ÉVFORDULÓ SOROZAT

Múltidéző: Ezen a Napon

Múltidéző: Ezen a Napon

- 2026. augusztus 17. 9:10

Heti történelmi visszapillantó: emlékezetes évfordulók augusztus 17-21.

08.17. Hétfő

181 éve ezen a napon, 1845. augusztus tizenhetedikén született Apatinban (Vajdaság) Pártos Gyula, eredeti nevén Puntzman Gyula, a magyar historizmus és szecesszió építésze. Először Szkalnitzky Antalnál tanult, majd 1870-ben Berlinben szerzett építészi oklevelet. Lechner Ödönnel alapított közös építészirodát, ahol kezdetben a szervezési, műszaki és kivitelezési feladatokat irányította. Együttműködésük legkiemelkedőbb alkotásai a szegedi Városháza (1881–1884), budapesti Iparművészeti Múzeum (1893–1896) és a kecskeméti Városháza (1893–1897), amelyek a magyaros szecesszió meghatározó emlékei. Társulásuk 1896-ban megszűnt, ezután Pártos önállóan dolgozott. Pályája során a nemzeti szecessziós formák mellett egyre több historizáló megoldást alkalmazott. Munkái között kiemelt értéket képviselnek a kiskunfélegyházi Szent István-templom (1873–1877) és a hódmezővásárhelyi Fekete Sas Szálló (1903–1905). 1916. december 22-én hunyt el Budapesten. . Számos oktatási intézmény épülete is az ő tervei alapján épült fel, például a  Magyar Királyi Állami Mechanikai Órásipari Szakiskola (1900–1901, ma: Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar) és a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesülete Leányárvaháza és Nevelő Intézete (1900–1901 ma: Szerb Antal Gimnázium Budapest) is őrzik munkásságának emlékét.


08.18. Kedd

176 éve ezen a napon, 1850. augusztus tizennyolcadikán hunyt el Honoré de Balzac, a 19. századi francia társadalmi regény meghatározó alkotója. 1799. május 20-án született Tours-ban. Szülei kívánságára jogot hallgatott, ügyvédi irodában dolgozott, húszévesen azonban az irodalmi pályát választotta. Első regényei és könyvkiadói vállalkozásai kudarcot vallottak, adósságai miatt élete végéig rendkívüli munkatempóban írt: évi 4-5 regényt is megjelentetett. Törzshelye volt a párizsi La Maison Dorée étterem, ahol a kor legismertebb emberei gyűltek össze.  Jelentős művei közé tartozik A szamárbőr (1831), A vidéki orvos (1833), az Eugénie Grandet (1833), a Goriot apó (1834–1835) és az Elveszett illúziók (1837–1843). Utóbbi regény főhőse Lucien de Rubempré (Chardon) aki érvényesülési vágyában de Rubempré néven próbál betörni a párizsi társaságba, a balzaci karrierhős jellegzetes alakja. Balzac műveit 1842-től az Emberi színjáték című, hatalmas ciklusba rendezte. A regényfolyam visszatérő szereplők sorsán keresztül mutatja be a restauráció kori Franciaország társadalmi rétegeit, a politikai, gazdasági és generációs változásokat. Balzac műveinek központi témája a pénz, a társadalmi felemelkedés, a hatalom és az erkölcsi megalkuvás bonyolult hálója. Temetésén Victor Hugo mondott gyászbeszédet: „Ábrándokat tépett szét, reményeket oszlatott el, álarcokat szakított le.


08.19. Szerda

A mai napon, augusztus tizenkilencedikén emlékezünk Clairvaux-i Szent Bernátra, a 12. századi egyháztörténet egyik meghatározó alakjára. 1153. augusztus 20-án hunyt el Clairvaux-ban, és egyetemes egyházi ünnepe is erre a napra esik, a magyar naptárban Szent István király ünnepe miatt egy nappal korábban tartjuk Szent Bernát emléknapját. Bernát 1090-ben született Fontaines-ben, nemesi családban. Műveltségével már fiatalon kitűnt kortársai közül, majd belépett a citeaux-i kolostorba, amely a ciszterci rend bölcsőjévé vált. 1115-ben apáttá nevezték ki, és megbízták egy új kolostor alapításával az Aube folyó völgyében. A korábban Keserűség völgyének nevezett hely a szerzetesek munkája nyomán Clairvaux, vagyis a Világosság völgye lett. Ékesszólása miatt Doctor Mellifluusnak, vagyis Mézajkú Doktornak nevezték, így lett a méhészek és a gyertyakészítők védőszentje. Mély bizalommal fordult Szűz Máriához: a hagyomány szerint imádság közben látomásban jelent meg előtte Mária, és az ékesszólás adományában részesítette. A haldoklók patrónusaként is tisztelik: a hagyomány szerint egy halálán lévő, beszélni már nem tudó nemesnek visszaadta a hangját, hogy meggyónhassa bűneit. III. Sándor pápa 1174-ben szentté avatta, VIII. Pius pápa pedig 1830-ban az egyházdoktorok közé sorolta. A Skoflek István diaképei. Bélapátfalvai ciszterci kolostor című kép forrása a tatai Kuny Domokos Múzeum.

