Múltidéző: Ezen a Napon

Forum Hungaricum - 2025. június 16. 7:00

Heti történelmi visszapillantó: emlékezetes évfordulók június 16-20.

06.16. Hétfő

06.17. Kedd

Immáron 31 éve, 1994 óta  június tizenhetedike az Elsivatagosodás és az Aszály Elleni Küzdelem Világnapja. Az apropó komoly: egyre több helyen válik a termőföld élettelenné, a víz ritka kincsé, a klíma pedig könyörtelen próbává az élővilág számára. A nap célja, hogy emlékeztessen: a talaj nem csupán por meg föld – hanem az élet alapja. A sivatagosodás nem csak a Szaharában kúszik előre. Itt, Európában, sőt Magyarországon is tapasztaljuk a hatásait – elég csak a Duna–Tisza köze homokos területeire gondolni, ahol már évek óta megfigyelhetők a elsivatagosodás jelei. Kiszáradó lápok, csökkenő talajvízszint, eltűnő élővilág – ezek nem távoli jövők, hanem zajló jelen. A világnap üzenete világos: ha élni akarunk, a földdel együtt kell élnünk. A megelőzés kulcsfontosságú – a tönkretett talaj visszafordítása hosszú és költséges folyamat. Ehelyett őrizni kell: okos vízgazdálkodással, fenntartható mezőgazdasággal, őshonos növények védelmével. A tudomány, a közösségek és a nemzetközi együttműködés szerepe soha nem volt ilyen fontos.Ez a nap nem csupán a szárazság ellen szól. Hanem a felelősségről. Hogy mit hagyunk a gyerekeinkre – kiszáradt tájat vagy virágzó kertet. A döntés nem holnap kezdődik, hanem most – az első ásónyomnál, az el nem pazarolt pohár víznél, vagy a megmentett facsemeténél. Thorma János Múzeum felvételén láthatunk példát magyarországi “mini Szaharára”, az az a Duna-Tisza közi Homokhátságra.

06.18. Szerda

91 évvel ezelőtt, 1934. június tizennyolcadikán hunyt el Derkovits Gyula, a magyar képzőművészet egyik legtragikusabb sorsú, mégis maradandó hatású alakja. A nyomorból jött, de festményein királyi erővel szólalt meg. Művészete nem csupán a festékről szólt – hanem sorsról, fájdalomról, küzdelemről és méltóságról. A szegénység színeiben alkotott forradalmat. 1888-ban született Szombathelyen, egy bádogosmester fiaként. Tanulmányait sokáig a nélkülözés határozta meg: a Képzőművészeti Főiskolára csak rövid ideig járt, és soha nem élhetett úgy, mint a polgári művészek. Éppen ez adta művészetének erejét – belülről ismerte azt a világot, amelyet vászonra vitt. Nem kívülállóként festette meg a szegényt, a munkást, az éhezőt – ő maga volt az. Műveiben eleinte az expresszionizmus és a konstruktivizmus formanyelve jelent meg, később saját, nehezen besorolható stílust alakított ki. Munkássága csúcsa a Dózsa-sorozat, amelyben a parasztvezér tragédiáján keresztül mutatta be a társadalmi igazságtalanságokat – mintha csak saját sorsát írta volna újra. Élete végére teljesen elszegényedett, feleségével együtt gyakran éhezett, sokszor tüzelőjük sem volt. Halálát tüdőbaj okozta – egy olyan betegség, amit a társadalom közönye is segített elhatalmasodni. Derkovits posztumusz elismerést kapott – neve ma ösztöndíjakat, iskolákat, díjakat jelöl. De a legnagyobb örökség maga az életmű: a Dózsa-sorozat, a Munkáslány, a Koldusasszony, vagy éppen az Ebédelő hajómunkás – képek, amelyek nemcsak festmények, hanem tükördarabkák egy korszak fájdalmas arcából.

06.19. Csütörtök

197 évvel ezelőtt, 1828. június tizenkilencedikén született Than Mór, a 19. századi magyar festészet egyik legjelesebb alakja, aki ecsetjével nemcsak történelmet ábrázolt, hanem maga is részese volt annak. A romantika és a realizmus határmezsgyéjén alkotott, képei egyszerre dicsőítik a hősi múltat és árnyalják annak tragikumát.  Tanulmányait Bécsben kezdte, majd Münchenben és Itáliában képezte tovább magát, de igazi „iskolája” mégis a forradalom lett: 1848–49-ben Görgey Artúr hadsegéde volt, végigharcolta a szabadságharcot, később pedig festőként örökítette meg annak eseményeit – nem hivatalos megrendelésre, hanem személyes elhivatottságból. A Görgey a piski hídnál című képe nemcsak festmény, hanem egy korszak ikonikus vizuális krónikája. A kiegyezést követően pályája új irányt vett: ő lett a Magyar Nemzeti Múzeum főrestaurátora, emellett számos egyházi és világi épület díszítőfestését is elvégezte. Nevéhez fűződnek többek között a pesti Vigadó freskói, valamint az esztergomi bazilika és a budai királyi palota festett díszítései. Művészete egyszerre volt historizáló és emelkedett: a haza, a hit és az emberi nagyság iránti tisztelet hatotta át alkotásait. Alábbi képen a Zrínyi kirohanása című képét láthatjuk a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum jóvoltából.

06.20. Péntek

101 éve, 1924. június huszadikán született Dargay Attila, a magyar animáció aranykorának koronázatlan királya – aki rókákat, farkasokat, ludakat, varázslókat és mindenféle rajzolt vadakat terelgetett úgy, hogy közben egy egész nemzet nőtt fel a történetein. Művészi pályája grafikus-illusztrátorként indult, a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ám igazán az animációban találta meg a saját hangját – vagy inkább: a saját vonalát. Az 1950-es években a Pannónia Filmstúdió oszlopos tagja lett, és az animációs film nemcsak technika lett számára, hanem közlési forma. Mesélt vele, nevelt vele, megnevettetett vele – és közben mindig ott lüktetett a képkockák között a józan magyar ész és a szelíd, de szúrós humor. 1965-ben készítette első önálló rajzfilmjét, azóta pedig jöttek sorra a klasszikusok: 🦊 Vuk (1981) – generációk meséje a kíváncsi kis rókáról, aki megtanulja, mit jelent túlélni, szeretni és hűségesnek maradni. 🪶 Lúdas Matyi (1979) – ahol a népi igazságtevés rajzfilmre költözött, és Matyi háromszor is visszatért, nemcsak Döbrögihez, hanem a közönség szívéhez is. 👑 Szaffi, Hapci király, Az erdő kapitánya – mind-mind a Dargay-univerzum részei, ahol a jó mindig játékos, a rossz meg sosem győzhet igazán. Stílusa felismerhető: lendületes, kedves, néhol pimasz – de mindig tisztességes. Karakterei sosem voltak üresek – a legkisebb róka is hordozta a humort, az erkölcsöt, és azt a bizonyos „Dargays” életigenlést. 2009-ben hunyt el, de öröksége tovább él: könyvekben, DVD-ken, YouTube-lejátszási listákon, és minden egyes gyerekszemben, aki újra és újra nevet Vakonddal, Vukkal vagy Matyival.

Borítókép: Fotelben olvasó férfi (Fortepan CC BY-SA) A fénykép adományozója Róna Annamária.