ÉVFORDULÓ SOROZAT

Múltidéző: Ezen a Napon

Múltidéző: Ezen a Napon

- 2026. augusztus 28. 10:20

Heti történelmi visszapillantó: emlékezetes évfordulók augusztus 31 – szeptember 4.

08.31. Hétfő 

170 éve, 1856. augusztus harmincegyedikén szentelték fel az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházat, közismert nevén az esztergomi bazilikát. A mai templom építését Rudnay Sándor hercegprímás kezdeményezte: az alapkövet 1822. április 23-án helyezték el. Az első terveket Kühnel Pál és Packh János készítette, 1839-től pedig Hild József irányította a munkálatokat. A bazilika felszentelését Scitovszky János bíboros, hercegprímás végezte Ferenc József császár és az uralkodócsalád jelenlétében. Az épület ekkor még nem készült el teljesen: a munkálatok a következő évtizedekben is folytatódtak, belső díszítése csak 1886-ra vált teljessé. Scitovszky János az ünnepségre Liszt Ferencet kérte fel egy mise megkomponálására. Liszt Ferenc 1855 májusára fejezte be  Esztergomi mise című művét. A zenekari és énekkari szólamokat Erkel Ferenc és Bräuer Ferenc tanította be. A nyilvános próbákat 1856. augusztus 26-án és 27-én tartották a Magyar Nemzeti Múzeumban, a főpróbára augusztus 30-án került sor a bazilikában. Az ünnepi szentmisén a művet maga Liszt Ferenc vezényelte. Az Esztergomi Bazilika című, 1939 körül készült fénykép a Fortepan gyűjteményéből származik; a felvételt Vincent Till Baumgartner adományozta.Esztergomi Bazilika (Fortepan CC BY-SA)


09.01. Kedd

20 éve ezen a napon, 2006. szeptember elsején, életének 96. évében hunyt el Faludy György Kossuth-díjas költő, író, műfordító. 1910. szeptember 22-én született Budapesten. A Fasori Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett, majd 1928 és 1933 között a bécsi, berlini, párizsi és grazi egyetemeken tanult. 1934-től jelentek meg fordításai, illetve átköltései – François Villon balladái (1937) című kötete – tették széles körben ismertté.1938-ban politikai okokból elhagyta Magyarországot, 1946-ban hazatért, azonban koholt vádak alapján letartóztatták, és három évet töltött a recski kényszermunkatáborban. Az 1956-os forradalom leverése után ismét elmenekült az országból. 1989-ben végleg hazaköltözött Magyarországra, és élete utolsó másfél évtizedében Budapesten alkotott. Az emigrációban született meg egyik legismertebb önéletrajzi műve, a Pokolbeli víg napjaim először angolul, 1962-ben Londonban jelent meg angol nyelven (My Happy Days in Hell); magyarul 1987-ben szamizdatként, hivatalosan 1989-ben jutott el legálisan a magyar olvasókhoz. A mű a recski éveket és az emigrációig vezető életutat is megörökíti. Későbbi fontos kötetei közé tartoznak a Börtönversek (1983), a 200 szonett (1990) és az Erotikus versek (1990). Nagy nyilvánosságot kapott 2002-ben kötött házassága: 91 éves korában feleségül vette a nála 65 évvel fiatalabb Kovács Fanny költőnőt. Faludy György aktualitását önálló, formabontó, nehezen besorolható személyisége és életműve adja. Pályája egyben a 20. századi magyar történelem sűrített lenyomata: emigráció és világháború, diktatúra és kényszermunkatábor, emigráció, majd az 1988. évi hazatérés – életének 79. évében. Budapesten hunyt el, a  Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra.


09.02. Szerda

995 éve ezen a napon, 1031. szeptember másodikán hunyt el Szent Imre herceg, I. Szent István király és Boldog Gizella fia, a magyar trón örököse. Nevelését 1015-től Szent Gellért irányította. A herceg latinul tanult, elsajátította a hét szabad művészetet: a grammatikát, retorikát és dialektikát, valamint az aritmetikát, geometriát, zenét és csillagászatot. István király mellett az államvezetésbe, a diplomáciába és a hadvezetésbe is beletanult, s valószínűleg ő irányította a királyi hadakat II. Konrád német-római császár 1030-as támadása idején. Trónörökösként házasságot is terveztek számára; kijelölt felesége ismeretlen nevű bizánci hercegnő lehetett. Imre herceg 1031-ben feltehetően a bihari Igfon-erdőben vadászott, amikor egy feldühödött vadkan halálosan megsebesítette. Legendája halálához és sírjához is több csodát kapcsol: Euszébiosz palesztinai püspök angyali éneket hallott, és látta Imre lelkét a mennybe emelkedni. 1083-ban egy buzgó német vezeklő érkezett Székesfehérvárra, akire súlyos bűnei miatt VII. Gergely pápa páncélt és öt vasláncot rakatott; a legenda szerint Imre sírjánál a láncok maguktól lehullottak, a bűneit felsoroló pápai levélről pedig eltűnt az írás. Szent Imre ünnepnapja november 5., és a magyar ifjúság védőszentjeként tisztelik. Révhelyi Elemér képei – Szent Imre-templom oltára című fénykép forrása a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteménye.Révhelyi Elemér képei – Szent Imre-templom oltára (Kuny Domokos Múzeum – Tata CC BY


