Múltidéző: Ezen a Napon

Forum Hungaricum - 2026. április 6. 9:05

Heti történelmi visszapillantó: emlékezetes évfordulók április 6-10.

04.06. Hétfő

506 éve, 1520. április hatodikán  hunyt el Raffaello Sanzio (Raffaello Santi, Raffaello Sanzi; szül. Urbino, 1483. március 28. vagy április 6.) reneszánsz olasz festő és építész, a cinquecento kiemelkedő mestere, Leonardo da Vincivel és Michelangelóval az olasz reneszánsz meghatározó triászának tagja. Művész családban született, apja, Giovanni Santi maga is festő volt. Szülei korai halála után Raffaello 1496-ban Perugiába került Pietro Peruginóhoz inasként, majd 1504-ben Firenzébe költözött, Itt számos Madonna-képet festett (Madonna zöldben, Esterházy Madonna); e korszakának kiemelkedő darabja a Három grácia és számos portréja. Stílusa nyugodt, kiegyensúlyozott, a figurákat idealizálva ábrázolja, a perspektíva és a vertikális világrend szerinti elrendezés egységében. 1508-ban II. Gyula pápa meghívására a Vatikánba ment, freskókat készített a Stanzák termeiben, a Sixtus-kápolnába falikárpitokat készített, mint A csodálatos halfogás és A béna meggyógyítása. Ekkor tervezte meg Raffaello első építészeti munkáját, a Sant’Eliggio degli Oreficit kápolnát. 1520. április 6-án, nagypénteken, 37. születésnapján hunyt el  Krisztus színeváltozása című festményén dolgozva. A kép, Raphael Sanzio az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár – Budapest gyűjteményének darabja.

04.07. Kedd

150 éve, 1876. április hetedikén született  Osvát Ernő (született Roth Ezékiel) magyar író, újságíró, irodalomkritikus- és szervező, a Nyugat folyóirat szerkesztője. Zsidó családban született, rövid ideig jogi tanulmányokat folytatott, majd átiratkozott a Bölcsészkarra. 1897-től publikált kritikákat és írásokat a Budapesti Hírlapban, A Hétben és az Új Magyar Szemlében. 1902–1903-ban a Magyar Géniuszt, 1905-ben a Figyelőt szerkesztette, de legjelentősebb szerkesztői tevékenységét a Nyugatban fejtette ki. 1908-tól a lap alapító munkatársa, később főszerkesztőként támogatta a fiatal írók, köztük a Nyugat első nemzedéke kibontakozását. A teljesség igénye nélkül, ide tartozik  Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Füst Milán, Juhász Gyula, Szép Ernő, Nagy Lajos, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes pályáját, és alakította a folyóirat irodalmi profilját. A Nyugat a modern magyar irodalom központi fóruma lett, azonban a szerkesztőt a tízes évek végétől  sokasodó magánéleti tragédiák sújtották. Osvát – leánya halálának napján -, 1929. október 28-án önkezével véget vetett életének. Osvát aforizmái több ízben kiadásra kerültek, levelezése az irodalomtörténet-kutatás forrása. Nagy Endre szerint Osvát egyheti munkával írta meg tizenöt-húsz soros cikkeit: olyanok voltak, mint egy „kis ékszerremek, csiszolt gyémánt-szavak”. Osvát életműve nemcsak cikkek, aforizmák sokasága, hanem maga a Nyugat is.

