Paróka vagy palóka

Pálffy Lajos - 2019. január 21. 11:40

Hogy ez a most vizsgált tüskés jószág mire volt használatos, arról bizony meg kellett kérdeznünk a túrkevei Finta Múzeum igazgatóját. Kapás János Zsolt igazgató úr pedig elmondta azt, amit a tárgy formáját nézve valahol sejteni is lehetett.

Isaac Babel Odesszai történeteiben sok érdekességet olvashat az ember. Az odesszai zsidó közösség életét egészen plasztikusan, minden részletében bemutató, szürreális leírásokkal is ellátott novellák között talán az egyik legjobb egy kocsma hétköznapjaiba vezet be bennünket. Egy olyan kocsmáéba, ahol a nagytermészetű és erőben a férfiakkal vetekedő kocsmárosnőnek sok más mellett az is gondot okoz, hogyan válassza már el szoptatós gyermekét. A megoldást a történetben egy csavargó öreg zsidó adja neki egy fésű képében. Ami jól elhelyezve mindig megszúrja a szopni akaró gyermek száját, aki így némi méltatlankodás után lemond a táplálkozás ezen módjáról, és megeszi már a komolyabb eledeleket is.

Hét darab, három centiméteres tüske (Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

Nos, eme hét tüskével ellátott eszköznek is valami hasonló feladata volt, mint annak a bizonyos fésűnek ott a Fekete-tenger parti városban. A túrkevei kovács által öt fémlemezből összeállított „paróka, vagy palóka” az elválasztás előtt álló borjú orrára lett szíjazva. A tüskéket tartó, a borjú orrának ívét másoló elemen ott vannak a szíj számára kialakított lyukak, amivel a gazda felerősítette az „ifjúkorba lépő” jószág fejére ezt a 13,5 centiméteres eszközt. Ami aztán megszúrta mindig az anyja tőgyét, ha szopni próbált tőle. Az anya pedig fájdalmában nem tehetett mást, mint folyton elzavarta tőgyétől borját. Annak pedig más választása nem lévén, el kellett fogyasztania azokat a táplálékokat, amivel a felnőtt egyedek is táplálkoztak. Az is biztos, hogy sok kis jószágnál ez a folyamat a paróka vagy palóka bevetése nélkül is végbement. De hát mindig voltak olyanok, és nem csak az állatoknál, akik ösztönösen ragaszkodtak a gyermekkor gondtalan világához.

Amit egy borjú életében, már ha nem lett kellő sújt elérve levágva és kimérve, a „tinó-lét” követett. Ami az ivarérésig, az első borjának megszületéséig tartott. Az első borjúval aztán megindult a tejtermelés, kiválasztás is, tehén lett hát a tinóból, teljes jogú tagja a szarvasmarhák társadalmának. S mivel a tulajdonságok itt is öröklődnek, számíthatott arra, hogy a parókát, vagy palókát a szopást abbahagyni egyáltalán nem akaró borjainál is kénytelen lesz majd bevetni a gazda.