09.03. Csütörtök

19 éve ezen a napon, 2007. szeptember harmadikán hunyt el Budapesten Szepes Mária író. 1908. december 14-én született Scherbák Magdolna néven. Gyermekkorától kapcsolatban állt a színház és a film világával, fiatalon színészként is szerepelt. 1930-ban házasságot kötött Szepes Béla olimpiai ezüstérmes atlétával, újságíróval és grafikusművésszel. A második világháború idején kezdte írni legismertebb regényét, A Vörös Oroszlánt, amely 1946-ban, Orsi Mária álnéven jelent meg, majd 1948-ban betiltották. A mű csak évtizedekkel később jelenhetett meg ismét. 1945-től az írónő budai lakásának rendszeres vendégei közé tartozott Baktay Ervin, Hamvas Béla és Várkonyi Nándor, 1947 után pedig itt működött az Academia Occulta nevű, részben földalatti szellemi-kulturális kör is. Szepes a magyar ezoterikus irodalom egyik legismertebb szerzője; műveiben a filozófia, a pszichológia, az alkímia és a spiritualitás kapcsolódott össze. Fontos írásai közé tartozik a Varázstükör, illetve a Raguel hét tanítványa című regényfolyam is. A gyermekirodalomban a Pöttyös Panni-sorozattal lett népszerű, amely 1953-ban indult, és több nemzedék olvasmányává vált. A klasszikus kiadások F. Györffy Anna, a felújított kiadás illusztrátora Mézes Fanni. Emberek és jelmezek (1988) című önéletrajzi művében Szepes Mária családjáról, gyermekkoráról, színházi és filmes élményeiről, valamint pályájának meghatározó alakjairól és eseményeiről vall. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban középkeresztjét kapta meg. Az írónő 98 éves korában hunyt el.


09.04. Péntek

143 éve ezen a napon, 1883. szeptember negyedikén született Budapesten Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész, grafikus, a modern magyar festészet jelentős alakja. 1902-ben a nagybányai művésztelepen tanult Iványi Grünwald Bélánál, majd Münchenben és a párizsi Julian Akadémián képezte magát. Párizsban kapcsolatba került a Fauves művészeivel, 1905-től a Salon d’Automne kiállításain is szerepelt. 1908-ban a MIÉNK, 1911-ben a Nyolcak tagja lett. Önarcképeket, portrékat, aktokat, tájképeket, városrészleteket, enteriőröket és csendéleteket festett. Művészetére a posztimpresszionizmus, a fauvizmus, az expresszionizmus és a kubizmus is hatott; festészetét intenzív színek és szabad, lendületes ecsetkezelés jellemezte. Jelentős művei a Kislány ágy előtt (1905), a Festők a szabadban (1906) a Fiú labdával (1916) és az Álarc és mandolin (1928). Az első világháború idején Hollandiában, 1919 és 1925 között Berlinben élt, majd ismét Párizsban dolgozott. Az 1930-as évektől egyre szorosabban kötődött Szentendréhez. Művészetét külföldön is elismerték, számos alkotása nyugat-európai és amerikai gyűjteményekbe került. 1948-ban Kossuth-díjat kapott, 1958-ban érdemes, 1963-ban kiváló művész lett. 1975-ben megnyílt szentendrei múzeuma. 1976. január 30-án, 92 éves korában hunyt el. Számos munkáját őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, de alkotásai külföldi múzeumok és intézmények gyűjteményeibe is bekerültek. A Párizsi ház című alkotás a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti gyűjteményében található.Párizsi ház (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – KaposvárCC BY)

Borítókép: A könyvtár (Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár PDM)

Évforduló sorozat

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. szeptember 7. 9:05

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 24. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 17. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 10. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 3. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 27. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 20. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 13. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 6. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. június 29. 9:10