusz-szindrómában szenvedő Joseph Merrick (1862-1890), az elefántemberé. És természetesen az életben maradt szokatlan, torz állatokat is mutogatták. 1929-es Beregszászi Új Közlöny számolt be egy ilyen furcsaságról: Sajda János Radváncon vásárolt egy hasas emsét, amelyik hamarosan megellett. Egy kivételével valamennyi malaca döglötten jött a világra, az egyetlen, amelyik egy ideig életben maradt a híresztelések szerint félig ember, félig disznó volt. Aztán a hírt közlő újság szerzője utánajárt az esetnek, és kiderült, hogy a szemtanúk csak annyit erősítettek meg, hogy a hátsó lába karikaszerűen összenőtt, az egyik első lába viszont olyan volt, mint egy emberi kéz körmökkel. Már ha igaz a hír. Ugyanis azért alá nem írta senki…

Borító: Fejetlen ember Hartmann Schedel Liber Chronicarumjában. (Magyar Ferences Könyvtár)