Nem akarta, de meghódította a mozit

Fejes Katalin - 2020. március 6. 7:51

Amikor Jókai Mór 1904-ben meghalt, a korabeli lapok tudósítása szerint „egy egész nemzet gyászolta a haza mesemondóját”. Életműve szinte páratlannak tekinthető. Félévszázados pályafutása alatt bámulatos termékenységgel írta regényeit, melyekkel hallatlan népszerűséget és megbecsülést ért el.

Kiváló érzékkel vegyítette a történelmet és a fikciót, így alakítva olvasóközönsége viszonyát a magyar kultúrához és a történelemhez. Képzeletének gazdagsága, meseszövésének fordulatossága és lebilincselő stílusa szinte védjegye lett. Jókai a magyar történlem majd minden korszakát adaptálta a regény formájára, többek között megjelenítette a török kort, a Rákóczi-szabadságharcot, az Erdélyi Fejedelemség történetét is. Mindig más helyekre és más korszakokba utaztatta olvasóit, könnyedén mozogva a magyar történelem tablóján.

A 20. század elején az olvasóközönség igényei megváltoztak, és egy új írónemzedék is megjelent a színen. Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Bródy Sándor Jókai örökségét vitték tovább, de vegyítve a korszak stílusjegyeivel. A nagy romantikus íróra a mozi irányította rá ismét a figyelmet.
Amikor némafilmen megjelent az Áronffy család tragikus története (Mire megvénülünk, 1916), vagy Tímár Mihály különös élete (Az aranyember, 1918), a közönség egy emberként ment moziba, hogy láthassa az életre kelt regényalakokat. Jókai Mór romantikus regényei német, osztrák és amerikai adaptációkban is megelevenedtek a vásznon. A hangosfilm korszakában tovább nőtt az író sikere és újabb feldolgozásokat élt meg a Szegény gazdagok (1915, 1938), a Fekete gyémántok (1917, 1938), és Az aranyember (1918, 1936).

A 30-as évek egyik legnépszerűbb adaptációja a Cigánybáró volt. A bácskai földesúr fiából lett a cigánybáró és a gyönyörű török lány romantikus történét Johann Strauss zenéje tette halhatatlanná, amelyért az osztrák, a német, a francia és a magyar közönség egyaránt lelkesedett. Az első feldolgozás 1927-ben készült. A német némafilmben a korszak ünnepelt sztárja Lya Mara játszotta Szaffi szerepét – a később Hollywoodban karriert csinált – William Dieterle oldalán. 1933-ban kezdték meg egy újabb – hangos – változat elkészítésének tárgyalásait. Ekkor került szóba, hogy a német verzió mellett egy francia változatot is leforgatnak. A berlini UFA és a párizsi ACE stúdiók irányították a forgatást, amely részben Németországban, másrészt a Jugoszláv Királyságban zajlott. Attól eltekintve, hogy mindkét filmben Strauss zenéje csendült fel és – akkor még Adolf Wohlbrück néven ismert – Anton Walbrook alakította Barinkay Sándor szerepét, a két stáb teljesen más volt. A film hatalmas sikert aratott, a kritikusok és a közönség egyaránt rajongott az egzotikusnak számító romantikus történetért.

1954-ben ismét párhuzamosan forgott a Cigánybáró története. Arthur Maria Rabenalt rendezésében elkészült egy német és egy francia változat. A stábból egyedül Barinkay szerepét cserélték le, míg a német közönség Gerhard Riedmannért lelkesedett, addig a franciák a népszerű sanzonénekest, Georges Guétary-t akarták a filmvásznon látni. A forgatás helyszíne a német stúdiókon kívül megint csak Jugoszláviában volt. Rabenalt majd húsz évvel később, 1975-ben egy harmadik Cigánybárót is rendezett a televízió részére. Barinkay kalandos történetének sikere ezzel nem ért végett. 1969-ben a Magyar Televízió készített egy zenés feldolgozást a regényből, majd Szaffi címmel 1985-ben az animációs változata született meg.

Ezzel a Cigánybáró dallamai elcsendesedtek, a nemzetközi érdeklődés alábbhagyott, de a Jókai mozi-kánon nem szűnt meg. Az 50-es, 60-as években a magyar közönség Bán Frigyes, Gertler Viktor és Várkonyi Zoltán alkotásaival találkozhatott a mozikban. Ismét film készült Tímár Mihály, Tímea és Noémi különös háromszögének történetéből, illetve a titokzatos álarcos rabló, Fatia Negra kalandjaiból. A korszakot mégis Várkonyi Zoltán adaptációi fényjelezték, A kőszívű ember fiai (1965), az Egy magyar nábob (1966), a Kárpáthy Zoltán (1966), és a Fekete gyémántok (1977) filmek elkészítésével. A 70-es évek végére a mozifilmek stílusa, témája megváltozott, és Jókai regényeit a televízió fedezte fel. Sorozat készült az És mégis mozog a Föld (1973), a Mire megvénülünk (1978-79), vagy a Névtelen vár (1981-82) regényekből. Jókai Mór filmográfiája még így sem teljes, hiszen megfilmesítésre került A lőcsei fehér asszony (1977), A nagyenyedi két fűzfa (1979), vagy az Erdély aranykora (1989) is.

Jókai Mór egyik írásában nem nagy jövőt jósolt a mozinak: „A nizzai kávéházban és azután Génuában, ahol még egyszer láttam őket, az emberek úgy tódultak hozzá, mintha búcsú, vagy vásár volna. Ha az emberek megunták, úgyis oda fog kerülni. A vásárra. A cirkusz- és trapézművészek közé.” A jóslata végül nem vált be, ő viszont egyike lett azon magyar íróknak, akinek regényeiből számos adaptáció készült.

Borító: Az idős Jókai nem hitt a moziban (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)