Nagyjaink utolsó szavai: Marie Antoinette bocsánatot kért a hóhérjától

Kecskés Nikoletta - 2023. január 20. 6:10

Ugyan Karl Marx halála előtt kérlelhetetlenül leszögezte, hogy „az utolsó szavak olyan bolondoknak valók, akik nem mondtak még eleget”, mégis sokat elárulhat nagyjainkról, mit tartottak érdemesnek utoljára közölni a világgal.

Van, aki humorral fogadta a halál közelségét, mások csüggedten számot vetettek cselekedeteikkel, megint mások örök feladványt hagytak hátra befejezetlen mondataikkal az utókor számára. Az előbbiek közé tartozott például Oscar Wilde, aki már életében is szeretett kilógni a sorból, s végül 44 évesen kényszerült megvívni haláltusáját egy számára taszító párizsi hotelszobában. Búcsúmondata 1930. november 30. napján a következően hangzott: „Vagy ez a tapéta tűnik el innen, vagy én!”

A deizmus világnézetének hódoló Voltaire szintén hajlott a tréfás iróniára a kaszás árnyékában. Hegedűs Géza Világirodalmi arcképcsarnok című könyvében olvashatjuk: „…úgy halt meg, hogy nyolcvannégy éves korában végre hazalátogatott Párizsába, ahol királyoknak kijáró pompával fogadták. A város házai előtt diadalkapu várta, a színházban az ő drámáját játszották, fogadás fogadást ért, pohárköszöntő pohárköszöntőt. Ebbe az ünneplésbe halt bele.” Csakhogy az író-filozófus az ünneplés után hiába fejezte ki azon kívánságát, miszerint nyugodt magányban szeretne távozni az élők sorából, tiltakozása ellenére papot hívtak hozzá. Az egyházi személy felszólítására, miszerint tagadja meg a sátánt, a következőképpen válaszolt: „Barátom, nem alkalmas az idő, hogy épp most szerezzek ellenségeket.”

Természetesen olyan ismert ember is akadt, aki egyetlen rövidke mondattal egész életművének törekvéseit lefedte. Michel Nostradamus korábban számtalan nagy ember halálának részleteit jósolta meg. (Különösen ismert az egyik négysoros: „Egy félszemű lesz a király/ A fiatal oroszlán legyőzi majd az idősebbet a küzdőtéren/ Az aranyos sisak alatt kiszúrja a szemét/ Majd az idősebb iszonyú halállal pusztul el”. Ahogyan néhány évvel később kiderült, a jóslat II. Henrik király 1559-es lovagi tornán bekövetkező halálos sérülésére vonatkoztatható, amely során Montgomery grófjával ütközött meg. A gróf dárdája áttörte a király sisakját, és a szemen keresztül a koponyába hatolt.) Nem csoda hát, hogy a jós utolsó óráiban sem tagadta meg a jövendő feltárására irányuló késztetést. Saját halálával kapcsolatban 1566. július 2-án szűkszavúan ennyit nyilatkozott: „Mire felkel a nap, már nem élek.” Igaza lett.

Na, de a nőies eleganciát és méltóságot se hagyjuk említés nélkül felsorolásunkban. Marie Antoinette 1793. október 16-án nézett szembe a hatalmas tömeggel a kivégzésére ácsolt állvány tetejéről. Ezt megelőző időszakát gyötrő börtönmagányban, sanyargató körülmények között kényszerült tölteni, ám lelki ereje így sem tört meg. Miközben a vesztőhelyre vitték, bámulatos nyugalomról tett tanúbizonyságot. Ahogy egyik fő ellensége, Jacques Hébert, a Pere Duchesne nevű újságban elég sajátos stílusban megfogalmazta: „…az a szajha mindvégig bátran, szemtelenül viselkedett.” Marie utolsó mondata állítólag egy hűvös szabadkozás volt, miután véletlenül hóhérja lábára lépett: „Bocsánat, nem volt szándékos.”

Bár Churchill nevét közel sem holmi jóstehetségnek köszönhetően ismeri a világ, unokája szerint egy alkalommal meglepő pontossággal jelölte meg saját halálának időpontját. Az államférfinak meggyőződése volt, hogy ő is január 24-én fog távozni a világból, ahogyan azt édesapja tette. Amikor aztán a nagy túlélő 90 évesen agyvérzést kapott, valamennyi családtagnak és barátnak eszébe jutott a hátborzongató jóslat, amely döbbenetes módon be is teljesült: Churchill 1965. január 24-én hagyta el az árnyékvilágot. Utolsó szavaival pedig arról biztosított mindenkit, hogy a haldoklás rendkívül unalmas…
Persze, nem mindenkinek jut eszébe kellően frappáns, mélyértelmű, netán tréfás megnyilvánulás a halál torkában. Még akkor sem, ha erősen nyomasztják az erre irányuló elvárások.

Jó példa erre Pancho Villa, a mexikói forradalmár, aki évekig gerillaháborút folytatott a kormány ellen, végül azonban kegyelmet kapott és egy nyugodtabb életre szánta el magát. Ám hiába vonult vissza, hogy békés gazdálkodással töltse napjait egy farmon, 1923. július 20-án ismeretlen gyilkosai lesből lelőtték, halála előtt pedig az alábbi kérés hagyta el a száját: „Ne engedjétek, hogy így legyen vége. Mondjátok nekik azt, hogy mondtam valamit…”

Borító: A francia királyné lefejezése (mult-kor.hu)