ÉVFORDULÓ SOROZAT
Múltidéző: Ezen a Napon
VZsuzsanna - 2026. augusztus 24. 9:10
Heti történelmi visszapillantó: emlékezetes évfordulók augusztus 24-28.
08.24. Hétfő
184 éve, 1842. augusztus huszonnegyedikén helyezték el a készülő Lánchíd pesti hídfőjének alapkövét. A ceremónián az ország elitjének képviselői is jelen voltak: többek között József nádor, Széchenyi István, Deák Ferenc és Batthyány Lajos. Barabás Miklós 1864-ben, A Lánchíd alapkőletétele című monumentális festményén is megörökítette a ceremóniát. Az állandó átkelő megépítését Széchenyi István kezdeményezte és támogatta. A forradalom és szabadságharc leverése után, 1849. november 20-án Haynau császári főparancsnok ünnepélyes külsőségek nélkül adta át a forgalomnak a Lánchidat; a főparancsnok haladt át rajta először. A Lánchidat története során többször átépítették és felújították. A második világháború végén, 1945. január 18-án a visszavonuló német csapatok felrobbantották; az újjáépített hidat átadásának századik évfordulóján, 1949. november 20-án nyitották meg ismét a forgalom előtt. A hídhoz számos városi legenda kapcsolódik. A legismertebb szerint Marschalkó János azért vetette magát a Dunába, mert az általa faragott kőoroszlánoknak nem készített nyelvet. Valójában mind a négy szobornak van nyelve, csak a járda szintjéről nem látható; Marschalkó pedig nem lett öngyilkos, hanem tovább dolgozott, és 1877-ben hunyt el. Egy másik, a pesti humorban született történet szerint a budai Alagút azért épült, hogy esőben betolhassák oda a Lánchidat. Kapcsolódó írásunk: Hídegylettől a Lánchídig. A Lánchíd című kép Kunffy Lajos alkotása; a fénykép forrása a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteménye.
Lánchíd (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kaposvár CC BY)
08.25. Kedd
250 éve, 1776. augusztus huszonötödikén hunyt el David Hume skót empirista filozófus, történész, közgazdász és esszéíró, a skót felvilágosodás egyik legjelentősebb alakja. 1711. április 26-án született Edinburgh-ban. Az Edinburgh-i Egyetemen jogot tanult, érdeklődése azonban hamarosan az irodalom és a filozófia felé fordult. Franciaországi tartózkodása idején írta meg fő művét, az Értekezés az emberi természetről című munkát (1739–1740), amely kezdetben alig keltett figyelmet. Gondolatait később a Tanulmány az emberi értelemről (1748) és a Tanulmány az erkölcs alapelveiről (1751) című műveiben dolgozta át. Ismeretelméletében a benyomásokat tekintette a képzetek forrásának, az ok-okozati kapcsolatba vetett hitet pedig nem bizonyítható szükségszerűségnek, hanem a tapasztalatból kialakuló megszokásnak tartotta. 1752-től az edinburgh-i ügyvédi könyvtár őreként dolgozott, ekkor kezdte írni hatkötetes Anglia története című munkáját, amely saját korában széles körű ismertséget szerzett neki. Mérsékelt szkepticizmusa és okságkritikája Immanuel Kant filozófiájára is jelentős hatást gyakorolt. Az emberi érdekek, szokások és társadalmi együttműködés szerepének hangsúlyozásával barátjára, Adam Smithre is hatott, akinek 1776-ban megjelent A nemzetek gazdagsága című műve a klasszikus közgazdaságtan egyik alapművévé vált.