04.08. Szerda

129 éve, 1897. április nyolcadikán hunyt el balesetben Leövey Klára, a magyar nőnevelés úttörőinek egyike, Brunszvik Teréz unokahúga, Teleki Blanka munkatársa. Máramarosszigeten született 1821. március 25-én, elszegényedett nemesi családban. Apját korán elvesztette, de édesanyja gondos nevelésben részesítette – így lánya korán felismerte, hogy az iskolázott nőknek döntő szerepük van a magyar nyelv és kultúra gyarapításában. 1846-ban Teleki Blankával együtt megalapítottak az első nőnevelő intézményt, ahol Vasvári Pál is tanított. Az 1848-as forradalom idején Teleki Blanka és Leövey Klára megfogalmazták saját követeléseiket: a nők is járhassanak egyetemre, kapjanak szavazati jogot. Leövey és Teleki tevékenyen vállaltak részt a szabadságharcban is: sebesülteket ápoltak, a fegyverletétel után bujdosókat bújtattak. Az osztrák hatóságok 1853-ban lányok forradalmi nevelése, a forradalomban való részvétel vádjával Telekit és Leöveyt is várfogságra ítélték. Leövey szabadulása után hazatért, létrehozta saját lánynevelő intézetét, amelyet a hatóságok bezárattak. Telekit később elkísérte Párizsba, a grófnő halála után Leövey hazatért, ismét újságírói tevékenységet folytatott.  1897. április 8-án egy omnibusz elé lépett, tragikus balesetet szenvedett. Kapcsolódó írásunk Múltidéző: Ezen a Napon  – 2015 óta február tizenegyedike a a nők és lányok tudományos világnapja. Az egyik végzős osztály csoportképe a Fortepan fotógyűjteményének darabja.

04.09. Csütörtök

205 éve, 1821. április kilencedikén született Párizsban a modern francia líra egyik legnagyobb alakja, Charles Baudelaire. Hatása meghatározó volt a modern (francia) lírára: Verlaine és Rimbaud munkássága elképzelhetetlen Baudelaire nélkül. Gazdag polgári családból származott; apja műkedvelő festő volt, aki korán művészi nevelést adott fiának. Érettségi után a diplomácia helyett az írást választotta, a párizsi bohém életben kereste önálló szellemi útját. 1841-es tengeri utazása Mauritius és Réunion szigeteire alapvetően meghatározta költői világát: az egzotikus tájak, a távolság és az érzékiség élményei a későbbi verseiben tükröződnek. Nagykorúként örökségéből élve bohém életet folytatott, Párizs ihletadó-mérgező specialitásának, az abszintnak is hódolt. Ebben a korszakában festészeti ismereteket szerzett, megjelentek első kritikái és versei, valamint önéletrajzi regénye, a La Fanfarlo. Művészeti kritikái és Poe-fordításai révén vált ismertté. 1857-ben jelent meg A romlás virágai. Baudelaire így jellemezte művét: „Beleírtam ebbe az iszonyatos könyvbe minden gondolatom és gyűlöletem, beleírtam a szívem és a vallásom.” A könyv újszerűsége botrányt váltott ki: a bíróság „a közerkölcs megsértése” miatt pénzbüntetésre ítélte a szerzőt és a kiadót, és hét vers eltávolítását kötelezte, köztük Az ékszerek című verset, amely buja érzékiségével, a Lezbosz és Kárhozott asszonyok versek pedig témaválasztásukkal követték el “a közerkölcs sérelmére elkövetett bűncselekmény fogalmát“. Baudelaire prózaverseivel (Párizs spleenje, A fájó Párizs)  a korabeli Párizs helyszíneit, jellegzetes típusait, élethelyzeteit, hangulatait  mutatja be.  1860-ban adta ki A mesterséges mennyországok című kötetét, amelyekben a hasis és az ópium pszichológiai és művészi hatásait elemezte. 1864-ben Belgiumba utazott, hogy előadások révén javítsa anyagi helyzetét, de kísérlete kudarcba fulladt. 1866-ban súlyos szélütés érte, Párizsban hunyt el 1867. augusztus 31-én.

04.10. Péntek

Pécs 2. számú mentőautója a Zsolnay Vilmos szobra előtt (Fortepan CC BY-SA)

Borítókép: Olvasó férfi (Fortepan CC BY-SA) A fényképek adományozója Kovács Györgyi.