Skoflek István diaképei. Bélapátfalvai ciszterci kolostor (Kuny Domokos Múzeum – Tata CC BY)

08.20. Csütörtök

Augusztus huszadikán Szent István királyra, a keresztény magyar állam alapítására emlékezünk. Az ünnephez szorosan kapcsolódik az új kenyér és a kenyérszentelés hagyománya, amely kultúrában a búza, az aratás és a közösségi hála jelképeit őrzi. Az új kenyér augusztus 20-i ünnepe azonban mai formájában a 20. században alakult ki, ezért a néprajztudomány gyakran „kitalált hagyományként” említi. Előzményei Darányi Ignác miniszter 19. század végén, több ízben kezdeményezett “aratóünnepeihez” vezethetők vissza, amelyek célja az aratósztrájkok elterjedésének megelőzése, illetve a munkások elégedetlenségének mérséklése volt. Ekkor jelent meg az ünnepen a világi hatalom felé kifejezett hála és a nemzeti színű szalaggal átkötött „új kenyér” mint szimbolikus tárgy is. 1949 után a kommunista államhatalom az ünnepet az alkotmány napjává alakította, és az új kenyér ünnepét saját ünnepi reprezentációjának részévé tette. Bár tudatosan formált hagyományról van szó, alapjai valódi népi elemekre épülnek: az aratás, a búza és a kenyér tisztelete évszázadok óta jelen van kultúránkban. Az aratás lezárásához organikus szokások kapcsolódtak, mint az utolsó kévékből készített búza- és  aratókoszorú készítése, majd a termésért mondott hálaadó mise. Így kapcsolódik a kenyérszentelés a népi hagyományhoz: a nemzeti ünnepen az új kenyeret megáldják, kifejezve a termésért érzett hálát, a közösség összetartozását, valamint a föld és az emberi munka iránti tiszteletet. Kapcsolódó írásunk: Új kenyeret és tűzijátékot a népnek.


08.21. Péntek

126 éve ezen a napon, 1920. augusztus huszonegyedikén született Londonban Christopher Robin Milne, Alan Alexander Milne író és Daphne de Sélincourt fiaként. Először a bentlakásos Stowe Schoolban, majd Cambridge-ben tanult bölcsészetet, a második világháborúban a brit hadseregben szolgált. 1948-ban feleségül vette Lesley de Sélincourt-t; egy leányuk született, Clare. 1951-ben Dartmouthban Harbour Bookshop néven a házaspár megnyitotta könyvesboltját. Christopher Robin Milne 1996. április 20-án hunyt el, életének 75. évében. Életét végigkísérte a küzdelem: világszerte azonosították Róbert Gidával, a klasszikus gyermekkönyv főszereplőjével. A könyvek – Micimackó (Winnie-the-Pooh, 1926), Micimackó kuckója (The House at Pooh Corner, 1928) – több tízmillió példányban jelennek meg világszerte; a Disney egész estés Micimackó-filmje (1977) pedig globálissá tette a sikert. Christopher Robin Milne 1974 és 1988 között öt kötetet jelentetett meg, gyermekkoráról több önéletrajzi kötetében is írt. Magyarul Róbert Gida emlékei – A Milne-ház és lakói címen jelent meg írása (1996). Gross Arnold Csendélet napraforgóval című képe a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményéből származik. Csendélet napraforgóval (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kaposvár CC BY

Borítókép: Soha Aladár könyvkötő mester (Fortepan CC BY-SA). A fényképek adományozója Kálnoki Kis Sándor.

Évforduló sorozat

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. szeptember 7. 9:05

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 28. 10:20

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 24. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 10. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. augusztus 3. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 27. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 20. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 13. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. július 6. 9:10

Múltidéző: Ezen a Napon
2026. június 29. 9:10