Múltidéző: Ezen a Napon

175 évvel ezelőtt, 1850. szeptember nyolcadikán született Rimaszombaton a „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza. Szülei mindketten színészettel foglalkoztak, így a kis Ludovika – igen, születési neve Reindl Ludovika – szinte színházban, de legalábbis színészek között cseperedett fel. Hat évesen lépett először színpadra, 8 éves koráig nem járt iskolába, Kápolnai János színésztől tanult meg írni és olvasni, 13 éves korára már kész színésznő vált belőle, önálló szerepeket is játszott. 1866-ban kötött házasságot Blaha Jánossal, majd ugyanebben az évben Debrecenbe szerződött. Több helyen játszott vendégként, így került a Nemzeti Színház társulatához is. 1875-től a Népszínház színésznője lett, ahol 1896-ig összesen 2364-szer lépett fel. 1901-ben ő lett a Nemzeti Színház első örökös tagja, tiszteletére pedig már életében teret és színházat neveztek el róla. Utoljára 1923-ban, a Városi Színházban lépett színpadra, bár már 1914-től visszavonultan élt. 1925-ben ünnepelte 75. születésnapját, azonban szervezete ekkorra igen legyengült, végül tüdőgyulladás okozta halálát 1926. január 18-án. A debreceni Déri Múzeum alábbi felvételén jelmezben láthatjuk egy bécsi darabban.

196 éve, 1829. szeptember kilencedikén hunyt el Vitkovics Mihály, magyarországi szerb költő és műfordító Pesten. Tanulmányait Egerben és Budán végezte, utóbbi helyen a görögkeleti szentszék, majd a Marczibányi és a Zichy család jogtanácsosa volt, 1805-től Pesten ügyvédként dolgozott, irodájában mások mellett Deák Ferenc is volt jurátus. A pesti irodalmi centrum kialakításában hozzájárultak lakásán tartott irodalmi estek, Horvát Istvánnal és Szemere Pállal a pesti triász egyike volt, jó barátságot ápolt Kazinczyval, az ő hatására csatlakozott a nyelvújítókhoz. Vitkovics meséit és verseit 1817-ben jelentette meg, színműveket is írt, a népdal művelését elsőként kezdte, 1821-től népdalkísérletei is megjelentek, szerb népdalokat fordított magyarra, Kármán Fannyját pedig szerb nyelvre. A magyar könyvkiadás és terjesztés ügye fontos volt számára. 1828-ban részt vett az Magyar Tudományos Akadémia szervező bizottságának ülésein, de akadémiai tagságát nem érte meg. Az alábbi Martyn Ferenc grafika Berzsenyi Dániel költészetéhez kapcsolódó sorozatának egyike, Berzsenyit Vitkovics társaságában mutatja.

Berzsenyi első alkalommal 1810 márciusában járt Pesten, ekkor ismerkedett meg Kazinczy költőbarátaival, de kölcsönös idegenkedést keltettek egymásban – vidékiessége nem keltett jó benyomást a pesti triászban, de Berzsenyi is idegennek érezte magát köztük. Kazinczyval jó kapcsolatot ápolt, Vitkoviccsal költőbarátság alakult, amit a Berzsenyi-episztolák közül az 1815-ben írt Vitkovics Mihályhoz című levél is bizonyít, ez az egyik legközvetlenebb hangvételű episztolája Berzsenyinek.

165 évvel ezelőtt 1860. szeptember tizedikén született Szombathelyen Márkus Emília színésznő. Édesapja halála után Pestre, édesanyja családjához költöztek, nagybátyja az első magyar igazságügyminiszter, otthona pedig a szellemi élet nagyjainak találkozóhelye volt – az illusztris vendégkörbe tartozott Liszt Ferenc is, akinek jelenlétében egy alkalommal a fiatal Emília elszavalta Vörösmarty Liszthez írt művét.

Márkus Emília már tizenkét évesen tudta, színésznő szeretne lenni, ám tervével nagy felháborodást keltett családjában. A döntést végül igazolta a történelem, hiszen még a színiakadémia befejezése előtt, tizenhét évesen szerződtette Szigligeti Ede a Nemzeti Színházhoz. Közel 75 éves színpadi pályafutása során 350 szerepet játszott, klasszikus, modern, hazai és külföldi szerzők darabjaiban egyaránt, emellett pedig az első magyar némafilmben, az 1901-es A tánczban is szerepelt. 1921-ben Greguss-díjjal jutalmazta a Kisfaludy-társaság, 1928-ban a Nemzeti Színház örökös és tiszteletbeli tagjának választotta, az Országos Színészeti Akadémiának 1929-től tiszteletbeli tanára volt, 1930-ban Corvin-koszorút kapott. Ám nemcsak a kritikusok, a közönség is a kor legnagyobb színésznőjeként ünnepelte Márkust. 1932-ben nyugdíjazták, de még tíz évig játszott a Nemzetiben, majd más budapesti színházakban is fellépett, 1947 nyarán a Vígszínházban még Ady-verseket szavalt. 89 éves korában, 1949 szentestéjén hunyt el. Emlékét a debreceni a Déri Múzeum alábbi felvétele őrzi.

209 éve, 1816. szeptember tizenegyedikén született Carl Zeiss finommechanikai és optikai műszerész. Tanonc- és vándordiák évei után szülővárosában, Weimarban nem kapott engedélyt mechanikai műhelyének megnyitására, mert már két másik is működött a városban, ezért Jénába költözött, ahol 1846-ban létrehozta vállalkozását. Itt készítette el első nagy sikerű mikroszkópját, így létrehozva annak a világhírű cégnek az alapjait, ami máig a világ élvonalába tartozik a szemoptika, a mikroszkópok, az orvosi és ipari műszerek gyártásában. A Diafilm Múzeum jóvoltából láthatjuk az alábbi, 1930-as években gyártott Zeiss Icon Consul vetítőt, ami 250 W-os izzóval felszerelve 12 méter távolságról 2 méter átmérőjű képet tud vetíteni.

92 éve, 1933. szeptember tizenkettedikén született Barczi Pál Munkácsy-díjas grafikus és festőművész Sajószentpéteren. Már az iskolában felfigyeltek rajzkészségére, a polgári elvégzése után az üveggyárban kezdett dolgozni, de itt is igyekezett szerezni rajzeszközöket, sokat festett. Testvérei kirakták alkotásait a házuk árkádos falára, ezt vette észre Lukovszky László festőművész, aki mestere lett. 1952-ben bejutott a Képzőművészeti Főiskolára, melynek elvégzése után az alakuló miskolci grafikai műhelybe ment, Feledy Gyula invitálására. Részt vett az első Miskolci Képzőművészeti Kiállításon, majd az első Országos Grafikai Biennálén is. Többször járt külföldi tanulmányutakon, hogy nemzetközi kitekintést és tapasztalatot szerezzen. Grafikusként természetesen megrendelésre is dolgozott, ám művészetéről egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy „Én nem lerajzolni akartam valamit, én megrajzolni igyekeztem. Hordozzon üzenetet a mű.” Alkotásait számos közgyűjtemény őrzi, alább látható linóleummetszetét a Balatoni Múzeum digitalizálta.