08.26. Szerda
95 éve, 1931 óta ünnepli augusztus huszonhatodikán az egész lengyel katolikus egyház a Częstochowai Fekete Madonna (Matka Boska Częstochowska, Częstochowai Szűzanya) főünnepét. XI. Piusz pápa rendelte el 1931-ben, emléket állítva annak, hogy a csodatévő ikont a hagyomány szerint 1382 augusztusában helyezték el a Jasna Góra-i pálos kolostorban.A feltehetően a 14. századból származó, bizánci típusú ikon Máriát a gyermek Jézussal ábrázolja. A kép “fekete” elnevezését a Szűzanya és a gyermek Jézus sötét arcszínéről kapta, amelyet a festék- és lakkrétegek elsötétedésével, valamint a gyertyák és a tömjén füstjének hatásával magyaráznak. A vallásos értelmezés a sötét arcszínt az Énekek énekének Máriára vonatkoztatott soraival kapcsolja össze: „Fekete vagyok, de szép” (Én 1,5–7). A kegyképet 1384 óta őrzik a Jasna Góra-i kolostorban, amelyet 1382-ben Magyarországról érkezett pálos szerzetesek alapítottak. A kép másolatai ma is megtalálhatók számos magyar pálos templomban. A lengyelországi Fekete Madonnához számos csodás gyógyulást kapcsoltak, az 1655-ös svéd ostrom visszaverését is a Szűzanya oltalmának tulajdonították. II. János Pál pápa többször zarándokolt Jasna Górára, és pápai szolgálatát is a Częstochowai Szűzanya oltalmába ajánlotta. A budapesti Gellért-hegyi Sziklatemplom lengyel kápolnájának oltárán 1994. május 15. óta látható egy 20. századi kegyképmásolat, amelyet a lengyelek a pálosok magyarországi hazatelepülésének 60. évfordulójára ajándékoztak.
08.27. Csütörtök
391 éve, 1635. augusztus huszonhetedikén hunyt el Madridban Félix Lope de Vega Carpio spanyol költő és drámaíró, a spanyol aranykor egyik legjelentősebb alkotója. 1562. november 25-én született Madridban. Katonaként szolgált, később pappá szentelték, mozgalmas, szerelmi kalandokkal és botrányokkal teli élete azonban alig volt összeegyeztethető az egyházi hivatással. Lope de Vega teremtette meg a spanyol barokk dráma jellegzetes formáját, és művészete a következő nemzedék legnagyobb drámaírójára, Calderónra is döntő hatást gyakorolt. A világirodalom egyik legtermékenyebb szerzőjeként tartják számon: a hagyomány több mint kétezer színművet tulajdonít neki, amelyek közül több száz fennmaradt. Rendkívül gyorsan dolgozott, egyes beszámolók szerint olykor egyetlen nap alatt megírt egy háromfelvonásos verses darabot. Vígjátékaiban szerelmi bonyodalmakat, féltékenységet és társadalmi különbségeket ábrázolt, komoly drámáinak központi kérdése pedig rendszerint a királyi hatalom és a becsület volt. Legismertebb művei közé tartoznak A kertész kutyája, a Dacból terem a szerelem és a Sevilla csillaga. Darabjainak lendületes cselekménye, költői nyelve és eleven szereplői miatt Lope de Vega művei évszázadokkal keletkezésük után is rendszeresen színpadra kerülnek.
08.28. Péntek
1596 éve, 430. augusztus huszonnyolcadikán hunyt el Hippóban Szent Ágoston (Aurelius Augustinus Hipponensis) püspök, egyházatya és egyháztanító, a nyugati kereszténység egyik legnagyobb hatású gondolkodója. 354-ben született az észak-afrikai Tagastéban, pogány apa és keresztény anya, Szent Mónika gyermekeként. Karthágóban retorikát tanult, majd 376-tól tanárként működött; hosszú szellemi útkeresés után jutott el a kereszténységig. Megtérését követően 387-ben Szent Ambrus keresztelte meg. 388-ban hazatérve szerzetesi közösséget alapított, 391-ben pappá, 395-ben Hippo püspökévé szentelték. Legfontosabb művei közé tartoznak az önéletrajzi Vallomások (397–400), a történelem keresztény értelmezését adó Isten városáról (413–427) és A Szentháromságról (399–419) című írások. A kegyelemről, a szabad akaratról, az időről és az emlékezetről alkotott gondolatai évszázadokra meghatározták az európai teológia és filozófia fejlődését, Vallomások című műve pedig a vallomásos és önéletrajzi irodalom egyik alapművévé vált. A Szent Ágoston rend Regulája írja: “Éljetek tehát mindnyájan békében és egyetértésben, kölcsönösen tiszteljétek egymásban Istent, akinek templomai lettetek.” A fénykép a pécsi Szent Ágoston templomot ábrázolja, a pécsi Csorba Győző Könyvtár anyagából származik.
Szent Ágoston templom (Csorba Győző Könyvtár – Pécs PDM)
Borítókép: Kisgyermek kiságyban (Fortepan CC BY-SA). A fénykép adományozója Dr. Hegedűs Tibor.