Nem Gizike, gőzeke!

Pálffy Lajos - 2021. május 28. 7:56

Hogy mi is volt az első, önerejéből mozgó gépezet, amire a magyar falvak lakói is rácsodálkozhattak, arra nem is olyan egyszerű válaszolni. De talán a 19. században megjelent, és a nagybirtokokon lassan elterjedt gőzekék környékén kell keresnünk a kérdésre a választ.

A nagy uradalmi parcellák őszi és tavaszi szántása évszázadokon keresztül állati erővel történt. Hogy aztán ezt ökrökkel, lovakkal, esetleg bivalyokkal, vagy éppen szarvasmarhákkal oldották meg, az változó képet mutatott. Az eke nagyságától és a föld minőségétől függően egy, vagy akár két-három pár állatot is a szerszám elé foghattak, magáról a szántásról, annak folyamatáról már olvashattak korábban eme sorozat részeként. Szóval a szántás a századok folyamán nem sokat változott (persze azért a vaspapucsos faekétől el kellett jutni valahogy a még jelenleg is a „háztájiban” használatban lévő Vidats-féle ekék 20. század közepén is gyártott modern változataiig), az első igazi, mondhatni forradalmi változást ebben az időigényes és embert próbáló munkában a gőzekék hozták meg. Ezekhez, ahogy a nevükben is ott van, mindenek előtt gőzgép kellett, ami már az 1700-as évek végétől kezdett elterjedni Európában is.

Sőt a gőzekéhez mindjárt két, kerekekre szerelt gőzgép, úgynevezett lokomobil is kellett, amelyek az első időkben még csak önjárók sem voltak, hanem, ha kellett, lovakkal, ökrökkel húzatták a nehéz szerkezetet a munkavégzés helyére. A gőzgép egy, a „hasa alá” szerelt csörlőt hajtott meg, s a feltekeredő drótkötélre egy 3-7 ekevassal bíró billenő eke volt rögzítve. Aztán míg a parcella egyik végébe állított gőzgép húzta maga felé az ekét, addig a másik csörlőjéről szabadon futott le a drótkötél. A gép maga pihent, zsírozták, kenték és előrevitték annyival, hogy aztán visszafelé majd a még szántatlan területen húzza vissza az átbillentett ekét. Idővel aztán a két lokomobil is önjáró lett, tehát meghajtották a hátsó, nagyobb vaskerekeit. De éppen rettenetes súlyánál fogva arra nem volt alkalmas, hogy traktorként a szántóra menjen, és maga után húzza az ekét. (Ez majd a jóval könnyebb meghajtás, a robbanómotor felhasználásával válik lehetségessé.)

A gőzekét az 1850-es évek elején egy angol mérnök, John Flower (1826-1864) találta fel, aki meg is gazdagodott belőle. Magyarországon először a baranyai Bellyén, Habsburg Albert főherceg birtokán jelent meg 1870-ben. 1888-ban a Flower által alapított cégnek már vezérképviselete volt Budapesten, vegyes tüzelésű, 10-30 lóerős masinákat árultak szervizelési szolgáltatással. 1904-ben aztán a Ganz Danubius Gépgyár is gyártani kezdte ezt a rendszert, 1910-re már 350 gőzeke működött az országban. Ebben az esztendőben a MÁV Gépgyár is hozzáfogott a saját konstrukciójának a gyártásához, így a 30-as évekre 400 ilyen szerkezet szántott itt, tehát 800 gőzmasina húzta, vonta az ekéket. Aztán jöttek a traktorok a negyvenes években, és a gőzekék ideje lejárt, az utolsó működő darab állítólag 1962-ben szántott utoljára a Békés megyei Zsadányban. Azt pedig nem is kell mondanom, mekkora csoda lehetett egy-egy ilyen kormos, zsíros, olajos, pöfögő gépezet megjelenése a faluban. Később aztán a lokomobillal már nem csak szántottak, hanem a cséplőgépeket is meghajtatták vele. És már csak a súlyuk miatt, úthengernek is kiválóan alkalmasak voltak.

Borító: Gőzeke a sárban, 1939-ben (Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)